Through the Dark - 4.fejezet

Sziasztok!

Ehhez a fejezethez nem fűznék semmit sem beszéljen helyettem a történet! :)

Niki: Köszönöm, hogy ismételten szakítottál arra időd, hogy elmond a véleményedet. Ez nagyon sokat jelent a számomra. Igyekszem mindig olyan hosszúságú részt írni amiben mindent kellőképpen ki tudok fejteni. Sokáig terveztem a blog új kinézetét és próbáltam olyanra formálni ami mind az én és mind mások tetszését elnyeri. Harry felbukkanását én is nagyon várom, de tudod semmi sem az aminek látszik. Remélem tetszeni fog ez a rész is. Puszi:)

Dasie: Köszönöm szépen, hogy írtál nagyon sokat jelent számomra a te véleményed is hiszen úgymond felnézek rád mint íróra mert szerintem nagyon jól fogalmazol. A történetben nagyon sok kusza dolog van, de ezek a szálak idővel helyre kerülnek. Ahogyan látom mindenki Harry megérkezését várja :) ennek nagyon örülök, de ti nem biztos hogy fogtok örülni annak ahogyan fog alakulni Harry sorsa. Sietettem a következő résszel remélem nem történt veled semmi komoly :D Puszi

Cézár: Köszönöm szépen hogy te is mint mindig itt vagy és pár sorral biztatsz abban amit csinálok. Nathan egy fő karakter szóval azt hiszem a likvidálásában nem segíthetek. :D Tobyt én is szeretem a közvetlensége miatt és azért mert annyira jó barát. Siettem a résszel és próbáltam úgy leírni, hogy minden tetszen nektek. Puszi :)

Névtelen: Igazság szerint egyre jobban érdekel ki is vagy és remélem majd egyszer felfeded magad:) Köszönöm szépen, hogy írtál! Igyekszem úgy írni a történeteket, hogy ne legyenek laposak. Fent szeretném tartani az érdeklődést, hogy mindenki meglepődjön mondjuk egy egy részen amikor is nem azt várták amit én leírtam ez benne az izgi. Szokták mondani a remény hal meg utoljára nem ígérhetek semmit sem a szereplőkkel kapcsolatban! :) Puszi

"A titok ismerete láthatatlan hatalmat jelent, a titok birtokosa magasan a többiek fölött áll, egy kő- vagy bronzszobor megvetésével és magabiztos nyugalmával nézhet le rájuk."

Jirí Weil

Nathan szemszög:

Örültem, amikor láttam, hogy Sophie és anyám nagyon jól kijönnek egymással. Próbáltam mindent úgy intézni, hogy az új „áldozatom” szerető, gondoskodó, kedves embernek lásson. Azonban a délután kapott sms miszerint a bátyám szeretne velem beszélni, idegessé tett és óvatosabb is lettem. Otthon ücsörögtem a szobámban mikor hangos ajtócsapódás hallatszott, majd gyors léptek felfelé a lépcsőn. Tudtam, hogy Harry az, de nem törődtem vele akkor, sem amikor már a szobám ajtajában ácsorogott.

- Gyere, Nathan beszédem van veled! – mint mindig most is parancsolgató volt és azt hitte fentebb áll nálam. Elmosolyodtam és egy tapodtat sem mozdultam az ágyamról. Észrevette a nemtörődömséget, amit iránta tanúsítottam ezért bentebb jött a szobába és leült az ágy szélére.

- Nem mondtam, hogy gyere be, és ha jól emlékszem hellyel sem kínáltam a kedves testvérem szóval nem értem miért ülsz az ágyamon és miért rablod az értékes perceimet. – a szüleink szokás szerint most sem voltak itthon így nem kellett az álcámat hordanom, szabadon kimondhattam mindent következmények nélkül. Harry felpattant majd dühösen az ajtó felé caplatott, de nem azt tette, amire vártam. Nem hagyott ott, mint az évek során oly sokszor, hanem teljes erejéből bevágta az ajtót, ami hangosan, nyikorogva tiltakozott hatalmas ereje ellen. Igen, volt már szerencsém megismerkedni az ökleivel, hiszen rengetegszer verekedtünk össze, úgy hogy rendőrségi ügy lett belőle. Igazság szerint, ha pár pillanatra is, de megrémített.

