Álmok útján / 15. fejezet

Sziasztok!
Meghoztam a 15. fejezetet. Nem fűznék hozzá sok mindent:) Nagyon szépen köszönöm a 14.fejezethez kapott véleményeket nagyon hálás vagyok értük és sokat jelentenek nekem. Jó olvasást remélem tetszeni fog a rész!
Puszi Petra

Az embert nehéz becsapni. Nem lehet azt mondani neki, hogy eredj erre, itt kapod a többet. Egy idő múlva rájön a csalásra, és akkor vége. Az ember pedig egészen elképzelhetetlenül életéhes lény. Mindig odamegy, ahol több életben van része. (...) Mindig a több kell, a ragyogóbb, a tüzesebb, az érdekesebb, a komolyabb, az izgatóbb, a hatásosabb, a megragadóbb.

Hamvas Béla

(Perrie szemszög):

Toporzékolva hagytam el a faházat és az udvaron parkoló kocsimhoz igyekeztem. Gyorsan bepattantam, magamra zártam az ajtót és a táskámban kotorászva kerestem meg a telefonomat. Gyorsan a névjegyzékhez görgettem, azon belül is Sam nevéhez, majd megnyomtam a zöld gombot. Nem kellett sokat várnom szövetségesemre, azonnal fogadta hívásomat.

- Na, hogy sikerült? – kíváncsi, túlbuzgó hangja még jobban felidegesített és ismét feltettem magamnak a kérdést miért kell nekem erre a tökfilkóra kényszerülnöm. Persze tudtam, csak így vihettem végbe a terveimet.

- Kidobtak a házból érted? Ott álltam, mint valami nagy szerencsétlenség és Zayn elküldött! – pár perc néma csönd után választ is kaptam a vonal túlsó végéből.

- Azt hittem elég egyértelmű voltam mikor elmagyaráztam, viselkedned kell, ha azt akarod, hogy ott maradhass közöttük! – hangja kissé dühös, sőt, mintha vádló lett volna. Elindítottam az autót és kifordultam a kis földútra. A visszapillantó tükörbe nézve vettem észre arcom pirosságát, zavart és szétesett kinézetemet. A telefont kihangosítóra tettem és ráfordultam az autópályára. – Nehogy azt hidd, hogy mindaz, amit el akarsz érni olyan könnyen fog menni.

- Mert, te sem tudtál huzamosabb ideig a drága Janeled mellett maradni, mert a farkad irányított, ha jól emlékszem. – próbáltam nyers és flegma lenni, ami sikerült is.

- Ez nem rád tartozik! Megbeszéltük, hogy szétszakítjuk őket, enyém lesz Jan tied pedig Zayn, se több se kevesebb, szóval ne prédikálj itt nekem. – egyre idegesebb és idegesebb lettem. Ha meg halottam a kiscsaj nevét leszállt elém a vörös köd és nem láttam nem hallottam csak az lebegett a szemem előtt, hogy nem lehet az övé az, ami az enyém is lehetne. Pár perc néma csöndet követően új tervet ötlöttem ki.

- Amikor a konyhában sertepertélek a kis csitrik hallottam, hogy a drágád arról pofázik az anyjának, hogy van egy pótkulcs a lábtörlő alatt, és hogy azzal be tudnak menni a lakásba. Mi lenne, ha betörnék hozzájuk? – ördögi tervem vigyorgásra késztetett. Ismét csend telepedett a készlékre. És ezek a hallgatások egyre jobban kezdtek idegesíteni.

- Nem rossz terv, de szerintem nem neked kellene csinálnod.

- Miért is? Azt hiszed, nem lennék rá képes?- felháborodásomban és hitetlenségemben majdnem átsodródtam a másik sávba, de szerencsére időben észbe kaptam. Az utóbbi időben egyre ingerlékenyebb voltam és mindezt annak a kis kúrvának köszönhettem.

- Nem ezt mondtam és megköszönném, ha az életben egyszer végighallgatnál. Csinálhatnám, inkább én vagy úgy kellene, hogy semmilyen újlenyomat ilyesmi ne maradjon a helyszínen. Akkor mind a ketten csúnyán megüthetjük a bokánkat. Okosan kell véghezvinni ezt a dolgot, ha tényleg ezt, szeretnéd. Találkozzunk a házuknál 5 perc múlva és megoldjuk. – nem voltam messze a lakásuktól így egy gyors kanyarral már az utcájukba is értem majd leparkoltam a parkolóban. Nem kellett Sam-re sokat várni. A kocsi ajtajának támaszkodva vártam. Kiszállt a kocsiból biccentett és a csomagtartó felé vette az irányt. Odasétáltam mellé és láttam, festékek hada sorakozik fel a kis nejlon szatyrokban. Vigyorogva indultam meg a hátsó ajtó felé. Sam követet és együtt létünk be a lakásba.

