Álmok útján / 19. fejezet

Sziasztok!
Annyira örültem mikor láttam, hogy tetszett nektek a 18. fejezetem! :) Nagyon szépen köszönöm a véleményeket és hálás vagyok hogy vettétek a fáradságot és írtatok nekem! :) Most azonban egy kicsit rövidebb résszel érkeztem. Remélem elnyeri majd ez a fejezet is annyira a tetszéseteket mint az előző.

"Van a féltés... Nem az öncélú, nem az, ami nem féltés, hanem féltékenység, amely birtokolni akar, kisajátítani. Hanem az, amelyik önmagadért félt. Amikor minden porcikám, minden lélegzetvételem, szívdobbanásom arra vágyik, hogy adhasson neked. A féltés, amelynek egyetlen célja, hogy élj, hogy szabad légy, és boldog. A féltés, amely akkor boldog, ha téged is annak lát, annak tud. És ezért mindenre képes, mindenre hajlandó. A féltés, amely azért szenved, mert te szenvedsz. A féltés, amely akkor is ad, ha távol vagy, ha nem lehet melletted, ha csak töredékét adhatja önmagának. A féltés, amely gyengéden óvni akar téged. A féltés, amely türelmes, amely vár, vár, vár... Igen, van ilyen féltés."

Csitáry-Hock Tamás

 

Reggel a telefonom ébresztőjére keltem fel. Még időben ki tudtam kapcsolni a kis készüléket, és így nem keltettem fel a mellettem édesen alvó Zayn-t. Óvatosan kikászálódtam az ágyból és miközben halkan öltöztem a munkához eszembe jutott a tegnap este. Annyira figyelmes volt velem, igaz volt olyan pillanata, amikor kicsit elvesztette a fejét, de egyből kapcsol. Még mielőtt magára hagytam volna szerelmemet a szobában, az ajtóból egy utolsó pillantást vetettem rá. Nem akartam itt hagyni, de muszáj volt dolgoznom, és nem is késhettem el. A fürdőben a szokásos mozzanatokat végeztem, mikor a tükörben megpillantottam a nyakam és annak szomszédos területeit. Kiszívás nyomok éktelenkedtek mindenütt a nyakamon és a dekoltázsomon is. Haragudnom kellett volna barátomra, de egyszerűen örültem annak, hogy így megjelölt. Vigyorogva húztam cipőt és szedtem össze a cuccaimat, és már indultam is a kocsimhoz.

Az étterem előtt feltűnően sok ember sétálgatott, lévén, hogy még csak fél hét volt. Leparkoltam a szokásos helyemre és indultam is volna be, mikor egy sapkás középkorú férfi a kezében egy nagy fényképezőgéppel engem kezdett fényképezni. Nem igazán vettem figyelembe, de kicsit furcsa volt, hogy engem fotóz. Tod furcsamód az egész reggeli eligazítás alatt figyelmes és kedves volt velem. Fél nyolckor kinyitottunk, és próbáltam a munkámra figyelni hisz egyre több és több ember jött be hozzánk, de a telefonom megállás nélkül csörgött. Fel akartam venni és reagálni minden hívásra és sms-re, de levegőt venni nem volt időm. Az ebédszünetben kicsit kifújhattam magam, így a mosdóba menekültem. Beültem az egyik fülkébe és a telefonomat kezdtem tanulmányozni. Csak 25 nem fogadott hívásom volt Zayn-től, keresett még anya Cassie és legnagyobb megdöbbenésemre Sam. Egyből tárcsáztam szerelmemet.

- Janel hol az istenben vagy, nem hiszem, hogyha tényleg dolgoznál, akkor nem tudnád felvenni azt az istenverte telefont. – ideges volt, nagyon ideges, amiért lelkiismeret furdalásom is támadt, hisz tényleg küldhettem volna egy sms-t, hogy ne parázzatok vagy valami.

- Zayn figyelj, sajnálom, de nagyon sokan vannak és nem tudtam megállni egy percre sem. Sajnálom. – nem kaptam semmi választ. – Tudom, hogy mérges vagy szóval, hogyha majd kicsit lenyugodtál és nem haragszol rám, akkor majd felhívlak, vagy majd találkozunk délután. Tényleg sajnálom! Szeretlek.  – kinyomtam a kis készüléket. Nem akartam veszekedni vele. A tegnapi csodás éjszaka után nem akartam semmi negatívumot a környezetemben. A nap további része gyorsan elszaladt. Délután háromra már csak pár ember falatozott az asztaloknál. Épp az egyik asztalt törölgettem le mikor meghallottam barátnőm hangos köszönését. Amint hátrafordultam a nyakamba vetette magát, amit én hangos nevetéssel fogadtam. – Én is örülök neked Cassie. Hogy-hogy bejöttél?- amint elengedett elmosolyodott és hátramutatott.

