Through the Dark - 6.fejezet

Sziasztok!
Nagyon sajnálom hogy ekkora kihagyás után tudtam csak hozni a fejezetet. Ezen a héten még felrakom a következő részt. Ez egy amolyan átkötő fejezet. Remélem tetszeni fog mindenkinek.
Puszi Petra

Dóri: Köszönöm szépen, hogy írtál nekem. Nathan nekem sem egy kedvenc szereplőm, de el kell valahogy viselnünk. Harry és Sophie kapcsolata döcögősen indul és a következőkben sem lesz másképp. Örülök, hogy tetszik a blog kinézete mert sokat dolgoztam vele.

Niki: Jó estét kívánok bár most éppen nappal van. Köszönöm szépen hogy írtál nekem mind mindig és ez nagyon sokat jelent a számomra. Nyugodtan leírhtod mit gondolsz Nathanről hisz itt nincsenek tabuk. Tudom hogy Harry a fő fő zsánered de sajnos ő még sokáig kispadon fog ülni. Próbálom fent tartani az érdeklődést a függővégekkel de remélem azért nem esik bajod.

Cézár: Mint mindig most is itt vagy és megajándékozol a véleményeddel aminek nagyon örülök. Köszönöm szépen hogy írtál.  Fenyegetésről szó sincs teljesen más probléma övezi Sophie anyukáját. Puszi

Csk: Kétlem, hogy bárki is az én könyvemet olvasná max én és a család de senki más. Rengeteg mindenben fejlődnöm kell ahhoz hogy tényleg elérjem azt a szintet ahol az embert már el lehet ismerni. Nagyon szépen köszönöm hogy írtál! Puszi

V: Örülök hogy sikerült átadni az érzelmeket igyekeztem hidd el. Remélem ez is tetszeni fog. : )

"Ez a szenvedés nemes igazsága (...): a születés is szenvedés, az öregség is szenvedés, a betegség is szenvedés, a halál is szenvedés, kötve lenni ahhoz, akit nem szeretünk, az is szenvedés, elveszíteni azt, akit szeretünk, az is szenvedés, ha a kívánság nem teljesül, az is szenvedés; röviden: minden, ami a léthez köt, szenvedés."

Buddha

 

A finom ebéd elfogyasztása után úgy gondoltam lepihenek kicsit, de Nathan máshogy képzelte a folytatást.

- A ház mellet van egy nagy és szép erdő. Kiskoromban mindig kijártunk túrázni és gondoltam mi is elmehetnénk, persze csak ha szeretnél. – széles, lelkes mosoly terült szét arcán, aminek nem tudtam ellenállni. Felszaladva az emeletre összeszedtem néhány holmit, amire szükségem lehet majd visszamentem barátomhoz, aki kézen fogva kivezetett a házból. Igazán csodás volt a hely ahova mentünk. Egy kis patak csörgedezett az erdő mélyén elrejtve, és mint kis sziget honolt az erdő közepén. Sosem láttam még ilyen mesebeli helyett. Arcomról egész idő alatt levakarhatatlan volt a mosoly, ami az örömömet és nyugodtságomat tükrözte. Minden rosszat minden stresszes dolgot elfelejtettem és csak én és Ő voltunk. Egy korhadék fára ültünk le és beszélgetni kezdtünk. – Nehezen érintett ott hagyni a barátaidat az iskola miatt? – őszinte érdeklődés csengett a hangjából így próbáltam nem bosszús lenni a kérdés miatt.

- Nem szeretek erről beszélni! Tudod nem sok barátom akadt a középiskolában sem az általánosban. Sok dologgal kellett foglalkoznom, amik nem engedték, hogy mással, másokkal is törődjek.

- Ne haragudj, hogy felhoztam a témát, de szeretnélek jobban megismerni. Tudom, hogy a szüleid elváltak, de sosem mondtad el a miértjét. Szeretnélek jobban megérteni. – hosszú ujjai közé fogta kezem és ütemesen simogatni kezdte. Feszült tartásom felengedett ismét megnyugodtam, de nem voltam hajlandó a témát feszegetni, amit Nathan is észrevett és inkább nem firtatta tovább.

