Through the Dark - 2.fejezet

Sziasztok!

Megérkeztem a második résszel. Remélem mindenki tetszését el fogja nyerni, és szeretném megköszönni azoknak akik megtiszteltek azzal, hogy írtak nekem pár sort az első részhez. 

Cézár: Nagyon szépen köszönöm, hogy szakítottál időt arra, hogy elolvasd a történetem és kommentárt írj. Örülök, hogy bele tudtad magad élni hiszen ez az első és legfontosabb dolog amit el szeretnék érni. Köszönöm, hogy írtál.

Csokii: Ahogy láttam érzelmi hullámvasút zajlott le benned mikor olvastad a fejezetet. Hidd el nekem ez az egyik ami a legfontosabb, mert így érzed a történet mondanivalóját. Örülök, hogy ennyire megfogott a dolog, az anyagi részét illetően pedig próbáltam olyan dolgot belecsempészni ami a mindennapi életben is konfliktus lehet. Köszönöm, hogy írtál. :) 

Niki : Örülök, hogy ennyire tetszett neked az első rész, remélem a második is ekkora szenzációt fog nálad kiváltani. A szereposztás kemény dió volt, de szerencsére itt voltál nekem te és segítettél. Igazán hálás vagyok. Köszönöm, hogy írták! Puszi

Dóri: Annyira örülök, hogy a te tetszésedet is elnyerte a történet első része. Próbáltam mindent úgy leírni, hogy át tudjam adni azt amit érzek és gondolok. A cím választása sokszori nekifutás gyümölcs, de nekem is nagyon tetszik. Nagyon jól látod, hogy csavar van a történetben, de hidd el nekem, rengeteg lesz még! :D Köszönöm, hogy írtál. 

Névtelen: Ne haragudj a megszólításért, de nem írtad le neved. Örülök, hogy tetszenek a szereposztások és, hogy tetszett a történet. Remélem a második rész is elnyeri a tetszésedet, köszönöm szépen, hogy írtál nekem. 

Dasie: El nem tudom mondani, hogy mennyire meglepődtem amikor láttam, hogy neked is tetszik a kezdés. Bizonytalan voltam és vagyok még mindig a sztorival kapcsolatban, de próbálok mindent jól csinálni és úgy leírni a sztorit hogy a ti tetszéseteket is elnyerje. Köszönöm, hogy írtál! Puszi.

Vanessza: Igaz te nem ide írtad a véleményedet, de máshol megosztottad velem és ez is nagyon fontos számomra. Örültem, hogy a sztori tetszett neked és a második részt próbáltam úgy megírni, hogy részletesebb legyen. Remélem ez a rész is tetszeni fog. Köszönöm, hogy írtál! :)

"A rémálomból nincs ébredés, nem suttogja senki a sötétben, hogy ne féljen, mert a veszély a képzelet játéka."

Joanne Kathleen Rowling

A történetben trágár kifejezések is szerepelnek!

