Through the Dark - 3.fejezet

Sziasztok!

Ismét itt vagyok és megírtam nektek a harmadik részt. Remélem mindenkinek tetszeni fog és hagytok nekem pár sort visszajelzésképpen. 

Puszi Petra

Niki: Először is szeretném megköszönni, hogy mindig itt vagy olvasol és írsz nekem kommentet. Nagyon hálás vagyok érte! Igyekeztem a telefonos beszélgetést úgy megírni ahogyan én és az anyukám beszélgetnénk. A szemszögváltás nekem is tetszett azonban féltem, hogy esetleg nem fog nektek tetszeni, de ahogyan látom elnyerte mindenki tetszését. Még egyszer köszönöm, hogy írtál. 

Névtelen: Igazán kíváncsi lennék, hogy a "Névtelen" jelző kit is takar, de aki kíváncsi hamar megöregszik szokták mondani így nem is kíváncsiskodom. Az anyagi konfliktus többször is kulcspont lesz a történetben ennyit elárulhatok. Azért döntöttem a szemszögváltás mellett, mert nem akartam, hogy az olvasók túl monotonnak érezzék az olvasást. Köszönöm, hogy írtál!  

Dorcsi: Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál és elnézést hogyha összezavartalak és hogy minden gyanús neked :D ! Köszönöm, hogy ügyesnek tartasz és igazán ledöbbentem amikor láttam, hogy a születésnapodon kezdtem újra a blogot. Örülök neki, hogy úgymond megajándékozhattalak remélem elnyerte a tetszésedet a kezdés és a folytatás is. 

Cézár: Köszönöm, hogy írtál és, hogy te is mindenben mellettem állsz és a kezdetektől támogatsz.Örülök, hogy tetszett a rész és a szemszögváltás is és igen Toby is egy fő szerepet tölt majd be a történetben. Az idézettel egyet értek nekem is nagyon tetszik. Puszi :) 

"Erőszak segítségével elérhetővé válhatnak bizonyos célok, de mindig valakinek a kárára, sérelmére. Bár ily módon megszüntethetünk olykor egy problémát, ám mégis teremtünk helyette egy újat. A gondok, a konfliktusok végtelen megoldásában leghatékonyabban az emberi értelem, megértés és a kölcsönös tisztelet segíthet."

Tendzin Gjaco

Fogalmam sem volt, hogy merre is tartunk. Ujjaimat tördelve pillantottam ki az ablakon és bámultam a mellettünk elsuhanó fákat, embereket. Feltűnt, hogy kifelé tartunk a városból. A hatalmas felhőkarcolókat és lakóépületeket felváltották a kertes házak. Igazán hangulatos környék felé haladtunk, de lelombozott az érzés, hogy New York gazdag negyedében kocsikázunk. Fogalmam sem volt, miért is feledkeztem meg arról, hogy egy gazdag fiúval randizom. A tenyerem izzadni kezdett, a szívem hevesebben vert és ezerszer átfutott az agyamon, hogy miért vagyok ennyire hülye, hogy belementem a találkozóba. Mikor már éppen szólásra nyitottam a szám, hogy közöljem, inkább haza szeretnék menni, megálltunk egy hatalmas ház téglából kirakott kerítése előtt.

- Megérkeztünk! – hangzott Nathan kijelentése mellettem. Lehetett hallani, hogy izgatott és örül, hogy itthon lehet. Én azonban nem néztem rá. Nem akartam, hogy lássa rajtam, mennyire nem vagyok oda az ötletért, miszerint találkozzak a szüleivel. Pár perc néma csönd után egy meleg érintést éreztem az állam alatt. – Nézz rám Sophie! – amint megtettem, amire kért megbántam, hiszen láttam rajta rosszul esik neki a viselkedésem.

- Sajnálom, de nem hiszem, hogy a szüleid örülnek majd, hogy egy ilyen embert hozol haza magaddal. – mutattam végig magamon. Eleresztette az államat és újra indította a kocsit mikor a kapu kinyílott előttünk.