- Örülök neki, hogy ennyire szeretnéd a dolgot kettőnk között, jó látni, hogy igyekszel, hogy működjön, de vannak dolgok, amik nem jönnek ki egykönnyen az emberből. Emma már tudja, de neki is furcsa volt erről beszélni. Nagyon érzékeny ez a téma mind számomra mind anya számára és nem is nagyon beszélünk róla. – halvány mosollyal az arcomon pillantottam rá majd mutató ujjamat végighúztam borostáján. Szemeit lehunyva élvezte érintésem majd mikor szemeit újra rám szegezte valami megváltozott. Pillantása sötétebbé érzékibbé vált, amire a testem reagált, de nem, úgy ahogy gondoltam. Minden izmom megfeszült és remegni kezdtem. Megijedtem ettől a pillantástól és nem tudtam hogyan is kezeljem a helyzetet. Arrébb húzódtam, hogy a kellő távolságot megtartsam közöttünk, de Nathan nem tágított és tükrözte mozdulataimat. Egyik karja felkúszott a karomon majd a vállamon és megpihent a nyakamon másik keze pedig felfedező útra indult a combomon.

- Fogalmad sincs, mennyire kívánlak! – tisztán láttam rajta, hogy elvesztette a kontrolt és bármelyik pillanatban rám vetheti magát így kiszakítva magam öleléséből felálltam és megálltam előtte. Gyorsabban vette a levegőt, zihált, de az hogy eltávolodtam tőle látszólag észhez térítette. Kissé megrázta a fejét mintha ezzel kitisztult volna az elméje is majd bocsánatkérőn rám nézett. – Annyira sajnálom! Nem akartalak megijeszteni. – csak ekkor vettem észre, hogy visszatartom a levegőt. Kétségbeestem, hogy mindez az én hibám volt. Nem gondoltam, hogy így reagál egy apró érintésre.

- Semmi baj. – hangom nem volt több suttogásánál és még magamat sem tudtam becsapni. Nagyon is megrémített és most először fordult meg a fejemben az, hogy esetleg rossz döntést hoztam azzal, hogy belementem ebbe a kapcsolatba. Mindig is azt hittem, hogyha megtalálom az igazit, bízni fogok benne és minden úgy alakul, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva. Azonban most mikor lehetőségem nyílna, egy normális kapcsolatra megrémülök mindentől, bizonytalan vagyok és annyi sötét ismeretlen dolog vesz körül, amire sosem gondoltam.

- Menjünk vissza a házba már így is későre jár. – míg visszafelé sétáltunk nem fogtuk meg egymás kezét jóformán nem is szóltunk egymáshoz. Elhatároztam, hogy este megbeszélem, a dolgot Nathannal addig pedig próbálok normális ember módjára viselkedni. Visszaérve egyből bemenekültem a fürdőbe és miután gondosan magamra zártam az ajtót belenéztem a tükörbe. Szörnyen festettem. Sosem voltam ilyen ember. Mindig talpraesett voltam, aki tudta mit tegyen és segített másokon, ha baj volt. Megváltoztam és nem jó irányba. Visszahúzódóbb lettem és Emmán kívül nem is nagyon beszélgettem senkivel sem. Elmélkedésemből Nathan hangja riasztott fel.

- Minden rendben Sophie? – háromszor bekopogott és láttam, hogy lenyomja a kilincset, de rájött, hogy az ajtó zárva van így inkább csak türelmesen várt. Ha most nem megyek ki és nem szedem, össze magam sosem leszek az, aki voltam. Soha nem fogom visszanyerni az akaraterőm és az rossz dolgokhoz is vezethet. Nem hagyhatom, hogy bármi vagy bárki megfélemlítsen semmilyen körülmények között. Még utoljára megigazítottam a hajam a tükörben majd a kulcsot elfordítva kiléptem az ajtón.

