Álmok útján / 24. fejezet

Sziasztok!
Már csak egy rész és vége ennek a történetnek! Remélem tetszeni fog ez a rész! :)
Puszi Petra

"Erre vágytam, hogy (...) engem szeressenek, másként úgyis utolér a keserű csalódás. Ezért önkéntelenül felöltöttem az álarcot: gondold meg tízszer, mielőtt közelítesz! Lehetek hideg, mint a jéghegy, perzselő, akár a vulkán, belepusztulsz mindkettőbe, de élvezheted a langyos napfényt a közelemben, ha el tudom hinni neked, hogy megérdemled."

Galgóczi Dóra

Nem igazán tudtam mit csinálni az elmúlt napokban. Ágyhoz voltam kötve és egyre jobban bosszantott, hogy mindenki az én kívánságomat lesi. Még annak is tudtam volna örülni, ha egy kicsit sétálgathatok a kórházi szobámban, de az orvos szigorúan megtiltotta és persze lehetetlen volt teljesen törött jobb oldallal. Újságok hada cikkezet rólam, a balesetről és Zayn-ről. Szinte mindet elolvastam. Szinte mindegyik azt latolgatta most együtt vagyunk vagy sem. A közösségi oldalakon sem volt jobb a helyzet. Persze a rajongók nagy része azt hangoztatta, hogy szeretnék, hogyha minél hamarabb meggyógyulnék, és minden rendben lenne köztem és barátom között. Persze mindez nem ment olyan könnyen. Folyamatosan azt kellett hallgatnom Cassie-től is, hogy nem kellene megbocsájtanom hisz már nem első alkalommal fordul elő ilyen eset, de én tudtam az igazságot vagy legalábbis bíztam abban amit Zayn mondott. Szerettem őt mindennél jobban és tudtam bármi történik jobb lesz minden.

3héttel később:

Saját felelősségemre hazaengedtek az orvosok. Persze állandó felügyelet alatt kellett, lennem. A banda összes tagja és Cassie is segített összepakolni és hazamenni. Már a kocsiban ülve próbáltam csendben maradni, de néhány döccenőnél lefelé görbült a szám. Zayn ült mellettem.

- Nyugi kicsim már nem sok kell és hazaérünk. – hangjából tisztán ki lehetett hallani, hogy aggódik értem, aggódik, mert fél komolyabb bajom lesz. Épp kezemmel megsimogattam a kezét. Rossz volt, hogy nem ölelhetem meg, hogy nem szorongathatom meg, mert ha megtettem volna biztos eszméletlenül fájt volna, de hiányzott, nagyon hiányzott az érintése.

- Nincsen semmi baj nyugi. – oldalra fordítottam a fejem így pont elértem az arcát. Apró puszit leheltem rá, de ő másképp gondolta. Nem törődve a többiekkel óvatosan maga felé fordította a fejem és megcsókolt. Végre úgy isten igazából megcsókolt. Nem tartott sokáig, de pont így volt jó.

- Szeretlek!- csak suttogta a szavakat, de így is értettem. Boldog voltam, mindennél jobban.

6 héttel később:

Hetekkel később már szinte semmi bajom nem volt. A gipszem mindenhonnan lekerült, persze eltettem emlékbe, mert mindenki rajzolt rá valami szépet. Cassie minden nap ott volt velem nem akart sehova sem menni úgy védett mintha a kölyke lennék, de nagyon nem stimmelt vele valami. Kerülte a fiúkat, és ami a legfurcsább volt, hogy Harryt is és ezt az említett sem értette. Sorra kaptam a leveleket Zayn rajongóitól, hogy gyógyuljak meg drukkolnak kettőnknek. Kaptam rengeteg virágot, lufit és édességet. Persze a csokik hamar elfogytak Niall jóvoltából. Amíg „magatehetetlen” voltam mindig volt mellettem valaki. Viszont amikor Zayn jött felügyelni egyre jobban kényelmetlenül éreztem magamat. Nem akartam, hogy így lásson nem akartam, hogy rám pazarolja az idejét és legfőképpen nem akartam hátráltatni semmiben. Ezt meg is említettem neki, amiből hatalmas vita kerekedett.