Minél több időt töltöttem az egyetemen, annál biztosabb voltam abban, hogy nekem igen is, itt a helyem. Minden óra érdekes volt, figyelemfelkeltő. Minden alkalommal alig vártam, hogy előadásokra mehessek és egyre többet foglalkozzak azzal, amit a legjobban szeretek, az irodalommal. Egyre több és több olyan íróval ismerkedtem meg, akik olyan világszemlélettel rendelkeztek, ami hasonlított az enyémre így azok az írók, költők még közelebb álltak a szívemhez. Sajnos azonban bármennyire is pozitív élményekkel töltött el az egyetemi tanulás, a kollégiumban kialakult hierarchia nagyon is kellemetlen volt. A lányok részlegén minden reggel korábban kellett felkelnem, nehogy az idősebb diákok kitúrjanak a zuhany alól. Hogyha valamilyen híres, tehetős családból származtál, azonnal befogadtak, bulikra hívtak meg és úgy kezeltek mintha ezer éve ismernétek egymást, viszont egy olyan lánnyal, mint amilyen én is voltam egyáltalán nem foglalkoztak, hogy úgy mondjam nem is léteztem a számukra. De valahogy mindig mosolyognom kell a bunkó beszólásaikon, amikkel engem illetnek, és röhögnöm kell, ahogy a kis rózsaszín ruhájukban libegnek végig, hatalmas parfümfelhővel maguk körül a folyosón. Igazán nevetségesnek tűntek és elgondolkodtam, hogy mit is kereshetnek itt. Próbáltam minden nap egyre jobban és jobban teljesíteni, de Nathan néha keresztülhúzta a számításaimat. Néha-néha elhívott kávézni, egy süteményre vagy csak néha sétáltunk egyet az iskola parkjában. Sok időt töltöttünk együtt, de egyikünk sem volt biztos abban, hogy mi is van igazából közöttünk. Éreztem a vonzalmat, de nem feltétlenül tudtam volna elképezni azt, hogy egy párt alkossunk. Igaz többször előfordult az, hogy egymás kezét fogva sétáltunk be az órákra, vagy az arcra szánt puszi inkább a számra sikeredett. Kellemes érzés volt vele lennem, de volt valami, ami aggasztott. Eddig mindig jó emberismerőnek számítottam. Az első benyomásom róla az volt, hogy egy rendes fiú, akinek ugyan gazdag felmenői vannak, de ugyan úgy bánik minden emberrel, egyenlőnek tekint mindenkit. Azonban voltak pillanatok, amikor a gazdagsága mégis előjött. Akárhányszor mentünk valahova mindig ő fizetett, mindent ő ált és ez rendkívül kellemetlenül érintett. Párszor próbáltam a tudtára adni, hogy erre semmi szükség, elengedte a füle mellett és nem foglalkozott vele. Emma mindig próbált meggyőzni arról, hogy összeillünk és, hogy egy igazán kedves srác, de valamiért nem tudtam benne megbízni teljes mértékben. Volt benne valami sötét, ami nem tetszett. Ezek a gondolatok azért erősödtek benne napról napra, mert amit Adam mondott az ebédlőben valamiért hihetőnek tűnt. Rengetegszer újragondoltam azt, amit mondott és mindig arra jutottam, hogy igaza lehet, de úgy döntöttem, hogy mindenképpen utána járok a dolgoknak. Mély gondolkodásomból a telefonom csörgése szakított ki. A kis készülék az asztalon sípolva várta, hogy felvegyem.

- Szia, Anya! Mi újság? – gondolatban homlokon csaptam magam mennyire feledékeny vagyok, hiszen már egy hete nem jelentkeztem. Anya pedig mindig is az a túlon túl aggódó szülő volt.

- Sophie Henning! Attól, hogy nem vagy itthon még nem kell nagylányoskodni. Miért nem hívtál fel? Azt ne mond, hogy ilyen sok mindent kell tanulnod, mert nem fogom elhinni! – hangja pattogó volt és ideges, de tudtam, ha megnyugtatom, pár perc alatt elpárolog a haragja.

- Ne haragudj, teljesen kiment a fejemből az, hogy jelentkezzek, de nyugodj meg nincsen semmi probléma. Anya annyira jó ez a hely annyira örülnék, ha látnád milyen érdekes itt minden. – sosem gondoltam volna, hogy ilyen mértékben fogok áradozni az iskoláról, de csodák mindig vannak. A vonal túlsó végén hatalmas sóhajt hallottam.

- Jaj, kicsim örülök, hogy ennyire jól érzed magad, de legalább egy héten egyszer jelentkezz, hogy tudjam, minden rendben van veled. Arra gondoltam, hogyha hétvégén hazajössz, elmehetnénk vásárolni vagy főzhetnénk valamit.

- Azt hiszem, hogy ezt el kell halasztanunk. Itt maradok a hét végére. Emma is bent marad és úgy terveztük, hogy elmegyünk valahová kikapcsolódni. – kissé kellemetlenül érintett, hogy keresztülhúzom Anya terveit, de Emma mindenféleképpen azt szerette volna, ha megismerem a barátját.