- Nincs igazad. Igazán aranyos, kedves és szép lány vagy, akit mindenki szívesen megismerne. Társasági ember vagy, aki mindenkivel megtalálja a közös hangot. Sőt a szerénységedről és eszedről már nem is beszélve. – miközben beszélt egy földúton haladtunk végig, amit két oldalt magas fenyők díszítettek. Nem mondtam semmit sem a kijelentésére, de jól esett, hogy ilyen véleménye volt rólam. Amikor leparkolt a nagy bejárat előtt egy idegen egyenruhás férfi közeledett a kocsi felé és kinyitotta az ajtómat.

- Örvendek asszonyom! Üdvözlöm Önt a Styles család otthonában. – köpni, nyelni nem tudtam. Sosem voltam még ilyen szituációban így nem tudtam mit kellene válaszolnom. Kikászálódtam a fekete bőrülésről, majd megálltam az autó mellett. Nathan meleg mosollyal üdvözölte a férfit, aztán átnyújtva neki a slusszkulcsot mellém sétált és megfogta a kezemet. Ujjait az enyémek köré fűzte és maga után húzott be a házba. Meseszép volt belül is. Hatalmas terek, fényűző berendezésekkel megkoronázva. A fém, arany és bőr anyagok voltak a leg feltűnőbbek. Tipikus gazdag, mogul család háza volt ahova nem illettem. Megszeppenve ácsorogtam barátom mellett, aki hangosan elkiabálva magát szólította anyukáját. Mikor hallottam a cipőkopogásokat elengedtem a mellettem álló kezét és gyorsan lesimítottam a szoknyámat és egy rakoncátlan tincset a fülem mögé söpörtem.

- Most már tényleg nyugodj meg Sophie mert engem is idegessé teszel. Csinos vagy és nyugodj meg, nem fognak megenni hidd el nekem. – rápillantottam és egy igazán frappáns válaszon gondolkodtam mikor Nathan ellépett mellőlem és megölelte az akkor már jelen lévő édesanyját. Én nem mozdultam el a helyemről csak illendően hallgattam és azért imádkoztam, hogy elnyeljen a föld. – Anya kérlek, had mutassam be neked Sophie Henninget.

- Szervusz, Drágám! Már annyit mesélt rólad a fiam, hogy alig vártam, hogy megismerjelek. – gyönyörű aranybarna haja volt, ami egyenesen feküdt a fején. Amikor mosolygott ráncok jelentek meg a szemei körül, ami annyira közvetlenné és aranyossá tette.

- Nagyon örülök, hogy megismerhetem Mrs. Styles. Nagyon szép a házuk, örülök, hogy eljöhettem önökhöz. – amikor túljutottunk a szokásos megismerkedős kérdéseken Mrs. Styles felajánlotta, hogy megmutatja nekem a házukat, míg Nathan eltűnt valahol. Már az első emeleten jártunk, amikor a hálók következtek. Minden szoba ajtaja nyitva volt így rálátásom nyílt mindegyikre. Az egyik szoba színes volt itt legfőképpen az arany színek domináltak és feltételeztem, hogy ez a szülők szobája. Folyamatosan hallgattam Mrs. Styles mesélését és közben minden helységet figyelmesen végigpásztáztam. A következő szoba nem sokkal volt messzebb az előzőnél, de valami taszított benne. Sötét volt, lehangolt és rideg, ami egyáltalán nem tetszett. Furcsa volt arra gondolni, hogy ez a kisebbik testvér szobája, hiszen úgy gondoltam egyáltalán nem illett hozzá. Kellemetlen érzés kerített a hatalmába és eszembe jutott az étteremben feltett kérdésem. Megrémített, hogy nem kaptam rá választ és a kíváncsiságom egyre jobban elnyelt. Meg akartam tudni, hogy miért beszél mindenki ennyire sejtelmesen erről a testvérpárról. Tudtam, éreztem, hogy valami nincs rendjén. A következő szoba a folyosó legvégén volt szinte nevetségesen távol a többi helységtől. Ahhoz képest, hogy egy fiú már-már férfi lakta ezt a szobát, szívet melengető érzés ragadott magával mikor bepillantottam. A falak kék és szürke színben pompáztak és itt ott egy-egy poszter vagy kép lógott a falakon. A szoba közepén egy hatalmas ágy terpeszkedett el. A szoba egyik fala teljesen üveg volt, ami most beeresztette az hold csillogó fényét.