- Azt hiszed, csak ennyiért itt hagynálak? – arcán teljes borzadalom látszott miközben az ágyam végében járt fel s alá. – Miért kell nekem állandóan azt bizonygatnom mennyire szeretlek. Ha ez a szar helyzet most fordítva lenne te nem lennél itt? Te nem lennél a mellett, akit szeretsz? Nem próbálnád könnyebbé tenni a helyzetét? – szinte már sírtam miközben hallgattam azt, amit mond. Igaza volt. Folyton azon gondolkodtam jobb lenne neki nélkülem, de abba viszont sosem gondoltam bele hogyan érezné magát, ha mondjuk, elhagynám.

- Sajnálom! Csak nem akartam, hogy az hogy ágyhoz vagyok, kötve elhatároljon tőlem. Nem akartam, hogy így láss, mert attól féltem és félek is még mindig, hogy e miatt – mutattam végig magamon – ki fogsz belőlem szeretni, hogy már csak azért leszel mellettem, mert kötelességednek fogod érezni. - Szavaimat mély csend követte. Nem tudtam mit mondhatnék még. Sós könnyeim halkan folytak végig arcomon nedves csíkokat hagyva maguk után. Majd Zayn megindult felém. Nem mondott semmit csak erőteljesen megcsókolt és nem engedett a karmai közül.

- Janel Pariss következik! – jött ki egy fiatal szőke asszisztensnő a doktor irodájából. Cassie kísért el az utolsó kontrol vizsgálatomra, de elszaladt a mosdóba így inkább bementem. A doki kedves mosollyal az arcán üdvözölt majd hellyel kínált az egyik kényelmesnek tűnő bőr fotelban.

- Üdvözlöm kisasszony, hogy érzi magát? – jókedve rám is hatással volt így apró mosollyal válaszoltam a feltett kérdésére.

- Köszönöm szépen jól már a csuklóm sem fáj! – természetesen a gipsz lekerülése után folyamatosan gyógytornára kellett járnom, ami valljuk be nagyon sokat segített.

- Ezt örömmel hallom, nos, akkor úgy gondolom, leállhatunk a fájdalomcsillapítókkal és az antibiotikumokkal is. Azonban írnék fel csont és porcerősítőket, vitaminomat és szeretném, hogyha még egy bő hónapig nem hagyná abba tornát. – sütött az orvosból a hatékonyság és a megbízhatóság így egyetértően bólintottam. Miközben töltötte ki a szükséges recepteket és papírokat a telefonom rezegni kezdett a táskámban jelezve, üzenetem érkezett. Láttam, hogy egy pár percig még el lesz mindenki foglalva a szobában így megnyitottam a kis felugró ablakot.

Szia Drága!

Ha végeztél mindenféleképpen hívj fel, érted megyek kocsival, el akarlak vinni valahova!

Szeretlek Zayn

Mosolyogva olvastam el az üzenetet, majd miután megkaptam a recepteket elindultam kifelé. A váróban már nem sokan voltak Cassie kicsit mintha feszengve várta volna, hogy végezzek.

- Ne haragudj, de Zayn szeretne valahova elmenni! Hazamész egyedül vagy kísérjelek el? – miközben sétáltunk kifelé a kórház épületéből látszott barátnőmön valami nyomasztja. De csak beleegyezően bólintott.

- Menj nyugodtan, majd fogok egy taxit. Érezzétek jól magatokat. – a járda közepén megöleltük egymást majd Cassie elindult, hazafelé míg én rácsörögtem Zayn-re. Két percet sem kellett várnom máris leparkolt előttem a hatalmas fekete terepjáróval. Bekászálódtam mellé az anyósülésre és mosolyogva fordultam felé.

- Szia, kicsim! – üdvözölt, szenvedélyes csókkal ajándékozott meg és végigsimított a lábamon. Érintésétől hideg futott végig a hátamon és éreztem egyre jobban kívánom. Nem csak neki lehetett nehéz megállni, hogy ne gondoljon „arra” én már csak egy kis érintéstől is beindultam.

- Hiányoztál! – miután ajkaink szétváltak beindította az autót és elindultunk. Keze még mindig a combomon pihent és finoman megszorította.

- Te is nekem baby! Mit mondott az orvos? – érdeklődve tette fel a kérdést közben pedig próbált a vezetésre koncentrálni.