- Ki az-az Emma? Azt ne mond, hogy egy ismeretlen lánnyal akarsz össze-vissza császkálni New York-ban mikor nem is ismered a várost! – ismét kezdett a hangulat feszültté válni.

- Nyugodj meg, Ő egy nagyon aranyos lány, aki segítőkész, aranyos, szorgalmas. Szeretném megismerni a várost. Igazán tetszik ez a környezet. Jövő héten viszont meglátogathatnál, és akkor megismerhetnéd Emmát. Biztos vagyok benne, hogy jól kijönnétek egymással!- percekig nem hallottam semmit sem. Azt hittem, hogy megszakadt a vonal, de amikor már el akartam emelni a telefont a fülemtől, halk szipogás csapta meg a fülemet – Minden rendben van?

- Ugye már nem leszel az a kis csurkás kislány, aki mindig körülöttem sürgött forgott, amikor főztem. Már nem fogsz hozzám bújni, amikor egy fiú megbánt, vagy ha meghúzza a hajadat. El kell fogadnom, hogy felnőttél és, hogy már a saját életedet éled. – megszólalni sem bírtam. Letaglózott az, amit hallottam, sosem gondoltam volna, hogy Anya így érez. Sosem mondta mennyire nehéz lenne elfogadnia azt, hogy felnőttem. Tudtam, hogy én vagyok a legfőbb támasza főleg az óta, amióta apával elváltak, de sosem gondoltam volna, hogy bármikor is ennyire nehéz lenne neki az elszakadás. Nekem is nehezemre esett Los Angeles-ben hagyni, de nem örökre léptem ki az életéből.

- Ne csináld ezt velem! Kérlek! Annyira nagyon szeretlek, jól tudod, de azt is szeretem, amit most csinálok. Sosem fogok, igazán felnőni hidd el. Mindig szükségem lesz rád, mindig te leszel az egyik legfontosabb ember a számomra. Akármikor problémám lesz, te leszel az, aki meg fog nyugtatni. Attól, hogy eljöttem otthonról még nem azt jelenti, hogy soha többet nem fogok hazamenni. – már az én hangom is kezdett halkulni a visszafojtott sírástól. Megható volt, ahogy éreztette mennyire hiányzom neki. Még pár perc lélekerősítő beszélgetést követően mind a ketten elbúcsúztunk egymástól és bontottuk a vonalat. Néhány percig csendben nézegettem a telefon képernyőjét. Letörölgettem a kibuggyanó könnycseppeket az arcomról, majd felálltam és indultam is a könyvtárba. Az ajtóban viszont egy megszeppent Emmát találtam. Felhúzott szemöldökkel közeledtem felé és nem értettem miért ácsorog a küszöbön.

- Ne haragudj Sophie nem akartam hallgatózni, de amikor meghallottam, hogy sírsz meg akartalak vigasztalni, de zavarni sem akartam. – szegény zavarában össze-vissza beszélt és hevesen gesztikulált, ahogy elmondta milyen ellentétes érzések szedték szét. Annyira aranyos volt, ahogy próbált bocsánatot kérni a semmiért.

- Nyugi Emma, ne idegeskedj nincsen semmi baj. Gyere, éppen a könyvtárba készülök, mehetünk együtt, ha gondolod.