- Igen természetesen csak volt egy kis elintéznivalóm. Ne haragudj a pofátlanságomért hogy csak így eltűntem. Viszont engesztelés képen csinálhatnánk valamit. Mondjuk, megnézhetnénk egy filmet a szobában utána meg már szerintem úgy is aludni fogunk hisz személy szerint én nagyon fáradt vagyok. – széles mosollyal az arcomon vázoltam az ötleteimet, amit az előttem álló férfi ugyan olyan örömmel díjazott. Miután letusoltam és minden fontos dolgot elintéztem bebújtam a hatalmas franciaágy meleg takarója alá. Furcsa volt számomra a ház nagy terei. A hatalmas üvegablakok, amik beengedték a hold vakító fényét. Nem akartam semmihez sem hozzányúlni így megvártam barátomat, aki nedves fürtökkel és vízcseppektől csillogó felső testel lépett ki a fürdőből. A szám is tátva maradt a látványtól, de mire jobban szemügyre vehettem volna magára húzott egy hosszú ujjú pólót és befeküdt mellém. Míg a távirányítókkal bíbelődött gondolkoztam el azon, hogy nagyon ritkán vagy inkább soha nem láttam rövid ujjú pólóban. Sosem fedte fel a karjait, ami csak most tűnt fel. Homlokomon összeszaladtak a ráncok, amiket Ő is észrevett és abbahagyta a távirányító nyomkodását.

- Min töröd azt a szép kis fejedet? – szívdöglesztő mosolyt küldött felém, de mikor nem válaszoltam mosolya lehervadt. – Tudod, nem szeretem, amikor nem mondják el azt, amire kíváncsi vagyok, szóval kérlek, mond el mi baj?

- Mindig pizsamában alszol? – kíváncsiságom nem hagyott nyugodni így muszáj voltam meg tudni az igazságot.

- Nem, de most elég hűvös van itt. Miért érdekel? – kétkedve pillantott rám, amitől összeszorult a gyomrom és ideges lettem. Míg magamat nyugtattam ő ismét a tévé felé fordította minden figyelmét és lezártnak tekintette a témát engem azonban nem hagyott nyugodni a dolog.

- Sosem hordasz rövid ujjú felsőket. A legnagyobb melegben is inget hordasz, vagyis én csak azt látom rajtad. Tudod nekem is van egy heg a combomon, amit nem szeretek mutogatni, de mellettem nem kell szégyellned magad. – óvatosan megsimogattam a karját és biztatón rámosolyogtam mire elrántotta a karját és dühösen nézett a szemembe.

- Igazán semmi közöd nincs ahhoz, hogy mi van rajtam vagy mi nincs. Én ilyen ruhákban érzem jól magam és fogalmad sincs, hogy amikor nem vagyunk együtt, miket hordok. – dühödt pillantása a helyemhez szögezett és jobbnak láttam inkább csendben maradni. Úgy éreztem magam, mint egy öt éves, aki rossz fát tett a tűzre. Igazán kedvem lett volna visszaszólni, de nem tudtam hogyan is reagálna így inkább bölcsen csendben maradtam. Miután berakott egy számomra ismeretlen vígjátékot visszafeküdt mellém és csöndben néztük a filmet. Talán a felénél tarthattunk, amikor Nathan a combomra rakta a kezét. Kissé meglepődtem a mozdulatán hisz nem is olyan régen még a fejemet akarta venni. Nem foglalkoztam vele inkább a filmre figyeltem, de mikor keze egyre feljebb és feljebb simogatott nem bírtam tovább csendben maradni.

- Hagyd, abba kérlek! Nem szeretem, ha ilyen dolgokat csinálsz. – már éppen el akartam lökni a kezét mire erősebben belemart a bőrbe és fölém gördült. Annyira gyorsan történt minden hogy csak egy fájdalmas szisszenésre futotta majd számat Nathan vette birtokba. Azzal a kezével, amivel a combomat markolászta feljebb kezdett el fogdosni, mígnem elért csípőmhöz majd a fenekemhez. Próbáltam lelökni magamról, minden erőmet összeszedtem ahhoz, hogy egy kis előnyt kapjak és menekülni tudjak, de meg sem moccant. Elszakadt tőlem egy pillanatra így szám szabaddá vált. – Hagyd, abba Nathan ezzel megrémítesz. – könyörgőre fogtam hátha meghatja, de semmit nem értem el nála.