- Semmi érdekeset, kaptam receptet írt fel pár vitamint, csont meg porc erősítőket. De már nem fáj sehol sem és ennek örült az orvos is. Gondolom magában örvendezett, hogy nem kell többet a nyavalygásomat hallgatni. – halkan kuncogtam. Szegény orvosnak sokszor kellett végighallgatni a hisztieimet mikor még bent feküdtem.

- Buta vagy! – vigyorgott rám barátom.

- Nem-nem vagyok az, de megmondod hová megyünk? – eddig eszembe sem jutott rákérdezni hová szeretne elmenni. Gondoltam beülünk egy étterembe megebédelni, vagy valami ehhez hasonló dolog. Viszont mikor észrevettem, hogy kifelé tartunk a városból homlokráncolva néztem a mellettem ülő személyre, de nem nagyon hatotta meg az arckifejezésem, egy szót sem szólt. Néhány perccel később már jócskán elhagytuk a város, de mégis egyre ismerősebb volt a terep. Majd megálltunk a faház előtt, ami a srácok nyaralója volt. Vigyorogva szálltam ki és tapsikolva ugrottam Zayn nyakába. Csak nevetett a reakciómon, de láttam rajta örül annak, hogy sikerült boldoggá tennie. A csomagtartó felé vette az irányt és egy nagy kosarat és pokrócot vett ki.

- Piknikezünk – vigyorgott rám, lecsukta a kocsit és szabad kezével megfogta az enyémet. A ház háta mögött egy nagyobb füves terület volt. Oda szépen leterítette a nagy kockás takarót és óvatosan kiszedegetett mindent a kosárból. Mosolyogva figyeltem miközben mellette ültem. Már javában eszegettünk mikor észrevettem, hogy barátom egyre idegesebb.

- Mi a baj? – szemből az ölébe ültem és két kezem közé fogtam az arcát.

- Nincsen semmi baj! – Várt egy pillanatot majd lerakott az öléből és felállt. Nagy szemekkel néztem rá mire belekezdett.

- Tisztában vagyok vele, hogy felelőtlennek és gyerekesnek fog hatni a cselekedetem, és sokan fognak arra gondolni, hogy nem vagyok százas, de abban is biztos vagyok, hogy nagyon sok olyan ember lesz, aki remélhetőleg velem együtt fog örülni. Szeretlek. Ezt az egyet tudom, de nagyon. Bízom benned és ez a baleset is megerősített bennem azt, amit már olyan sokszor végigpörgettem az agyamban. Kellesz nekem, de nem úgy hogy a barátnőm vagy. Szeretnék minden reggel melletted ébredni és minden este melletted aludni el. Tudom, hogy még nem éltünk együtt egy napot sem vagy legalábbis hivatalosan nem, de egy szó, mint száz veled akarom leélni az életem. Már kisrác koromban megfogadtam, hogyha találok egy olyan lányt, akit szeretek és ő viszont szeret, nem fogom elengedni és azonnal feleségül veszem. Tehát Janel Parris lennél a feleségem? – fel sem bírtam fogni mi történik körülöttem. Zayn letérdelt elém és előhúzott egy gyönyörű szép ékszerdobozt, amit fel is pattintott és ott volt benne a gyűrű. Furcsa volt, amit éreztem. Kitörő öröm terjengett bennem, de ott volt a félelem, hogy nem vagyunk e még túl fiatalok a házassághoz. De szerettem őt mindennél jobban és a többi már mellékes volt.

- Igen – csak suttogtam a szavakat, de ő így majd ledöntött olyan erővel csókolt meg. A kis köves gyűrűt az ujjamra húzta és még egyszer megcsókolt. Annyira kába voltam, de olyan boldog. Az idilli pillanatot a telefonom csörgése zavarta meg. – Ne haragudj, de Cassie az fel kell vennem.

- Persze nyugodtan! – barátom, vagyis most már vőlegényem mosolyát semmi nem tudta lehervasztani. Viszont a telefonom még mindig kitartóan zenélt és a hívás fogadása gombra kattintottam.

- Szia Cassie mondjad! – az én hangomból is sütött a boldogság le sem tagadhattam volna nem mintha szerettem volna.

- Janel kérlek, gyere haza! – barátnőm zokogva nyögte bele ezt a pár szót a készülékbe.