- Nem érdekel, hogy mit akarsz és mit nem Nathan! Csak azért jöttem, hogy figyelmeztesselek, nem fogok megint kiállni melletted, nem fogom eltusolni a dolgaidat, és ami a legfontosabb, hogy nem fogok utánad takarítani. Attól hogy anyáék nem vesznek tudomást rólad, arról hogy milyen is vagy valójában én, ismerlek. Ha megtudom, hogy nem hagyod békén Sophiet nagyon meg fogod bánni. Nem azért fenyegetőzöm, mert annyira örömömet lelem benne, nem, hanem azért mert nem fogom végignézni, ahogy megint oly sokadjára tönkreteszel egy emberi életet a hülye beütéseid miatt. – ahogy kiejtette a száján a nevét, azét, aki az enyém felidegesített.

- Fogd be a pofádat és ne törődj velem! Azt sem értem miért zaklatsz, hogy miért laksz még itt, hiszen gazdag vagy. Évekkel ezelőtt megtehetted volna, hogy elhúzol innen és békén hagysz.

- Azért nem költözöm el mai napig, mert ha nem lennék itt, apa nem bírna veled és valakinek meg kell védenie a családot Tőled.  És jól vésd az eszedbe, amit az előbb mondtam! – egyre hangosabban és hangosabban kiabáltunk így megmutatva melyikünk is igazán az erősebb. Már én is vele szemben álltam és legszívesebben betörtem volna az orrát azonban hallottam a bejárati ajtó ismételt csapódását. Biztosan anyám hazaért így magamban mérgelődve tessékeltem ki Harryt és ültem le ismét az ágyamra. Nem teheti tönkre a tervem. Nem dőlhet dugába minden, csak azért mert Ő akar lenni megint a megmentő. Ezúttal nem hagyom, hogy Ő kerüljön ki jól a dolgokból. Ha Sophie a barátnőm lesz, a kisujját sem fogja tudni mozdítani. Lassan önelégült mosoly terült szét az arcomon. Igen, most minden úgy lesz, ahogyan én akarom.

Sophie szemszög:

Volt valami figyelemfelkeltő a kapucnis ismeretlenben. Többször lejátszottam a fejemben a jelenetet, hiszen minket figyelt ebben biztos voltam. Nathan feltett kérdésére határozottan haladékot kértem, hiszen utána akartam járni dolgoknak mielőtt bármilyen választ is adnék. Kételyek övezték mind Őt, mind a családját. Azonban próbáltam az iskolára koncentrálni, hiszen az utóbbi időben mind a tanulást mind a barátaimat elhanyagoltam.  Az egyik irodalmi előadáson ültem mikor a mellettem ülő Emma kis cetlikkel bombázott. Mosolyogva leveleztem vele és egyeztem bele a ma délutáni vásárlásba. Ezt követően ismét a tanárra figyeltem.

- Mit gondolnak? Mit akart ezzel a költő kifejezni? Netalántán a benne dúló fájdalmakat? Vagy valamit el kellett titkolnia, de mégis valahogyan azt akarta mindenki tudja a titkát? Hiszen tudjuk az előbb olvastuk, hogy züllött életet élt, de grófi származása miatt mindent eltitkolt, hogy ne vesse ki a társadalom. – érdekesek voltak ezek a kérdések. Igaza volt a költőnek, hiszen ha minden titkát kiteregette volna a családja, a város lakói megvetették volna így állarc mögé bújt és így folytathatta züllött életét következmények nélkül. És ekkor leesett. Az állam a padlót súrolta és az a bizonyos villanykörte kigyulladt a fejem felett. Hát persze, hogy is lehettem ennyire vak. A többiek mind, akik ismerik a Styles családot azért beszélnek ennyire sejtelmesen, mert Ők már tudják, hogy a két testvérnek olyan takargatnivalója van, ami ha napvilágra kerül, kirekesztik őket. Ekkor minden értelmet nyert. A titkolózások az óvatos pillantások és a félve elmondott pletykák. Az itt élők tudták, hogy Harry és Nathan mit tettek, de nem mondták ki hangosan, mert féltek tőlük. Tudták a titkukat, de nyíltan nem vádolták meg Őket, mert tudták nem győzhetnek ellenük. A nap további részében folyton ez járt a fejemben. Néha még Emma beszédére sem figyeltem. Szerencsére Nathan nem jelent meg az iskolában így nem zavart össze a jelenlétével.

- Nem szeretem, amikor ennyire elkalandozol! Tudod, ilyenkor olyan érzésem van, hogy nem figyelsz rám és ez rosszul esik.

- Ne haragudj, tudod, sok minden kavarog a fejemben, de ne is törődj velem! Ne haragudj! – miközben a pláza felé sétáltunk megöleltem barátnőmet bocsánatkérés gyanánt, aztán folytattuk tovább utunkat. Mindig is imádtam vásárolni. A bizsuk és a cipők voltak a gyengéim, de anya mindig ott volt, hogy visszarántson a való élet talajára. Ez esetben most Emma volt a súly, aki a helyemen tartott. Minden ruhát felpróbáltunk minden cipővel egyetemben. Az egész délutánt elhülyéskedtük, ami mind nekem mind neki felhőtlen kikapcsolódást jelentett. Jó érzés volt kicsit kiszakadni a mindennapokból, és ha csak pár órára is, de sikerült kikapcsolni.

