Álmok útján / 14. fejezet

Sziasztok!
Nagyon szépen köszönöm a 13. fejezethez kapott véleményeket nagyon sokat jelent számomra hogy megosztjátok a véleményeteket velem. Többen mondtátok azt hogy túl korai lenne még ha Janel és Zayn lefeküdnének megnyugtatok mindenkit nem volt szándékomban úgy írni tovább a történetet ahogyan azt sokan gondolták, de nem lövők le semmilyen poént. Remélem tetszeni fog neketem ez a rész is és olyan sok véleménnyel örvendeztettek meg mind eddig.
Puszi Petra

"Ne hagyd, hogy a félelmed visszatartson az álmaid megvalósításától. Tekints úgy a félelmedre, mint valami füstérzékelőre. Figyelj oda rá, ha megszólal, nézz körül, hogy valós veszély fenyeget-e, vagy csak megszólalt a riasztó. Ha nincs igazi vészhelyzet, felejtsd el a félelmed és éld tovább az életed."

Nick Vujicic

Zayn puszijai beborították a nyakam és a vállam. Néha forró csókot lehelt ajkaimra, miközben én vagy haját markolásztam vagy azon voltam, hogy még közelebb húzzam magamhoz. Forró teste az enyémet fedte, miközben félig rajtam feküdt. Annyira izgatott voltam a helyzettől, hogy alig bírva magammal kezeimet pólója alá vezettem és finoman simogatni kezdtem kockás hasát. Érintésemre megremegett és hevesebben kezdte ostromolni ajkaimat. Látva, hogy érintésem milyen reakciót váltott ki szerelmemből, tovább folytattam a simogatást egyre fentebb haladva, mígnem áthúztam nyakán a zavaró textilt. Most már fedetlen felső testtel feküdt rajtam, majd ismét nyakam kényeztetésével volt elfoglalva. Kezei óvatosan pólóm alá csúsztak, amitől kirázott a hideg és emlékek sora tódult zavaros fejembe. Akarva akaratlanul is Sam erőszakos mozdulatai jutottak az eszembe. E miatt Zayn-t eltolva magamtól hirtelen felültem az ágyon és zihálva temettem arcomat kezeim közé. Nem Zayn-től féltem, sokkal inkább attól, hogy az, amit Sam művelt velem újra megtörténhet.

- Ne haragudj elragadott a hév! – barátom leült mellém, de hozzámérni nem mert. Éreztem szemeim könnybe lábadnak és nem tudtam visszafojtani a néma zokogást. – Oh, kicsim ne sírj, nem szeretlek így látni. – óvatosan karjába vont. Annyira szerettem őt, de erre a lépésre még nem voltam teljesen felkészülve. Szorosan öleltem magamhoz, hogy még véletlenül se távolodjunk el egymástól egy centit sem.

- Ne haragudj, sajnálom, hogy így reagáltam csak... – nem akartam erről beszélni, de hallgatásomat Zayn teljesen félreértette.

- Nem kel szabadkoznod még ráérünk ezzel, az első legyen tökéletes. – annyira édes volt azzal, hogy ennyire törődni akart velem.

- Félreértesz nem azért állítottalak le, mert nem volt jó vagy megijedtem, igen megijedtem, de nem tőled. Csupán csak eszembe jutott, amikor Sam, hogy is fogalmazzak, nekem rontott. – Zayn izmai megfeszültek miközben hallgatta monológomat. Kezeim közé fogtam bosszús arcát és finoman megpusziltam a száját.

- Szeretlek- homlokom az övének támasztottam. Nem akartam, hogy átmenjen a saját szobájába így megkértem, hogy aludjon velem.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy rettentő melegem van. Persze pár másodperces pislogás után leesett, hogy Zayn úgy rám tekeredett, mint egy inda. Nem akartam nagyon ficánkolni nehogy felébresszem, de ez nem igazán jött össze. Szegény mikor kinyitotta a szemét azt sem tudta hirtelen hol van, majd rám nézett és álmos fejjel édesen elmosolyodott.

- Jó reggelt szépségem. – szerettem, amikor ilyen jelzőkkel illetett így most is mosolyogva adtam puszit arcára.

- Nyugodtan aludj, vissza én lemegyek megreggelizni. – próbáltam kimászni az ágyból, de két erős kar megakadályozott benne.

A reggelinél feltűnően mindenki nagyon csendben volt. Amikor végignéztem az asztaltársaságon mindenkin a fáradságot és az unalmat véltem felfedezni. Majd pár perc múlva Louis csatlakozott a nyúzott bagázshoz. Kezében egy térképnek látszó dolgot szorongatott miközben arcán hatalmas mosoly terült szét.

- Na, emberek kitaláltam mit csinálhatnánk így az utolsó nap. Arra gondoltam mi lenne, ha elmennénk túrázni. – mind a négy fiú szeme felcsillant a hír hallatára és lázas tervezgetésbe kezdtek. Addig mi lányok nekiláttunk a mosogatnivalónak. Mind a négyen a konyhában sertepertéltünk miközben a fiúk eltűntek a nappaliban. Végül eldöntöttük, hogy a délelőtt nagy részét túrázással fogjuk tölteni. Az erdő belsejébe vezető úton minden jól alakult. Énekeltünk, hülyültünk, furcsa, de legfőképpen vicces sztorikat meséltünk. Mosolyogva szemléltük a tájat. A csodás égbe nyúló fákat, és néha nagy szerencsémre egy egy mókus vidám ugrándozását is megcsodálhattam. Ám olyan 11óra magasságában cseperegni kezdett az eső.