- Éppen ezért jöttem! Toby telefonált, hogy már itt van és annyira örülnék, ha megismernéd életem szerelmét. – annyira nyálas volt, ahogy előadta ezt az ős szerelmes dumát, de a kiskutyaszemeinek nem tudtam ellenállni. Igenlően bólintottam majd a kezeim közt tartott könyveimet ledobáltam az ágyamra a telefonomat zsebre téve pedig követtem barátnőmet. Annyira aranyos volt, ahogy izgatottan lépkedett mellettem és látni lehetett, hogy ahogy egyre közelebb kerülünk a számomra még idegen Tobyhoz az izgatottság egyre jobban kezd úrrá lenni rajta. Emma eltolta a kollégium hatalmas ajtaját majd mind a ketten kiléptünk a kellemes napsütésbe. Délután lévén sok diák tartózkodott kint a parkban, vagy éppen a kávézóban ücsörögtek és beszélgettek egymással. Arra lettem figyelmes, hogy szobatársnőm már nincs mellettem, hanem egy igazán helyes magas fiú nyakában csüng. Toby igazán kedvesnek tűnt, barátnőjét maga mellé állította és egyre közelebb került hozzám. Látszott, hogy ad magára és, hogy idősebb nálunk pár évvel. Amikor már előttem ált mosolyogva nyújtotta kezet, bemutatkozásképpen.

- Szia Toby vagyok, nagyon örülök, hogy megismerhetlek!

Toby szemszög:

Este nyolc körül járhatott az idő, amikor Harry felhívott telefonon, hogy nincs e kedvem lemenni vele biliárdozni. Kapva kaptam az alkalmon, hogy beszélhessünk, ismeri e már Nathan új barátnőjét. A kocsim kulcsait felkapva, bezártam a házat és lekocogtam a pincébe, hogy kiállhassak a kis babámmal. Már egészen szürke volt az ég, amikor a törzshelyünk előtt leparkoltam. Harry kocsiját még nem láttam így laza mozdulatokkal besétáltam és leültem a bárhoz. Tom volt éppen műszakban, de elfoglalt volt a sok vendég miatt így kiadta a rendelésemet, majd miután kezet fogott velem tovább is állt. Így volt időm gondolkodni. Amikor délután Em bejelentette, hogy bemutatja a Styles öcsi barátnőjét, nem igazán fülöt hozzá a fogam. Nem akartam belekeveredni semmibe sem, de végül belementem a dologba és azt hiszem igazán jól sült el a dolog. Bár igazság szerint mindig is leszartam, hogy Nathan mit csinál és kivel, de Sophie elbűvölő volt, ahogy egyből úgy kezelt mintha ezer éve ismernénk egymást. Látszott rajta mennyire értelmes és emellett vicces és csinos is volt. Féltettem, hogy baja esik így mindenképpen meg kellett tudnom Harry hallott e már felőle. Óvodás korunk óta elválaszthatatlan barátok voltunk. Minden baromságot együtt csináltunk mind az óvodában, általánosban, közép suliban és az egyetemen is. Ismertem az öccsét is aki sosem volt a bátyja kedvence és ezt meg is értettem. Pont, amikor már tárcsáztam volna barátomat megjelent az ajtóban. Nagy, öblös léptekkel közeledett felém, de most sem kerülte el a figyelmemet milyen reakciót váltott ki a kocsmában tartózkodó nőkből. Minden mozdulatát végigkövették úgy néztek rá, mint hiéna a prédájára. Látványosan kezdtek el fészkelődni, babráltak a hajukkal, hangosan felnevettek, hogy magukra vonják a figyelmet ez azonban nem sikerült. Harry egyáltalán nem figyelt egyikükre sem, széles vigyorral az arcán jött oda hozzám, majd kézen fogott és megölelt.

- Helló tesó! Te talán bujkálsz előlem, attól, hogy csajod van, még nem kellene lapátra tenned cuki fiú, még féltékeny leszek Emmára. – majdnem kiköptem az üdítőmet mikor ezen a buzis hangján megszólalt, de ez már megszokott volt nálunk. A jókedve rám is rám ragadt.

- Harry téged sosem cserélnélek le. Senkinek nincs jobb segge mint neked. Nah, de elég ebből a langyulós szövegből, gyere menjünk játszani, Tom már lefoglalta nekünk az asztalt. – Harry még intett az említett felé, majd elindultunk a részünkre fenntartott biliárdasztal felé. Úgy egy negyed órát játszhattunk, amikor felhoztam a régen várt témát. – Nathan nem mesélt mostanában semmi újat?

