Küzdelmek és harcok / 1. rész

Sziasztok!
Két hét kihagyást követően megérkeztem az új történetemmel. Nagyon szépen köszönöm az Álmok útján hoz kapott véleményeket imádlak titeket ^.^ mint azt láthattátok a blog kinézete megváltozott. Kíváncsi vagyok nektek hogyan tetszik a kinézet és persze az új történet. Remélem mindenki tetszését elnyeri majd az első fejezet és megajándékoztok néhány kommentel. Jó olvasást!
Puszillak titeket!
és ne feledkezzünk meg a fiúk új számáról sem
U.i:nekem személy szerint nagyon tetszik hallgassátok meg ti is :) https://www.youtube.com/watch?v=o_v9MY_FMcw

„Magunk teremtjük a félelmet. A félelemnek egyetlen lakóhelye van: a jövőbe tekintő gondolatunk. Amitől félünk, üres fantáziálás, olyan dolog, ami nem létezik az adott pillanatban, ami nincs, és ha nem akarjuk, nem is lesz. Tehát a félelem csak elmezavar...nem tévesztendő össze a veszéllyel. A veszély az valós, a félelem az rajtunk múlik.”

A Föld után c. film

Minden nap, minden percében ugyan az-az érzés kerített a hatalmába. Féltem, rettegtem attól, akit régen, nagyon régen még a másik felemnek, a szerelmemnek tekintettem. Az érettségi után ismerkedtem meg Haydennel. A találkozásunk utáni időszak tökéletes volt. Sokat jártunk szórakozni, együtt ebédeltünk a családtagjainkkal minden délben, és végül hat hónap múlva úgy döntöttünk, keresünk egy közös lakást. Az összeköltözésünk utáni pár hét, ugyan olyan felhőtlen volt, mint az addig együtt töltött fél év, de aztán minden megváltozott. Emlékszem, pont nyár volt és egy este a baráti társaságunkkal mentünk le mulatni az egyik közeli szórakozóhelyre. Az idő múlásával mindenki egyre jobban kezdte érezni magát, Hayden szokásához híven nyaggatott, hogy mennyek vele táncolni, de én nem akartam, hiszen egyáltalán nem is tudtam. Láttam rajta ismét csalódott, de megragadta egy mellette elhaladó lány karját és a tánc parkettre vitte. Nem igazán figyeltem rájuk, mert nekem is akadt társaságom. Egy igazán helyes fiú foglalt helyet velem szemben, két itallal a kezében, az egyik pont olyan volt, amit én ittam és lerakta elém. Mosolyogva nyújtotta a kezét, amit boldogan elfogadtam.

- Szia! Jamie vagyok láttam, hogy egyedül üldögélsz itt és gondoltam idejövök, remélem nem gond.

- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek, Jennifer vagyok, de szólíts nyugodtan csak Jennek. Egyáltalán nem gond legalább van társaságom. – Tovább folytattuk a beszélgetést fogalmam sincsen meddig. De hirtelen változott minden, szinte fel sem bírtam fogni, hogy mi történik. Hayden megragadta Jamie karját és lerántotta a székről, amin éppen ült. Védekezni sem volt ideje szegény fiúnak, barátom máris ott ütötte ahol csak bírta. A szórakozóhely biztonsági őrei segédkeztek a két fiú szétszedésében, aztán persze minket is kiraktak. Még sosem láttam így Őt. Megrémített a viselkedése. Amint kiléptünk a nagy ajtón Hayd megragadta a hajamat és az épület melletti kis sikátorba vonszolt. Fájt nagyon fájt, ahogy erővel tépte a hajamat és maga után húzott, de nem tudtam semmit sem tenni, az én erőm az övéhez képest semmi sem volt. A szemeim könnybe lábadtak a fájdalomtól, a számon viszont egy hang sem jött ki. Sikítozhattam vagy ordítozhattam volna, de nem tettem, fogalmam sincs miért, talán a meglepettség vagy a sokk hatása volt. Nekilökött a tégla falna és megállt velem szemben.