- Nem azért voltam egész nap olyan lovagias hogy most visszautasíts! – rekedtes hangjától kirázott a hideg és fogalmam sem volt, hogy most mit kellene tennem. Szívem hevesen kezdett el verni az adrelanin elöntötte a testem és ösztönösen menekültem. Erősen szívni kezdte nyakam vékony bőrét, majd ajkait felváltották fogai, fájdalmas nyomokat hagyva a bőrömön.

- Nathan te nem ilyen vagy! Sosem csinálnál ilyet senkivel sem. Bízz bennem, beszéljük meg a dolgot. – próbáltam beszélni hozzá hátha valamivel el tudom terelni a gondolatait és így elenged, de percről percre fogyott a remény hogy sikerrel járok. Könnyek gyűltek a szemembe mind a fájdalomtól mind attól, hogy mennyire félreismertem őt. Küzdöttem az elkerülhetetlen elől. Minden izmom megfeszült és még mindig azon voltam, hogy eltüntessem magamról. Mikor már a pólóm alját tuszkolta fölfelé hangos csengetés ütötte meg a fülem. Először csak én hallottam meg majd barátom is, aki megdermedt majd felegyenesedett rólam. Fogalmam sem volt ki lehetett az ilyen későn, de hálád adtam az égnek bárki is volt az. Amilyen gyorsan csak tudtam felálltam az ágyról és kifelé kezdtem szaladni az ajtón, de egy erős kar megakadályozott benne. Hangosan felsikítottam mire a csengő egyre jobban, követelőzőbben csengett az én hangom pedig elhalt mikor egy kéz kúszott a számra ezzel elhallgatattva. Zihált voltam és rettegtem. Minden porcikám remegett és sós könnyeim ismét utat törtek maguknak.

- Sophie én annyira sajnálom! – a szorítás engedett majd teljesen eltűnt, de én nem mentem sehova. – Akkora marha vagyok amilyet még nem látott a föld. Igazad van én sosem voltam ilyen. Csak tudod annyira feldühített a kérdésed. Olyan régóta vágyom rád, amit épp ésszel nem lehet kibírni és nem tudtam magamon uralkodni. Fogalmad sincs, mennyire sajnálom. – megkérdőjeleztem épelméjűségemet mikor megöleltem. Nem tudom miért tettem, talán azért mert láttam rajta szüksége van valakire, aki mellette áll. Fájt mindenem és tudtam maradandó nyomokat hagyott rajtam, de kellett valaki, aki kitart mellette egy ember, aki vele van és én akartam neki segíteni. Tettemmel őt is megleptem, de óvatosan visszaölelt és éreztem apró könnycseppek áztatják a pólóm. Abban biztos voltam, hogy nem bízom benne, de úgy éreztem tudok segíteni rajta. Ilyen voltam régen is és most is. Összeszedtem magam majd a hálóban hagyva elindultam a bejárati ajtó felé ahol valaki ráfeküdt a csengőre. Résnyire nyitottam az ajtót mire szemeim kikerekedtek és teljesen megdöbbentem. Toby és Emma egymás kezét szorongatva ácsorogtak az ajtóban széles mosollyal az arcukon, de mikor megpillantottak ők is ledöbbentek. Azt hiszem attól, amit Nathan tett velem. Tob arca eltorzult azt hiszem a színtiszta düh tükröződött az arcán és bentebb nyomta az ajtót.

- Ne haragudj a késői zavarásért, de lerobbant a kocsink és később értünk ide, mint gondoltuk. Harry nagy összeröffenést szervezett. Remélem nem zavartunk meg semmit sem. – jelentőségteljesen pillantott rám majd a lépcsőn lefelé kocogó Nathanre. Még mielőtt bármit mondhattam volna Harry is megjelent a küszöbön hatalmas csomagokkal a kezében, de mikor rám nézett az a féloldalas csibészes mosoly eltűnt az arcáról. Tetőtől talpig végigmért majd az öccse felé fordult kérdő tekintettel. Valamiért csalódott voltam hisz azt hittem legalább kicsit örülni fog nekem, de nem ez történt. Egy halk bocsánatkérés közepette szaladtam fel az emeltre majd a holmimat átvéve egy másik szobába álomba merültem, de előtte még hallottam az elfojtott veszekedés hangját.