- Nézd Sophie ott csinálnak manikűrt. Gyere, üljünk be! – azoknak a bizonyos kiskutyaszemeknek ismét nem tudtam ellenállni. A nagy szatyrokat lepakoltuk a fehér székek mellé majd egymás mellett helyet foglalva hagytuk, hogy csodákat műveljenek a körmeinkkel. Toby többször is kereste Emmát, de szegény semmit sem tudott csinálni a lefoglalt kezei miatt. – Mesélj nekem! Nathan milyen? Volt már valami komolyabb is vagy csak ilyen ismerkedős fázisban vagytok? – kíváncsian pillantott rám és mosolyogva várta a válaszom.

- Nathan nagyon kedves, aranyos, de nem tudom eldönteni hogyan is viszonyuljak hozzá. Az egyik pillanatban jól érzem magam vele és el tudnám képzelni magunkat a jövőben együtt viszont a másik pillanatban rengeteg kétely merül fel bennem vele kapcsolatban. Szín tiszta katarzis a rosszabbik fajtából. – hangosan nevettünk mire többen is odapillantottak ránk, de senkivel nem törődtünk csak a másikkal.

- Toby tegnap mesélte, hogy ismeri Harryt! Ledöbbentem mikor mondta milyen régóta barátok és hogy mennyi mindent csináltak már együtt. Fogalmam sem volt róla, hogy egymás melett dolgoznak. Van egy építész cég amit Harry, Toby és még egy valaki alapított. Szegény srácot sajnálom. Biztos nehéz neki hiszen még mindig a szüleivel lakik még ennyi évesen is. – ismét a mai nap folyamán már másodjára döbbentem le. Emma nagyon sok információt tartogatott magában amiről tudnom kellett.

- Miért lakik a szüleivel? Hiszen ha saját cége van, gondolom, megtehetné, hogy külön költözzön nem? – barátnőm látta a szememben a kíváncsiságot. Az arcán végigsuhanó értetlenségből tudtam nem érti, miért érdeklődöm ennyire irántuk, de nem tántorítottam mindent meg akartam tudni.

- Tob azt mondta, hogy az anyukájának pár éve volt egy nagyon komoly idegösszeroppanása. A két fiú nem jön ki egymással túl jól és néha már odáig fajultak a dolgok, hogy annyira összeverekedtek, hogy mentőt kellett hívni a házhoz, mert összeroncsolták egymás arcát. – nem gondoltam volna, hogy ennyire komolyan gyűlölnék egymást. Amint végeztünk a plázában visszasétáltunk a kollégiumba. Minden megvásárolt holmit gondosan a helyére raktunk. Emma elment a barátjához látogatóba, míg én felhívtam anyát, hogy minden rendben van e vele.

- Hiányzol Drágám semmi több. A munka jól megy, de ne velem törődjünk, inkább mesélj te! Hogy zajlik az élet az egyetemen? – aggasztó volt a hangja, amin először elsiklottam, de később egyre jobban felkeltette az érdeklődésemet. Mindent elmondtam neki a tanulással kapcsolatban és elmeséltem milyen csodás délutánt töltöttünk együtt Emmával. – És mond csak egy fiú sem csapja neked a szelet. Egy olyan széplánynak, mint az én kislányom, senki nem akar a barátja lenni? – mosolygós hangjába hallottam némi keserűséget.

- Nincs senki anya! Nem akarok senkivel sem foglalkozni csak a tanulásra akarok koncentrálni! – rettentően rossz érzés volt, hogy hazudtam neki, de nem akartam Őt is belekeverni ebbe az egészbe.

- Jól van Kincsem, most mennem kell vigyázz magadra és most hétvégén kérlek, gyere haza, olyan üres nélküled a ház! – miután elköszöntünk egymástól két hangos dudaszó csapta meg a fülemet. Mikor kinéztem az ablakon Nathan mosolyogva nézett felfelé és intett, hogy menjek le. Leszaladtam a lépcsőn, majd a nagy faajtót eltolva odasétáltam hozzá.