- Te kezdj, valamit a nappalival én pingálok kicsit. – mutattam a piros festékekre. Bólintott és egy nagy késsel elkezdte felhasogatni a párnákat. Kiemeltem egy festék spray-t a táskából kicsit felráztam majd a fehér falat bámulva gondolkodtam milyen szó illene ide a legjobban. Aztán kezeim önálló életre keltek és elkezdték írni a bűvös szót.

(Janel szemszög):

Cassie hitetlenkedve dobta el a kezében lévő táskákat és körbejárta a lakást, vagyis körbejárta volna ha Hazza hagyta volna.

- Eszedbe ne jusson egy centit is bentebb lépni. Mi van akkor, hogyha még mindig itt van ez a valaki? – próbálta halkan elmagyarázni aggodalmát és miközben őt néztem láttam rajta megrémítette a helyzet. Megragadta Cassie kezét és az ajtó felé vonszolta. Zayn és én nem néztünk egymásra kerültük egymás pillantását, de amint tekintetünk találkozott láttam a szemében ugyan azt, amit én éreztem és gondoltam,  ő is sejtette ki tehette ezt.

- Nem kell félnetek, nincs itt senki. Már megnéztem. – mondtam Harrynek és Cassienek.

- Te normális vagy és mi van, ha elkap vagy meg akar ölni, vagy mit tudom én. – Cassie totál ki volt akadva. Mindenképpen hívni akarta a rendőrséget, de megnyugtattam, hogy semmi szükség rá. Egy két órával később éppen a telefonkönyvet lapozgattam a konyhában mikor hátulról Zayn megölelt. Barátaink próbálták eltakarítani az „ismeretlen” betörőink itt jártát. Nem voltam sem mérges, sem ideges, sem kétségbeesett inkább rengeteg kérdés kavargott a fejemben, amik válaszra vártak és nem mástól, mint Perrie-töl.

- Jól vagy kicsim? – nekidőltem barátom izmos mellkasának és hallgattam behunyt szemmel kissé szapora lélegzetvételeit. Az is megfordult a fejemben hogy a szipirtyó esetleg Zaynt-t akarja bántani, de ezt a felvetést azonnal el is vetettem hisz akkor azt már ezerszer megtehette volna.

- Ne aggódj nincsen, semmi csak próbálok keresni egy embert aki megcsinálja nekünk a kilincset, mert este nem szívesen aludnék el úgy hogy tudom az ajtó tárva nyitva van. – de ekkor hirtelen az eszembe jutott valami. Szegény szerelmemet otthagyva kirohantam a nappaliba onnan az előszobába majd az ajtó előtt guggoltam és felemeltem a lábtörlőt. Kikerekedett szemekkel fogtam fel, hogy a pótkulcs nincs ott.

- Mi a baj Jan? – jött oda Cassie is és letérdelt elém.

- A pótkulcs hallották, hogy anyának azt mondtam be tudnak jönni a pótkulccsal, ami itt volt – mutattam a felhajtott lábtörlő felé, ami alatt most már nm volt semmi – gondolom ezt követően eszelték ki a nagy tervüket. – amint felnéztem és megláttam barátnőm értetlen arckifejezését azonnal tudtam ő még nem sejti mindazt, amit már én nagy valószínűséggel tudtam.

Az elkövetkezendő napok nehezen teltek. Mi újra dolgoztunk a fiúk pedig stúdióba vonultak. Nem volt egy szabad percünk sem. Ha nem dolgoztam, akkor próbáltam ismételgetni a négy éves tudásomat, hogy ne fejtsek el semmit az iskolára, ami egy hónap múlva fog kezdődni. Zayn és én eléggé nehezen bírtuk azt, hogy nem lehetünk annyit együtt. Persze az estéket nálam töltötte, de egész nap nem láthattuk egymást, estére pedig mindenki hulla fáradt volt. Péntek este mindenki örült, hogy él, de Hazza ki találta menyünk el együtt a bandatagok meg mi ketten Cassievel bulizni. Mondanom sem kell nem nagyon örültünk annak, hogy éjszakáznunk kell, de valamiért mégis belementünk és mosolyogva készülődtünk az estére.