- Tudod, évek óta nem jönnek ki a fiaim egymással. Harry nem szereti Nathant és ez fordítva sincs másképp.  Mindent megteszek azért, hogy kibékítsem őket, de azt hiszem ez sosem fog megtörténni. – mindennél jobban meg akartam tudni mi a konfliktus oka, de lakatot tettem a számra és inkább másra tereltem a témát.

- Ne haragudjon Mrs. Styles, de nagyon későre jár az idő és muszáj mennem, holnap meg kell még írnom egy eszét. Nagyon szépen köszönöm, hogy körbevezetett a házban igazán nagyon szép otthonuk van.

- Én örülök Kincsem, hogy megismerhettelek és nyugodtan szólíts Kate-nek. Amikor Mrs. Stylesnek hívsz, úgy érzem, nagyon öreg vagyok. – mosolyogva megölelt és a lépcső felé invitált, hogy megkeressük eltűnt barátomat. Miközben lassan lépkedtünk lefelé a gyönyörűen kidolgozott fa lépcsőn egyre hangosabb és hangosabb kiabálás csapta meg a fülünket. Jobban odafigyelve a hangokra állapítottam meg, hogy az egyik személy Nathan a másik mélyebb, dörmögő hang ismeretlen volt a számomra. Amikor leértünk a földszintre megtorpantam az utolsó lépcsőfokon míg Kate a szájához kapta a kezét és sűrű bocsánatkérések közepette könnytől csillogó szemekkel a hang forrása felé indult. Ismét izzadni kezdett a tenyerem, és ha tehettem volna szépen csendben eltűntem volna abból a házból, de fogalmam sem volt, hogy merre induljak. Pár perc múlva egy dühöngő idegen férfival találtam szembe magam. Szürke öltönyt viselt nyakkendője meglazítva, kissé rendezetlenül csüngött a nyakában. Szóra sem méltatva trappolt el mellettem és felkocogott az emeletre. Nathan és az anyukája ezt követően sétáltak ki az előszobába.

- Ne haragudj, de apám nem szereti az ilyen késői látogatásokat. Nagyon elfoglalt és azt hiszem rosszkor jöttünk. – barátom tekintete azonban elárulta Őt. Hazudott! Ezt azonban nem tettem szóvá csak egy halk bocsánatot rebegtem el az orrom alatt, majd miután illendően elköszöntünk visszaindultunk a kollégiumhoz. Az út során a mellettem ülő fiú többször is próbált beszélgetést kezdeményezni, de egyikre sem voltam vevő. Fél órával később már az egyetem területén autókáztunk majd a nagy bejárat előtt leparkoltunk és Nathan leállította az autót. Nyúltam volna a kocsi kilincséért mikor az ajtó zárja lecsapódott így nem tudtam kiszállni.

- Kérlek, Nathan engedj ki. Későre jár és szeretnék pihenni. – újra próbáltam kinyitni az ajtót, de ismét kudarcba fulladt a próbálkozásom. A másik oldalra fordultam, hogy minden energiámat összeszedve kiosszam Őt, de meglepődtem mikor két kezével közrefogta az arcomat és megcsókolt. Csókolóztam már fiúval, igaz ennél több sosem történt, de ez a csók teljesen más volt, mint az eddigiek. Mindig, amikor egy fiú megcsókolt a szívem hevesebben vert és pillangók repdestek a hasamban és alig vártam, hogy az ajkaink újra összeérjenek, de ez más volt. Nem izgultam, hanem teljesen idegennek éreztem a dolgot. Nem akartam folytatást így kissé meglöktem Nathant, hogy engedjen el. Kissé eltávolodtunk egymástól, de utána még erőteljesebben húzott közelebb magához. Megijedtem és fogalmam sem volt mit tegyek, de három hangos kopogás szétszakított minket. Megkönnyebbültem mikor megláttam Emmát és Tobyt a kocsi mellett és azért imádkoztam, hogy ne is menjenek el sehová. Amikor Nathan-re pillantottam elkapott a düh. – Miért csináltad ezt? Nem is vagyunk együtt, de nem is ez a legfontosabb, hanem az hogy miért támadtál le?  - nem kiabáltam, de lehetett érezni a hangomban a haragot és a megvetést.

