Álmok útján / 23. fejezet

Sziasztok!
Mint ígértem ezen a héten már hoztam is az elmaradt fejezetet. Próbáltam jól megírni hogy mindenki tetszését elnyerje. Nem is igazán szeretnék sok mindent ehhez a részhez fűzni. Ezen a héten fel fog kerülni egy bejegyzés amiben az új történet részleteit szeretném ismertetni. :)
Puszi Petra

"Olyan régóta élek ezen a földön. Sose tagadtam le a hibáimat. Nem szeretem a tökéletes embereket. Megéri, hogy bura alatt élj, csak mert attól félsz, hogy megsebesülsz? Van értelme lakat alá zárni a lelkedet, csak azért, nehogy kirabolja valaki? Éld az életet, ahogy neked tetszik. És amikor mélyre kerülsz, legyen bátorságod kimondani: Csak azért sem adom fel! Kezdem elölről! Semmi nyavalygás vagy siránkozás! Az élet szép feltéve, hogy éled. Amikor vele együtt haladsz. Néha sárban, máskor meg rózsakertben. Őrizd meg az emlékeidet, és lépj tovább... Bolyongás a létünk ebben a világban. Bolyongás ég és föld között."

Alkyoni Papadaki

(Zayn szemszög):

Éreztem, hogy megmozdult Janel ujja a kezemben. Először fel sem fogtam, majd amilyen gyorsan csak tudtam egy nővérért rohantam. Amint találtam egyet, értesítették az orvost és velük karöltve indultam vissza Janel kórtermébe. Az orvos alapos vizsgálatokat végzett, mindent megnézett, amit csak kellett, de amikor elhajolt szerelmem arcától nem olyan képet vágott, ami megnyugtatott volna.

- Mr. Malik biztos benne, hogy a barátnője tényleg megmozdította az ujját? – bármennyire is nem akartam, de egy amolyan „most komolyan viccel velem” nézést intéztem felé. Láttam rajta, nem nagyon akar valamit elmondani nekem, de aztán mégis rászánta magát. – Ne haragudjon, de kétlem, hogy ez megtörtént, lehet, hogy önnek van igaza, de nem azért történt meg, mert a barátnője ébren lenne, talán csak egy izom összehúzódás nem tudhatjuk. Gyakran előfordul, hogy egy mesterséges kómában lévő embernél ilyen reakciók mutatkoznak. – némán bólintott, nem tudtam megszólalni, és nem is akartam. Egy pillanatra, de tényleg csak egy pillanatra elhittem azt, hogy visszakapom azt az embert, akit szeretek és minden, ami körülöttünk van, minden rossz dolog, csak egy rossz álom lesz, egy rossz emlék, semmi több. Az orvos és az ápolónő elnézést kértek és ismét magamra hagytak. Dühös voltam mindenkire és mindenre.

Aznap Janel szülei meglátogatták a lányukat. Az első pillanattól elfogadtak engem, nem szívóztak velem semmiért, és nem ítéltek el vagy nem próbáltak meg távol tartani az egy szem gyereküktől. Pedig lehet, hogy mindenki jobban járt volna vele, ha nem kerülünk egymás közelébe, nem tudtam volna benne kárt tenni és most egészségesen sétálgatna az utcán mosolyogva, ahogy mindig is szokott. De elcsesztem mindent. Janel anyukája próbált meggyőzni arról, hogy én erről nem tehetek és Cassie is hiába haragudott rám látta rajtam, hogy belülről szerte széjjelszakít a bűntudat. Próbáltam Janel szüleivel beszélgetni pár mondatot, de sietniük kellett a bíróságra a gázoló miatt. Engem nem engedtek a közelébe. Csupán csak egyszer láttam a férfit, de akkor is majdnem megöltem, és biztos voltam benne, ha tudnám, hogy a közelben van, megkeresném és kinyírnám. A már lakóhelyemmé vált kis hintaszéket az ágy mellé húztam és onnan néztem Janel-t. A jobb oldala még mindig gipszben volt, az arcát hiába borították a már halványuló horzsolások és sebek, gyönyörű volt. Ismét eszembe jutott mennyire jó lenne újra hallani a hangját, látni a gyönyörű barna szemeit, de tudtam ez nem fog bekövetkezni. Nagy mélázásomból a srácok hangja hozott vissza.

- Oh, nem akartuk megzavarni a fiatalokat! – vigyorgott Harry – csak hoztunk egy kis édességet, hogy a mi kis Janelünk jobban érezze magát. – örültem annak, hogy megpróbálták így felfogni a dolgokat. Ez nekem is segített kicsit más perspektívában látni egyes dolgokat. – Vagyis egy darabig el is hoztuk, de Niall bezabálta a kocsiban és időnk már nem volt új édességet bevásárolni, úgyhogy csak lufit hoztunk. Még szerencse, hogy ez nem ehető. – mindenki nevetett Harry beszólásán, persze Niall látványosan bedurcázott, de ő is elnevette magát. Janel köré ültek, és furcsa csend telepedett a társaságra. Az iménti könnyed hangulat elszállt a pillanattal.