- Tudod Tob, hogy annyit beszélek az öcsémmel, mint mondjuk a postással. Egyáltalán nem érdekel, hogy mit csinál. Anyámék még hisznek benne, én már embernek sem nagyon tekintem. Miért, hallottál valamit? – érdeklődés csillant a szemében, de mikor rájött, hogy észrevettem felvette a szokásos póker arcot, majd az asztalra hajolva lökött.

- Emma bemutatta ma nekem a szobatársát. És mint kiderült Nathan új barátnője. – a dákómra támaszkodva néztem amint barátom lök még egyszer. A levegőt egyre jobban kezdte betölteni az erős, tömény cigaretta füst és alkoholszag, de ez már egyáltalán nem zavart. Másik kezemben a poharamat tartottam és nagyot kortyoltam mikor Harry keze megállt kijelentésemre. Rám nézett és látszott rajta nem hisz a fülének.

- Nem lehet, hogy tévedsz? – nemlegesen ingatni kezdtem a fejem, majd méricskélni kezdtem a golyókat, hogy merről lenne érdemes löknöm – Biztos ugyan olyan, mint az összes többi. Egyáltalán nem érdekel, hogy ki az. Nathan azt dug meg akit csak szeretne és azt csinál amit csak szeretne. Nagykorú, felnőtt ember, én már nem vállalok a tetteiért felelősséget. – már éppen szólásra nyitottam a szám, amikor jobbnak láttam becsukni. Lehetett látni Harryn, hogy lezártnak tekinti a témát így jobbnak láttam inkább a játékkal foglalkozni.

Sophie szemszög:

Emma egész este arról ábrándozott, hogy Toby milyen kedves, mennyire aranyos, okos. Elmesélte hogyan ismerkedtek meg és, hogy már hat hónapja vannak együtt, de menthetetlenül szerelmes lett. Irigyeltem azért, mert ilyen kiváltságos dologban lehet része, hiszen az ember nem minden nap találja meg a társát és nem minden nap lesz szerelmes. Amint barátnőm elindult zuhanyozni kaptam egy sms-t miszerint holnap este nyolckor randevúm lesz és, hogy öltözzek csinosan. Nem igazán akartam sehova sem menni Nathannel, de küldtem egy beleegyező sms-t és lefeküdtem aludni. A másnap rettentő volt. A fejem hasogatott, esett az eső és egész nap a könyvtárban hegyeltem. Minden könyvet, ajánlott novellát kiolvastam és elkezdtem az első esszénk kidolgozását. Valami mindig rossz volt benne, mindig újrakezdtem. Nem sokkal hat után felsétáltam a kollégiumi szobánkba és valami elfogadható ruha után kutattam. A választásom egy felül csipkés fekete ruhára esett. Elszaladtam a fürdőbe, megmostam az arcom és felraktam egy kis szempillaspirált, semmi többet. Jobban szerettem a természetességet. A hajamat egy egyszerű kontyba fogtam, majd indultam is vissza a szobánkba. Begomboltam a ruha gombjait, aztán felhúztam a lapos talpú szandámat és már készen is voltam. Este hétre volt megbeszélve a találkozó lent az épület előtt. Pont akkor értem le, amikor Nathan leparkolt előttem és kiszállt, hogy udvariasan ajtót nyisson nekem. Viszont miután megölelt kérdőn nézett rám.

- Valami baj van? Esetleg nem tetszik a ruhám? – lepillantottam magamra és éreztem, ahogy zavaromban elönti arcomat a pír. Toporogni kezdtem, mert fogalmam sem volt mi lehet a probléma.

- Igazán csinos vagy, de nincsen magas sarkú cipőd? – nem értettem a kérdését. Lassan beültem a kocsiba, aztán mikor már mellettem ült válaszoltam a feltett kérdésére.