- Ne haragudj, csak elkapott a hév. Remélem, hogy ez nem vet majd rám rossz fényt. – önelégülten mosolygott rám.

- Azt hiszem ez egyáltalán nem jó dolog. Kétlem, hogy jó ötlet lenne az, hogy barátok legyünk. Még most az elején zárjuk le ezt a dolgot mielőtt jobban belegabalyodnánk egymásba. – lesütöttem a tekintetem és ismét hallottam, hogy megkocogtatják az ablaküveget. Nathan arca eltorzult és igazság szerint megrémisztett.

- Tévedsz! Mindennél jobban szeretném azt, ha a barátnőm lennél és szeretném, ha jobban, még jobban megismernénk egymást! – reménykedő pillantása elfeledtette az imént történteket. Láttam rajta az akarást így beleegyeztem a folytatásba. Jó éjszakát kívánva egymásnak elbúcsúztunk, aztán miután kiszálltam a kocsiból el is hajtott. Barátnőm és Toby kérdő pillantást vetettek rám. Felsétáltunk a kollégiumi szobánkba. Emma elment tusolni és magamra hagyott barátjával. Furcsa volt kettesben lenni vele, de kedves fiú volt és valamiért megbíztam benne. A legjobb barátot egy báty képét láttam benne. Mindent elmeséltem neki még azt is, amit nem szerettem volna. A gondolataimat a kételyeimet. Próbált segítséget nyújtani, de óvatos volt. Olyan érzésem volt mintha a beszélgetésünk alatt mindvégig attól félt volna, hogy elszólja magát, hogy valami olyasmit mond el nekem, amiről nem kellene tudnom. Miután elment én és Emma lefeküdtünk aludni, de nem jött álom a szememre. Az agytekervényeim csak úgy pörögtek. Annyi elvarratlan szál volt körülöttem, mint még soka és ez nagyon is idegesített. Sosem szerettem, ha sötétben kellett tapogatóznom, ha hazudtak nekem vagy kihagytak dolgokból. Szerettem mindennel képben lenni, de úgy éreztem minél több időt töltök Nathan társaságában annál jobban összekuszálódnak a dolgok.

Néhány nappal később már túl voltam az első zh-mon. Nagyon sokat tanultam rá szinte senkivel sem beszéltem csak tanultam. Emma mindenben segített, rengeteget járt velem a könyvtárba és azt hiszem kicsit elhanyagolta Tobyt. Viszont ez a pár nap hatalmas távolságot jelentett köztem és Nathan között. Negatív dolognak kellett volna felfognom, de nem így volt, azonban hiányzott. A beszélgetések, a közös kávézások, séták. Este kaptam egy sms-t, hogy fél óra múlva legyek készen és menjek az egyetem melletti kávézóba. Így is tettem. A telefonomat zsebre vágtam és elindultam, majd miután találtam egy kis eldugott sarkot leültem és vártam. A poharamat tanulmányoztam mikor barátom belépett a helységbe szemével engem keresett majd miután meglátott mosolyogva lépkedett oda hozzám. Pár pillanat múlva mikor már több témán is átrágtuk magunkat megpillantottam egy kapucnis valakit az egyik sarokasztalnál. Nem lett volna vele semmi problémám azonban éreztem, hogy minket néz, figyel. Próbáltam vele nem törődni, de nem mozdult nem ment sehová csak figyelt és várt valamire. Nathan egyre feszültebb lett, de mint kiderült nem attól, amitől én. Kezeimet megfogva komolyan rám pillantott és mélyen a szemembe nézett.

- Sophie, tudom, hogy nem ismerjük még egymást olyan jól, de tudom, hogyha van nő aki hozzám való akkor az te vagy. Lennél a barátnőm? – reménykedő pillantása meghatott, de valami mégis elvonta a figyelmem. Az ismeretlen kapucnis dühödten felmordult majd felpattant némi kézpénzt csapott az asztalra és távozott a kávézóból hangosan becsapva maga mögött az ajtót.