- Nem tűröm, hogyha valakinek arra fáj a foga, ami az enyém! – torka szakadtából üvöltött. Összerezzentem a hangos kitörésén és még jobban elkezdtem sírni. Nem láttam szinte semmit sem a sötétben, de egy hangos csattanás hasított a levegőbe, majd azonnal megéreztem a vele járó fájdalmat az arcomon. Megütött, majd pár másodperccel később még egyszer. Ezt követően az ilyen esetek egyre sűrűbben fordultak elő. Az első alkalmat követően el akartam hagyni, de bocsánatot kért, könyörgött, hogy ne hagyjam el, mert szeret elrontotta a dolgokat, de több ilyen nem fog előfordulni. Hittem neki, majd a következő ilyen eset is megtörtént aztán már nem volt megállás. Minden olyan dologért, ami nem tetszett neki, vagy gyomorszájon ütött vagy a hajammal „szórakozott”. Olyan sérüléseket nem szeretett okozni, amik maradandó nyomott hagytak jól látható helyen. Ahogy ő fogalmazott nem szabad ilyen nyomokat hagynia, mert nem szeretne kellemetlen magyarázkodásokba kezdeni. Egy évig hitegettem magam, azt mondogattam magamnak, hogy minden olyan lesz, mint régen, Hayden ugyan olyan jó ember lesz, mint volt és minden rendbe jön. Aztán három hónappal ezelőtt azon gondolkoztam, hogyan tudnám úgy elhagyni Őt, hogy ne essen bajom. Persze akkor még nem gondoltam bele, hogy barátom sokkal rosszabb dolgokra is képes, mint eddig. Amint összepakoltam a cuccaimat lesétáltam teljes nyugalomban a lépcsőn és már nyitottam volna a bejárati ajtót mikor Hayd megállított.

- Hova mész szépségem? – mély reszelős hangja a hátam mögül hallatszott. Lassan megfordultam és próbáltam nyugalmat erőltetni magamra, hogy ne lássa rajtam a félelem egy kis szikráját sem.

- Van egy kis dolgom a városban meg, vennem kell pár zöldséget a vacsorához. – óvatosan tettem egy parányi lépést az ajtó felé. De Ő figyelmeztetően felmutatta mutatóujját és jobbra balra ingatni kezdte azt.

- Én a helyedben nem mennék sehova! – lelépett a lépcsőről ahol állt és megállt közvetlen előttem.

- Ne haragudj, igazad van, majd kitalálok valami mást. – már elmentem mellette mikor erős ütést éreztem a bordáimnál. A levegő a tüdőmben rekedt és se ki se be nem ment semmi. Fuldokolva és hangosan köhögve rogytam össze a padlón az oldalamat szorongatva. Nem bírtam megmozdulni a fájdalomtól és éreztem most a csontom is tört. A falnak dőlve próbáltam szabályozni dübörgő szívverésemet kisebb nagyobb sikerrel. Hayden ezzel a húzásával eltörte két bordámat. A kórházban az orvos szinte alig tudott megvizsgálni, mert nem akartam, hogy le kelljen vennem a ruháimat. Láttam az ápolónőkön gyanakszanak valamire, de nem tették szóvá gondolataikat. Most viszont három hónappal később tudtam, hogy ez így nem mehet tovább. Tisztában voltam vele, hogyha elhagyom barátomat beváltja ígéretét és megöl, de inkább visszamentem volna anyámékhoz ahol biztonságban tudhattam magam, minthogy több időt töltsek ezzel az emberrel. Hamar elérkezett az este. Megbeszéltük, hogy sétálunk egyet a városban. Tudtam, hogy eljött az én időm. Minden szükséges cuccomat összepakoltam egy kis táskába persze semmi ruhaneműt nem vittem magammal, mert attól féltem gyanakodni kezdene és egyből fuccsba menne a tervem. Már kézen fogva sétálgattunk a sötét utcán mikor megállt velem szemben. A reflexeim egyből beindultak a pupillám kitágult a légzésem felgyorsult és vártam a fájdalmat, de semmit nem éreztem. Mosolyogva nézett rám, egy pillanatra ugyan azt az embert láttam akibe régen beleszerettem, majd a zsebében turkált pár másodpercig aztán előhúzott valamit és letérdelt elém.

- Drága Jennifer! Ez alatt a majdnem két év alatt ráébredtem, hogy te vagy az a nő, aki tökéletes lenne számomra a jövőt illetően. Hozzám jössz feleségül? – háta mögül előhúzta a gyűrűt, ami a holdfényben szépen csillogni kezdett. Majdnem elnevettem magam a helyzeten. Ennyi terrorban töltött idő után azt várja tőlem, hogy boldogan igent mondjak a lánykérésére? Azt lesheti. Határozottan ejtettem ki a számon a válaszomat.