- Ugye hoztunk eső kabátot vagy valamit? – Harry kétségbeesetten pillantott körbe mindenkin. De persze egyikünk sem gondolta, hogy ilyesmire szükségünk lehetne. Azonnal pánik kerekedett a társaságon, mikor az eső egyre jobban esni kezdett. Persze mi négyen lányok röhögve és kicsit már elázva nézegettük a pánikoló fiatalokat. Niall vitt mindent utána persze a többi srác sem hazudtolta meg önmagát.

- Ha az esőben nem fogunk haza találni, akkor el fog fogyni az összes kaján és éhen halunk, ha pedig éhen halunk a gonosz ragadozó mókusok fogják szétrágni a kidolgozott testünket, amit lányok milliói imádnak. – itt már a földön fetrengve szakadtunk meg a röhögéstől. Végül Cassie mentette meg a vizes, pánikolós helyzetet.

- Nyugi srácok nem távolodtunk el annyira a háztól így könnyen visszatalálunk, de ha még fél óráig azon fogjátok törni a buksitokat, hogy mi, lesz ha… akkor biztos, hogy egyhamar nem fogunk visszajutni.

Végül minden jóra fordult és vízmentessé tehettük magunkat. A délutánt azzal töltöttük, hogy összepakoljuk a cuccainkat és kivigyük azokat a kocsikhoz. Zayn ragaszkodott hozzá, hogy együtt menyünk, ami nem volt ellenemre. Az út alatt sok minden eszembe jutott. Sorra vettem a hétvége mozzanatait és azokat a fontos dolgokat, amik az óta történtek velem, mióta megismerkedtünk a fiúkkal. Nagyon aranyosak voltak és egyáltalán nem szállt fejükbe a hírnév, ahogyan azt egy magamfajta egyszerű, hétköznapi ember várta volna. Segítőkészek, aranyosak és legfőképpen mindannyian hatalmas gyerekek, így nem is csodálkozom azon, hogy ilyen jó barátok. Persze ott van Perrie, aki mindennek az ellentéte. Sosem mondtam neki olyan dolgot, amivel megbánthattam volna, így nem is értettem miért kezel úgy engem, mint valami ősi ellenséget. Aztán annyira örültem mikor anya és apa olyan könnyen elfogadták Zayn-t. Gondoltam, hogy így lesz hisz ismertem a szüleimet, de egy kis izgalom mégis volt bennem. Szomorú voltam, hogy holnap ismét vissza kell térnünk a valóságba, visszazökkenni a miden napi ritmusba. Tudtam, hogy kevesebbet fogunk találkozni Zayn-nel, amit nagyon nem akartam. Óvatosan oldalra pillantottam és néztem hogyan koncentrál a vezetésre. Annyira aranyos volt és szerettem, mindennél jobban. Biztosan észrevette, hogy nézem, egy pillanatra rám nézett majd elmosolyodott és visszafordult, hogy ismét a vezetésre koncentrálhasson, de közben kezét a combomra simította.

- Ugye tudod, hogy holnaptól kezdve megint kevés időnk lesz egymásra, sőt pár hónap és kezdődik az iskola. – nagyot sóhajtottam nemtetszésemet kifejezve miközben a lábamon nyugvó ujjaival szórakoztam. Rápillantottam és láttam igen elgondolkodó képet vág.

- Igen tudom, de arra gondoltam, persze csak ha nem bánod, hogy mondjuk, a szabadidőm nagy részét ott tölteném beleértve az estéket is. Nem lógnék a nyakadon állandóan nyugi. – hangosan felnevetett, de aztán valamiért félrehúzta a kormányt és leparkolt az út szélén. Kérdezni sem volt időm. Hirtelen oldalra fordult kezei közé fogta arcomat és már csókolt is. Nem volt vad inkább szerelmes, odaadó. Óvatosan mintha egy szappanbuborék lennék úgy tartotta arcomat kezei közt. Csak akkor engedett el, amikor már nagyon szükséges volt a levegővétel. – Nagyon szeretlek. És köszönöm ezt a szép hétvégét és azt is hogy veled tölthettem. – óvatosan visszahelyezkedett a helyére és ismét úton voltunk. Még az iménti csóktól kábán szálltam ki a kocsiból a parkolóban. Harry és Cassie is éppen akkor parkoltak le mikor mi.

- Már annyira vártam, hogy hazaérjünk. – mosolygott barátnőm teli szájjal miközben a csomagtartóban kotorásztam a holmikért. Kiemeltem a cuccomat mire Zayn kikapta azokat a kezemből.Csúnyán néztem rá hiszen nem szerettem ha más csinál meg helyettem olyan dolgokat amiket én is megtudtam.

- Ne nézz így rám baby, inkább szaladj előre és nyisd ki az ajtót. – mosolyogva hagytam ott őket és felfelé szökdécseltem a lépcsőn. Mindennél és mindenkinél boldogabb voltam és úgy gondoltam ezt az örömöt senki nem veheti el tőlem. A kulcsok a kezemben voltak mikor láttam az ajtó kilincse be van szakítva. A lakáskulcs kiesett a kezemből meglepettségemben és hangos puffanással érkezett a csempére. Nem vártam meg a többieket, túlságosan is hajtott a kíváncsiság, így meglöktem az ajtót, ami hangos nyikorgással ellenkezett mozdulatomra. Beljebb lépve láttam az asztalon lévő üvegváza darabjait szanaszét heverve a földön. A párnák össze vissza voltak vagdosva a bennük lévő toll pedig békésen pihent a szoba bútorain. Néhány ruhát rikító színű festékbe mártottak úgy hevertek szanaszéjjel a laminált padlón. . Épp amikor a többiek beléptek az ajtón láttam meg a falon lévő hatalmas vörössel fel festett szót: KÚRVA.