Toby szemszög:

Miután beszéltem Sophie-val nem bírtam ki, mindenképpen beszélnem kellett Harryvel. Tudtam, hogy nem fog örülni annak, hogy belekeverem Őt is, de nem hagyhattam, hogy a barátnőm szobatársa tönkremenjen egy barom miatt. Természetesen nem mondtam el Emmának az igazat a Styles testvérekről, de rossz érzés, hogy titkolóznom kell előtte és Sophie előtt. Láttam rajta, hogy kezdi kapizsgálni, hogy valami nincs rendjén és a sok kérdéséből ítélve egyértelmű volt, hogy rá akar jönni a titokra így figyelmeztetnem kellett Harryt. A lányok nem tudták, hogy Harry az egyik legjobb barátom mivel még személyesen nem mutattam be Őt nekik, így Sophie nem tudhatta, hogy ismerem a családot. Tudtam, hogy Emma elfoglalt így délelőtt miután letudtam az egyik tárgyalásomat átsétáltam Harry irodájába.

- Üdvözlöm Mr. Thomson! – üdvözölt barátom asszisztense. Egy igazán fiatal, csinos, szőke lányról volt szó, aki mindent elintézett és néha nagyon-nagyon lelkes volt talán néha túlságosan is.

- Üdvözlöm Miranda! Harry bent van? – miután egy igenlő választ kaptam benyitottam az irodába és lehuppantam az egyik bőrfotelbe. Barátom éppen beszélt így csendben megvártam míg elrendezi az ügyét.

- Helló haver! Régen nem jöttél be!- mosolyogva felállt és leült mellém a kanapéra. Fáradtan elterpeszkedett nagyot nyújtózott aztán végigfeküdt az ülőgarnitúrán. – Mesélj valamit! Hogy zajlik az építkezés? Minden rendben van? A beruházók nem zargatnak?

- Igazság szerint nem a munkáról akartam veled beszélgetni tesó. Tudom, hogy nem akarsz róla beszélni, de te vagy a legjobb barátom és muszáj a segítségedet kérnem. – megfeszült a teste, ahogy megértette mire akarok kilyukadni, de nem szakított félbe, amit jó jelnek vettem. – Beszélgettem Sophie-val és elmondta, hogy mi történt eddig közte és Nathan között. Én sem foglalkoznék, vele jól tudod, de ez a lány más, mint a többiek. Féltem Őt és nem akarom, hogy baja essen a hülye öcséd mellett.

- Mire kérsz Toby? Játsszam ismét Superment mint eddig mindig? Vagy mire kérsz? – idegesen pillantott rám és felült, majd érdeklődve, de mégis közönyösen nézett. Nem szerettem vele veszekedni, de most mindent meg kellett tennem, hogy megmentsek egy ártatlan embert. – Akármit fogok tenni rosszul fog elsülni a dolog. Annyiszor újrajátszottuk már ezt az egészet, hogy beleuntam Toby! Tudom, hogy rossz érzés semmit sem tenni, de valld be ez nagyrészt a te hibád is, mert megismerted és van hozzá kötődésed. Ezért akarod mindenáron megmenteni. Nézz, rám engem nem izgat, mi van vele és nyugodt is vagyok.

- Hazudsz! – kissé erélyesebbre sikeredett a kijelentésem, mint akartam, de felidegesített, ahogy madárnak nézett. – Utálom, amikor a pofámba hazudsz. Igen is foglalkozol vele, és ha ismernéd, tudnád, hogy egy értelmes lány, aki nem olyan, mint az eddigiek. Te is nagyon jól tudod, hogy tehetünk az ellen, hogy tragédia történjen! – elhallgattam és felpattantam. Nem akartam tovább rontani a helyzeten így megindultam az ajtó felém, ám amikor már kezem a kilincsen volt Harry megszólalt.

- Igazad van! Beszélek Nathan-el! Átmosom a fejét és segítek neked, de jól vésd az eszedbe, hogy nem a lánynak teszek szívességet, hanem neked és magamnak. Nem akarom megint más mocskát takarítani hónapokig. – beleegyezően bólintottam, majd otthagytam Őt a kanapén a gondolataiba mélyülni.