- Nem! – az események felgyorsultak. Hayden szeme elsötétült először hitetlenség, majd fájdalom és düh maradt a helyén. Hirtelen felpattant a járda betonjáról eldobta a gyűrűt és közelebb került hozzám. És ekkor jött el az én pillanatom. Tudtam, ha azt a pár értékes másodpercet is elpazarolom felesleges gondolkodással meg fogom bánni így futásnak eredtem. Minden erőmet összeszedtem és próbáltam minél nagyobb távolságot kialakítani kettőnk között. Ez sikerült is, de amint hátrafordultam láttam szorosan a nyomomban van. Nem néztem merre tartok láttam egy kivilágított helységet és nem gondolkodva berontottam az ajtón. A falon izmos nők és férfiak pózoltak, mindenhol boksszal kapcsolatos dolgok voltak, míg az ajtóval szemben lévő asztal mögött egy csinos barna hajú lány üldögélt és mikor rám pillantott eléggé meglepődött. Remegtem és éreztem, hogy Hayden mindjárt belép az ajtón.

- Kérlek, segíts! – hangom nem volt hangosabb suttogásnál, de így is azonnal felpattant és odajött hozzám.

- Nyugodj meg gyere! – finoman leültetett egy bőr fotelbe mikor hangosan kicsapódott az üvegajtó, amin én is bejöttem az előbb. Hayden zilálva trappolt felém, de az ismeretlen lány megállította. – Ne haragudj, segíthetek? – látszott rajta, hogy azonnal felmérte a helyzetet.

- Ne állj az utamba, mert nagyon megbánod te kis ribanc! – barátom már taszította volna el magától a kis törékeny lányt, de ő azonnal elkiáltotta magát.

- Liam, Chris! – nem telt el sok idő a két ismeretlen fiú mellettünk termett és érdeklődve figyelték a helyzetet. Nem mertem felnézni, a szemembe tóduló könnyektől nem is sok mindent láthattam volna, így csak arra koncentráltam, amit hallottam. Hangos szóváltás, ajtó csapódás, majd mély csend.

- Minden rendben van! – a lány óvatosan végigsimított a vállamon, ami fájt el is húzódtam, de nem attól, mert féltem volna tőle, csak szinte az egész testemet zúzódások tarkították. – Ne haragudj, kérsz valamit? – megcsóváltam a fejemet nemleges válaszként. – Milyen idióta is vagyok, had mutatkozzak be Nicole vagyok. – mosolyogva nyújtotta felém a kezét, amit el is fogadtam. Így már volt időm jobban szemügyre venni a három megmentőmet. A két fiú biztosan edzeni járt ide, az egyik nagyon magas széles, de csupa izom szőke hajjal és kék szemekkel. A másik pedig ugyan olyan magas nem annyira izmos, de szemrevaló felsőtesttel rendelkezett ő is, barna haja és szeme volt. Mindannyian kedvesen mosolyogtak. A nagy szőke monstrum elém állt és ő is a kezét nyújtotta.

- Hali én Chris vagyok ő pedig Liam. – mutatott a mellette álló fiúra. – Ez a tapló a barátod volt? – óvatosan bólintottam. – És hallhatnánk a te nevedet is, vagy ha elmondod meg kell, hogy ölj minket? – erre a mondatára azonnal elnevettem magam. Kezdtem megnyugodni és már sokkal összeszedettebbnek érzetem magam, mint eddig.

- Ne haragudjatok Jennifer Lawrence vagyok, de mindenki csak Jennek hív. Ne haragudjatok, de nem tudtam hova szaladni ezt a helyet láttam meg elsőnek. De már megyek is. – magamhoz vettem a kis táskámat és elindultam kifelé mikor Liam megállított. Az érintése gondoskodó volt, nem erőszakos, óvó és nem bántó.

- Nem hagyhatjuk, hogy így menj el. Nyugodtan maradj, igaz mindjárt bezárunk, de valamelyikünknél aludhatsz, ha esetleg nincs kinél. – nagyon tetszett. Férfira nem mondjuk, hogy szép, de ő az volt. Belepirultam abba, ahogyan hozzámért és kezdtem egyre kényelmetlennek érezni a helyzetet.

- Nem szeretnék senki terhére lenni és félre ne értsd, de kérlek, engedj el. – fájdalmas grimaszba torzult az arcom.

- Mit csinált veled az-az állat, hogy érzékeny vagy mindenhol? – a nagy monstrum kíváncsian nézett rám.

- Hosszú történet, de szerintem ennyi bemutató elég lesz. – óvatosan lehúztam a vállamról a farmer kabátot így felfedve a lila, vagy már éppen zöldülő, halványuló foltokat. Mindegyikük kikerekedett szemmel vizslatott, de egy szó sem jött ki a szájukon. Igen pontosan ilyen reakcióra számítottam.

Chris

Nicole