- Cassie istenem mi a baj? – egyből felpattantam. Idegesen járkálgattam ide-oda amit Zayn sem értett.

- Itthon elmondom, csak gyere, ide kérlek.  – nem tudtam mit tenni azonnal igent mondtam és biztosítottam a felöl, hogy amint tudok, otthon vagyok. Leraktam a kis készüléket és a zsebembe csúsztattam.

- Minden oké? – nézett fel rám Zayn.

- Nem valami gáz van Cassie-vel. Nagyon nagy kérés lenne, hogy most azonnal menjünk haza? – kétségbe voltam esve. Szerettem volna még maradni csak egymással foglalkozni, örülni annak, hogy az akit szeretek eljegyzett, de a barátnőm nem volt a toppon és ha kellett volna egy sziklát is megmozgattam volna csak azért hogy jobb kedve legyen.

- Persze menjünk. – gyorsan mindent összecsomagoltunk és már úton is voltunk. Zayn még sosem hajtott ilyen gyorsan legalább is velem nem. Amint leparkolt a ház előtt kipattantam és bocsánatkérően néztem rá majd elkezdtem felfelé szaladni. Ez viszont nem volt olyan jó ötlet hisz még nem voltak olyan erősek a lábaim így lassabbra fogtam a rohanást. Amint felértem gyorsan berontottam a lakásban és Cassie nevét kezdtem kiabálni, aki a fürdőszobából szólt vissza. A hang után mentem és gyorsan meg is találtam barátnőmet.

- Hé, mi a baj? – a földön ült. Lábait a mellkasához szorította és úgy nézett fel rám kisírt vörös szemeivel. Leültem mellé és szorosan megöleltem. Ekkor még jobban elkezdett sírni. – Nyugi itt vagyok. Ki bántott mond el és kinyírom. A gipszemmel fogom agyonverni csak, mond el ki volt az a szemét! – kit hátrébb húzódtam, hogy lássam arcát. Apró mosoly bujkált a szája szélén, de nem sokáig hatott a viccem.

- Összevesztem Harry-vel. De nem is ez a legnagyobb gondom. – kicsit gondolkodott majd aprót sóhajtott. – Az lesz a legjobb, hogyha mindent elmondok az elejétől kezdve. – megtörölte az orrát és szipogva nekikezdett a mondókájának. – Amikor még kórházban voltál és még kómában akkor Harry bement hozzád, hogy meglátogasson. Én itthon maradtam, de nem tudtam magammal mit kezdeni. Aggódtam érted, de tudtam hiába ülök, ott melletted nem tehetek semmit és az még rosszabb lett volna. Épp el akartam menni egy kicsit kiszellőztetni a fejem mikor kaptam egy sms-t attól a gyerektől, akivel a suliban találkoztunk tudod Ed-töl. – aprót bólintottam, nem akartam megzavarni semmivel így folytatta. – Megkérdezte, hogy ráérek, e meg szeretne hívni egy kávéra. Tudod jól, hogy nem bírom még mindig azt a gyereket, de belementem, mert érdekelte hogy-hogy vagy. Beültük egy kis kávézóba és beszélgetni kezdtünk. Semmi nem történt, de Harry valamiért bepipult. Megkeresett, hogy hol vagyok és elkezdett veszekedni velem, hogy miért kávézgatok más sráccal, és hogy biztosan van köztünk valami. – barátnőmnél az emlékek hatására ismét könnyek csorogtak végig az arcán.

- Óh, nyugi rendben lesz minden. Harry rá fog jönni, hogy egy barom volt és minden rendben lesz. – bíztattam mosolyogva.

- Igen rá egy vagy két napra bocsánatot is kért és megmondta, hogy sajnáljak csak fél, hogy elveszít, de ez akkor is durva volt. – szomorkás hangja engem is rosszkedvre sarkalt.

- Igazából ez lett volna a kisebbik gond. – láttam rajta fél szinte retteg, de nem tudtam miért. – Pár napja rosszul éreztem magamat. Betudtam annak, hogy biztosan valami rossz dolgot ettem vagy megviselt a munka és az aggódás, de kiderült, hogy nem egészen. – várt egy pillanatot megfontolta, hogy elmondja e amit akar vagy ne, de végül rászánta magát. – Janel én terhes vagyok.