- Annyira dögös vagy a kivágott felsőkben, neked legalább van, mit kitenni nézz meg engem. – barátnőm teljesen kétségbe volt esve, hogy az ő mellei nem olyanok, mint az enyémek.

- Ne már! Minden pénzemet odaadnám, ha olyan alakom lehetne, mint neked. Amióta dolgozunk és eljöttünk otthonról bármily meglepő elkezdtem hízni. Mostanában figyelek arra, hogy ne egyek túl sokat. Nem történhet meg mindaz, ami régen. – kicsit ferdítettem a valóságon, hisz nem arról volt szó, hogy kevesebbet ettem, hanem szinte egyáltalán nem ettem, próbáltam kerülni a kajákat. Viszont tudtam, hogyha erről bárki akár Cassie akár Zayn tudomást szereznek, kinyírnak. A további fél órás készülődésünk csendben telt és mikor elkészültem bevonultam a szobámba és olvasgatni kezdtem egy csillagászattal kapcsolatos könyvet, mikor éreztem Cassie kaját melegít. Gondolhattam volna, hogy ivászat előtt eszik valamit, hogy ne ártson meg annyira a pia. Kizártam minden szagot nehogy kísértésbe essek. Fél kilenckor Harry kicsapta az ajtómat és hangosan elkurjantotta magát.

- Party-ra fel! – vigyorogva álltam fel és Hazza háta mögé pillantva mosolyom lehervadt amint láttam Zayn nincs itt. – Igen, nos, látom észrevetted, hogy a hős lovagod nem érkezett meg. Engedje meg kisasszony, hogy átadjam a kegyelmes úr üzenetét sajnos késni fog pár órát és esdekelve könyörög bocsánatáért, amiért nem ő láthatta meg elsőként hőn szeretett asszonya szépségét.

- Harry te most vagy nagyon be vagy rúgva, vagy ennyire kifinomult az ízlésed bár mondjuk, én az elsőre tippelnék, de fogtam az adást.

Eléggé messze volt az az eléggé puccos szórakozóhely ahova a srácok vittek minket. Amikor megérkeztünk a bejárat előtt kígyózó sor állt tele fiatalokkal, hogy bejuthassanak minket viszont minden szó nélkül beengedtek. Közben pedig pár vakuvillanást kellett elviselnünk. Zayn és én még korábban megbeszéltük, hogy szépen lassan adagoljuk be az embereknek, hogy együtt vagyunk. Amint beértünk és elfoglaltuk a számunkra fenntartott helyett már hozták is a finomabbnál finomabb koktélokat. A srácok szépen lassan meg érkeztek kivéve Zayn-t. Szép lassan teltek a percek és órák. Mindenki jól érezte magát mindenki táncolt én viszont inkább szép csendben hallgattam a zenét a helyemen. Majd megláttam Cassie alakját felém közeledni.

- Nem fogsz itt ülni egész este, csak mert a barátod hülye és nem jött el. Gyere, táncoljunk olyan régen táncoltunk már együtt. – kérlelő kiskutyaszemeinek egyszerűen nem tudtam ellenállni. Amint a táncparkettre értünk elengedtem magam és rázni kezdtem. Olyan negyed óra múlva viszont forogni kezdett velem a világ. Se szó se beszéd visszamentem a helyünkre és kértem egy nagy pohár jeges teát. Megnéztem a telefonom és rengeteg nem fogadott hívásom volt, de nem attól, akitől vártam. Az üzeneteket nézegetve kaptam egy MMS-t is. Amikor megláttam a szívem mintha kettétört volna. Perrie és Zayn kézen fogva sétálgattak este az utcán. Hányingerem támadt és kövér könnycseppek gördültek le az arcomon. Eleanor épp akkor ért az asztalhoz, amikor én sietően összepakoltam a cuccaimat és távozni készültem.

- Hé, mi a baj? – kicsit kába volt már az elfogyasztott alkoholtól, de még fel tudta mérni valami gáz van.

- Semmi, semmi viszont nekem most mennem kell. Majd beszélünk. Megmondanád Cassienek hogy nincsen semmi, de nem éreztem jól magam és hazamentem? – aprót bólintott és mosolyogva megölelt majd utamra engedett. Éppen sikerült egy taxit fognom. Bevágódtam a hátsó ülésre, bediktáltam a címet és csendben sírni kezdtem. Szörnyű volt. Elárulva, becsapva éreztem magamat. Egy rakás szerencsétlenségnek, aki nem jó senkinek és semminek.