- Nem mondott semmit az orvos? – Liam érdeklődve pillantott felém.

- Érzetem, hogy Janel ujja megmozdul, de azt mondta a doki, hogy hülyeség és biztos csak véletlen volt. – szememet forgatva néztem végig a társaságon.

- Zayn, figyelj, haza kellene menned, több mint egy hét eltelt, de eddig egyszer mentél haza. Nem kell, őrt állnod mellette, megvan, állandó felügyelet nélkül is. Kérlek, ha felébred rád lesz szüksége, rád nem pedig arra, aki most vagy. Menj haza, borotválkozz meg, aludd ki magad normálisan és vegyél fel egy másik ruhát. – Louis próbált rám hatni már épp nyitottam volna a számat válaszra, mikor más megtette helyettem.

- Igazuk van! – szólt egy rekedtes hang az ágy felől.

(Janel szemszög):

Egyre több és több hangot hallottam. Először Harry nevetős beszédét, majd egy hangosabb kacagást aztán Liam arról érdeklődött, hogy vagyok. Amikor megremegtek a szempilláim éles fény hatolt a szemembe, automatikusan el akartam takarni az arcom, de a kezeim zsibbadtak voltak így maradt a sűrű pislogás. Egyikük sem nézett rám, de amint megpillantottam Zaynt, teljesen leesett az állam. Látszott rajta, hogy fáradt, hogy már régen nem borotválkozott és ideges nagyon ideges.

- Zayn, figyelj, haza kellene menned, több mint egy hét eltelt, de eddig egyszer mentél haza. Nem kell, őrt állnod mellette megvan állandó felügyelet nélkül is. Kérlek, ha felébred rád lesz szüksége, rád nem pedig arra, aki most vagy. Menj haza, borotválkozz meg, aludd ki magad normálisan és vegyél fel egy másik ruhát. – láttam a fiúkon, hogy törődni akarnak a legjobb barátjukkal és én sem hagyhattam szó nélkül a beszélgetést.

- Igazuk van!- a torkom iszonyatosan fájt. A hangom rekedt és mélyebb volt a megszokottnál, de ez nagyon nem érdekelt hisz végre a testem úgy cselekedett, ahogyan én akartam. Igaz a jobb karom és lábam furcsán súlyos volt és iszonyatosan fájt mindenem, de ezek a dolgok akkor abban a pillanatban nem érdeketek. Minden fej felém fordult, és mindenki álla a padlót verte. Mikor már pár perc múlva sem mozdult senki kicsit megijedtem. – Ne már, elütnek autóval, kórházba kerülök, és mikor felébredek, a vendégeim egy szót sem szólnak? Ez nem fair. – még mindig semmi reakció. – Jó rendben, ha ennyi kell, akkor vissza becsukom a szemem és akkor beszélgethettek tovább. – lehunytam a szemeimet. De ekkor azt hiszem az összes fiú egyszerre pattant fel. Valaki kirohant majd mikor kinyitottam a szemeimet láttam, hogy Liam, Louis Harry és Zayn mind mellettem állnak és engem néznek. Próbáltam magamat fentebb tornázni, de egyszerűen nem ment. Egy apró mozdulattól is fájdalmas grimaszba torzult az arcom.

- Nyugi kicsim ne erőltesd, magadat. Maradj nyugton. – láttam Zayn kicsit tart attól mit szólok majd a megszólításhoz, de nem zavart, hiszen elmondta az igazat persze ő nem tudta, hogy én hallom, de ettől függetlenül szinte mindent hallottam. Pár pislogást követően a szobában megjelent Niall az orvos és két ápolónő. A fiúkat kitessékelték elvégeztek minden általános vizsgálatot majd megnyugtattak, hogy semmilyen maradandó sérülésem nincsen, csupán csak az egész jobb oldalam gipszben van, de az is majd meggyógyul. Kaptam fájdalomcsillapítókat és rendes ételt is engedélyezett az orvos persze mértékkel és csak nagyon keveset. Minden fontos tudnivalót megtudtam aztán már magamra is hagytak. A bal karommal próbáltam kicsit arrébb tuszkolni a takarót kisebb nagyobb sikerrel. Majd mikor már majdnem vége volt a köztem és a takaró között folyó harc egy meleg érintést éreztem meg a lábamnál. Amint felnéztem apró mosoly bujkált a szám a sarkában.

- Nyugodtan hazamehetsz! Menj, aludd ki magad, rád fér! – testem-lelkem nem kívánta, hogy itt hagyjon, de látszott rajta hogy őt is megviselték az elmúlt napok.

- Nem akarlak itt hagyni! – hangja mély, de mégis suttogó volt. Mikor felnézett rám a szívem összeszorult a látványtól. Zayn szemei könnyben úsztak és erősebben szorította meg a kezem. – Annyira sajnálom. hogy ez történt! Ne haragudj rám, kérlek!

- Gyere ide! – közelebb invitáltam az ujjammal és amennyire csak bírtam felemeltem a karomat. Végigsimítottam az arcán majd apró puszit nyomtam rá. – Szeretlek!