- Nem szeretem azokat a cipőket, jobban szeretem a kényelmes lábbeliket. Tudom, hogy alacsony vagyok, de nem tudnék azokban a felhőkarcolókban egyensúlyozni. – kezeimet az ölemben pihentettem és furcsa volt, hogy Nathan nem válaszolt. Többször láttam, hogy csörög a telefonja, de egyik hívást sem fogadta gondoltam azért, mert vezetett. Húsz perces utazást követően egy igazán kis csinos étterem előtt parkolt le. Kiszálltam a kocsiból, majd beléptünk az épületbe. Hangulatos lány zene szolt a hangfalakból, finom illatok lengték körbe a helységet. Míg Nathan beszélt a pincérrel figyelmesen körbepillantottam. Sok idős pár vacsorázott, de voltak fiatalok is, akik szerelmesen fogták egymás kezét és beszélgettek. Közben megkaptuk az asztalunkat és követtem a pincért, aki egy eldugott kis sarokba invitált minket. Az asztalon egy szál vörös rózsa pihent egy kis vázában mellette egy halványan pislákoló kis mécsessel.

- Ne haragudj, hogy kérdőre vontalak a cipővel kapcsolatban csak furcsa volt, hogy nem az volt rajtad. Tudod még sosem találkoztam olyan lánnyal, aki ennyire természetes lett volna, mint te. – mosolyogva fogta meg a kezem miközben beszélt.

- Semmi probléma, mint már mondtam nekem a legfontosabb szempont az, hogy kényelmes legyen. – amikor a mondatom végére értem már hozták is az előételt. Aranyos volt, hogy Nathan előre rendelt nekem is bár bátor lépés volt azt tekintve, hogy nem tudta finnyás vagyok e vagy sem. A vacsora rendkívül jó hangulatban telt. Sokat beszélgettünk jobban megismertük egymást, de valami mégis hiányzott számomra. Olyan volt mintha nagyon jó barátok lennénk, és úgy lennénk együtt. Nem olyan érzésem volt mintha randevún lennék, nem lengett körbe az-az érzés, ami felpezsdített volna Nathan közelében. Kezdtem magam egyre jobban feszélyezve érezni és az sem segített, hogy folyton csörgött a telefonja, de sosem vette fel. Már szóvá akartam tenni a dolgot mikor egy jobbnak tűnő ötlet fogalmazódott meg bennem. – Néhány nappal ezelőtt beszélgettem valakivel, aki figyelmeztetett, hogy nem jó ötlet, ha jóban vagyunk. Azt mondta, hogy már mindenki ismer téged, és hogy bajom fog származni a barátságunkból. – az előttem ülő fiú kezében megállt a villa, láttam rajta nem számított arra, hogy ilyet mondok neki. Már éppen szólásra nyitotta a száját mikor újból csörögni kezdett a telefonja azonban ezt a hívást már fogadta.

- Megmondtam, hogy ma este ne hívj! – pattogó, tekintélyt parancsoló volt a hangja, ami meghökkentett, hiszen még sosem láttam ilyennek – majd elviszem neked, megállapítod, milyen minőségű a többit pedig később rendezzük. – ezzel se szó se beszéd kinyomta a telefont és intett a pincérnek, hogy fizetni szeretne – Ne haragudj, de muszáj volt felvennem. Most viszont azt szeretném, ha velem jönnél, be szeretném mutatni neked a szüleimet.

Egyáltalán nem tartottam jó ötletnek ezt az egészet. Az asztal alatt idegesen doboltam a lábammal, míg ki nem hozták a számlát. A vacsora anyagi rendezését követően Nathan felállt mellém lépett és a kezét nyújtotta mosolyogva. Őszintén szólva féltem a szüleitől és attól, hogy nem reagált semmit a kijelentésemre. Nem vallotta be, hogy igaz, de nem is tagadta, ami rémisztő volt. Néhány bizonytalan pillanat múlva mégis kezemet az övébe simítottam és felálltam, hogy kövessem őt a kocsihoz, hogy megismerjem a családját.