- Szia, szépségem! Mivel ma nem találkoztunk gondoltam elmehetnénk sétálni. – örültem az ajánlatának, mert úgy gondoltam így ki tudok puhatolózni pár dolgot. Miközben csendben sétáltunk a parkban ujjait az enyémekbe fúrta és lehúzott maga mellé egy padra. – Szeretnék neked valamit elmesélni, ami remélem, majd megkönnyíti a válaszadásodat. Gondolom hallottál már néhány pletykát a családomról és arról, hogy milyen a viszonyom a bátyámmal. Úgy gondolom, hogy nem szabad titkolóznunk egymás előtt így el kell, hogy mondjam a bátyám a család jelképes fekete báránya. Régebben, pár évvel ezelőtt kezdődtek vele a problémák. Először csak ivott és verekedett, de később már keményebb anyagokat is használt. Amikor először letartóztatták anya teljesen kiborult és összeomlott. Ezt követően többször hozta haza őt a rendőrség és az utolsó mentsvára a családnak az elvonó volt. Harry nem akarta elismerni, hogy gondok vannak vele, pszichológushoz is járatták, de végül csak egy éve tudtak sikert elérni nála. Egy éve annak, hogy céget alapított amolyan újrakezdés céljából. Azóta tiszta, de a családom sosem fogja kiheverni azt, amit tett. – csendben hallgattam végig Nathant. Nem akartam sem közbeszólni sem kérdéssel megzavarni, de ahogy beszélt lehetett látni a szemében valamit. Valamit, amit mindig akkor látok másokon, amikor hazudnak.

- Akkor miért lakik veletek, ha Ő az okozója mindennek? – megleptem a kérdésemmel, de gyorsan rendezte a vonásait és folytatta.

- A bűntudatát akarja, ezzel enyhíteni azt hiszem. Úgy érzi azzal, ha ott lakik velünk és úgymond vigyáz ránk az vezeklés a számára és lassan megszabadulhat a démonaitól. De ennyi elég a családomról. Szeretném, ha ma velem vacsoráznál. – mosolyogva közelebb hajolt. Megfeszültem, amikor már túl közel volt hozzám és ezt Ő is érezte. Így a jobb arcomra adott egy puszit. Beleegyezően bólintottam majd beszélgettünk még néhány dologról, hogy mik a tervei a jövőre nézve. Miután megígértem, hogy este találkozok vele a már megszokottá vált éttermünkben elbúcsúzott tőlem és arra hivatkozott, hogy muszáj mindenképpen mennie, mert nagyon sok fontos dolgot kell még elintéznie. Amikor visszafelé sétáltam a kollégiumba megpillantottam Emmát Tobyt és egy igen fiatal, izmos, göndör hajú srácot. Olyan érzésem volt mintha már láttam volna valahol. Azt hiszem túl sokáig bámultam Őket, mert barátnőm észrevett és hevesen integetni kezdett. A többiek mind rám néztek és a hírtelen jött figyelemnek köszönhetően elpirultam, majd miután egy aprót intettem köszönésképpen elindultam a könyvtár felé.  Néhány órát a kedvenc sarkomban töltöttem néhány könyv társaságában. Kíváncsiságból a székhelyemet az egyik gép elé helyeztem és miután behoztam a netet, félve, de leütöttem a betűket és rákerestem a Styles családra. Először nem találtam semmit sem, de néhány kattintást követően megjelent a monitoron pár kép. Mindegyik képen öltönyös férfiakat láttam. Az egyik Nathan volt a másik az édesapja mellettük pedig szexin mosolyogva egy göndör srác, akit az imént is láttam Ő volt Harry Styles. Azt hiszem nem ilyennek képzeltem el Nathan elmondása szerint. Néhány perc múlva az órára pillantottam és kicsit izgulni kezdtem, hiszen már így is késében voltam a vacsoráról. Felszaladtam a szobánkba és egy egyszerű, de annál kényelmesebb szettet választottam. Amikor leértem az étterembe még nem volt ott Nathan így elfoglaltam egy kétszemélyes asztalt. Már tűkön ülve vártam, hogy barátom megérkezzen és választ adjak a kérdésére miszerint lennék e a barátnője. Kellemetlenül éreztem magam és ez azt hiszem egy külső szemlélő számára is érzékelhető volt, hiszen non stop babráltam a telefonomat a hajamat birizgáltam és a poharamban lévő szívószálat rágcsáltam. Néhány perc múlva kaptam egy üzenet, amiben az állt, hogy:

„Ne haragudj Szépségem, de apának segítsék kellett így muszáj volt maradnom. Ne haragudj! Bepótoljuk. Jó éjt! Vigyázz magadra. „

Nagyot sóhajtottam és már éppen készültem felállni mikor egy mély dörmögős hang megszólalt mögülem.

- Te vagy Sohie? – mikor elém lépett a személy teljesen ledöbbentem. Hiszen személyesen Harry Styles állt előttem.