- Hoztam magammal valakit, aki egész nap látni akart, és megjegyzem engem idegesített a hülyeségével. – hátrapillantottam barátnőm válla fölött. Harry és Zayn álltak ott. Harry vigyorogva integetett nekem, amit viszonoztam is és bátorítóan lökdösni kezdte barátját. Nem akartam veszekedni, nem akartam semmit sem csak megölelni és megcsókolni Zayn-t. Nem érdekelt semmi és senki. Gyors léptekkel megszüntettem a közöttünk lévő távolságot és megragadtam a kezét, majd a wc-felé kezdtem húzni. Szó nélkül követett. Amint becsukódott mögöttünk az ajtó változott a felállás. Zayn megragadta a derekamat magához húzott és úgy csókolt, hogy levegőt sem kaptam. Kezeimet a mellkasán keresztül sűrű hajába vezettem és játszani kezdtem vele. Pár másodperc múlva, levegőért kapkodva húzódtunk el egymástól. Homlokomat nekidöntöttem az övének. És néztem bele gyönyörű csokoládébarna szemeibe.

- Nagyon sajnálom, hogy nem hívtalak fel!

- Nem te ne haragudj, hogy így túlreagáltam a dolgokat. – simogatni kezdte az arcom, majd lassan elhúzta a blúzomat. Kicsit meglepődött a kiszívás nyomokon, de láttam rajta, hogy nagyon is tetszik neki a látvány. – Úgy látom te is meg vagy jelölve. – zavar futott át az arcomon.

- Hogy érted azt, hogy én is? – elhúzódott tőlem és lehámozta magáról a pólóját. Megfordult és azonnal zavarba jöttem a látványtól. A hátán nem kicsi karmolás nyomok ékeskedtek, és mind az én közreműködésemmel készültek. Zayn visszavette a pólóját és szembefordult velem.

- Hé, ne légy zavarban, ez hogy is mondjam, tetszik. – szemében pajkos fény csillant, amitől nevetnem kellett. – Megjelöltél és én is téged!

Tod hamarabb elengedett így el tudtam menni a többiekkel haza. Miközben a kocsiban Zayn-el beszélgettünk a telefonom hangos csörgésbe kezdett. Amint a kijelzőre pillantottam inkább kinyomtam és nem is akartam vele foglalkozni.

- Kicsim már vagy ötször kinyomtad azt a telefont! Kivel nem szeretnél ennyire beszélni? – vigyorgott rám mikor megálltunk egy piros lámpánál.

- Sam az! És hidd, el inkább húzzák ki az összes fogam érzéstelenítő nélkül, minthogy vele kelljen beszélnem. – barátom arcán három érzelmet véltem felfedezni. Az idegességet a megbánást és a szerelmet. Nem is firtattuk tovább a dolgot, nem is lett volna értelme. Nem értettem mit akarhat tőlem a volt legjobb barátom mindazok után, ami velem akart művelni. Lassan felmentünk a lakáshoz. Zayn amint beértünk elment telefonálni. Én addig melegítettem magamnak valami kis ebédet. Igaz nem vittem túlzásba mostanában az evést, de a milánói makaróninak egyszerűen nem tudtam ellenállni. Már éppen az utolsó falatokkal végeztem mikor csengettek. Gyorsan kiszaladtam, hogy ajtót nyithassak. De nem volt jó ötlet ezt megtenni. Amint az ajtó kinyílt földbegyökerezett a lábam és remegni kezdtem. Sam vigyorogva nézett rám és már mozdult is előre. Pár lépést tett majd megállt mellett és becsukta az ajtót.

- Szia, drága nagyon hiányoztál mi van veled? – végigsimított a hátamon. A hányinger kerülgetett és dühös lettem, nagyon dühös.  

- Addig takarodj el, míg szépen mondom. – hangom nem volt éppen halk és azért imádkoztam, hogy Zayn minél hamarabb kijöjjön.

- Na de cica milyen vendéglátás ez? Csak beszélgetni jöttem, de ha te esetleg benne lennél másban is nekem oké! – ismét hozzám akart érni, de ekkor barátom megjelent és védelmezőn elém állt. – Oh, látom, itt van a kis pacsirtád is. Baby küld, el őt én jobb parti lennék. – Zayn nem bírta sokáig, nekirontott az előtte álló fiúnak. Innentől kezdve pedig nem volt megállás, ott ütötték a másikat ahol csak tudtak. Teljesen leblokkoltam és fogalmam sem volt mit tehetnék. Aztán az események felgyorsultak, Sam a földre került a bejárati ajtó kinyílt Zayn testőre próbálta Zayn-t leszedni Sam-ről. Szerelmem nem bírt lenyugodni, a hatalmas monstrum pedig felnyalábolta Sam-t a földről és kidobta az ajtón keresztül. Amint baj mentessé tették a területet mind a ketten felém fordultak. Ha jól emlékeztem Jim a testőr rendbe rakta barátomat, aki inkább velem foglalkozott. Láttam, hogy a szája mozog, de nem hallottam és nem értettem, mit mond. Aztán éreztem, hogy a lábam alól kihúzzák a talajt és miden sötétségbe borult.