Álmok útján / 7. fejezet

Sziasztok! 

Nos ez a rész is megérkezett. Ebben a részben mindenkinek szerintem elég nyilvánvaló lesz, hogy Sam miért kereste fel régi barátnőjét. A következő részt hamarosan hozom. Remélem mindenkinek elnyeri majd a tetszését a fejezet. A kommikért nem harapok pipákat is nyugodtan nyomhattok. 

Puszi Petra

„Annyira félek, hogy rám unsz, aztán elmész... és olyan leszek, mint egy árnyék. Mert szeretlek, és ha elhagysz, az olyan lesz nekem, mint a világ fény nélkül. Sötétben élnék. Nem akarlak elhagyni. Csak félek, hogy te hagysz el engem.”

E.L. James

Minden erőmet összeszedve próbáltam a legügyesebben távozni a helységből. Sam kezeit óvatosan leemeltem magamról, majd amilyen halkan csak tudtam kimenekültem a nappaliba. Fogalmam sem volt miért rémültem meg ennyire a közelségétől, de akárhányszor közelebb akart kerülni hozzám, el fogott a rettegés. A díványon, ahol tegnap este hagytam Zayn-t, üres volt. Körülnéztem a házban, de sehol sem volt. Elszaladtam letusolni, aztán rendbe szedve magam, írtam egy cetlit Cassie-nek, hogy elmentem dolgozni. Keserédesen felnevettem, miközben a kocsim felé igyekeztem. Miért kell nekem menekülnöm a barátom elől? Nem értettem és nem is tudtam. Minden erőmmel próbáltam a munkára koncentrálni, a reggeli nagy turnust letudva, kicsit kifújhattam magam. Épp, az egyik hátsó asztalt törölgettem, mikor belépett Zayn. Szemeivel az éttermet pásztázta, majd pillantása megállapodott rajtam. Halvány mosoly ült ki arcán, az én szívem pedig ki akart ugrani a helyéről. Míg felém közeledett azon gondolkoztam hogyan is üdvözölhetném, de ő ezt is megoldotta. Szorosan megölelt, és adott két puszit az arcomra. Annyira boldog voltam, a mosolyom fültől fülig ért.  

- Szia Janel. Beszélhetnénk? – az órámra pillantottam, épp ebédszünetem volt, boldogan bólintottam. Helyet foglaltunk az egyik nagyon jól eldugott kis asztalkánál. Kezeimet összekulcsoltam az asztallapon úgy vártam, hogy miről is szeretne velem beszélgetni. – Először is szeretnék bocsánatot kérni a tegnap esti viselkedésemért. Tudom, hogy nem kellett volna részegen pont hozzád felmennem, sőt azt sem igazán értem miért pont oda mentem. Másodszor, a ma reggelért is elnézést kell kérnem, hogy csak úgy leléptem, de be akartam hozzád menni, amikor megláttam, hogy Sam melletted van, nem akartam zavarni. -folytatta volna, de félbeszakítottam.

- Nézd Zayn, nem kell bocsánatot kérned tőlem, azért mert valami oknál fogva leittad magad. Elmondtam már nem egyszer, hogy akkor jössz hozzánk, amikor csak szeretnél. A barátod vagyok, vagy legalábbis remélem, hogy annak tartasz, és inkább nálam töltsd az éjszakát, mint mondjuk az utcán. A Sam ügyet pedig már megbeszéltük. Nem szeretnék tőle semmit, sem most, sem a közeljövőben. Tehát ha reggel láttad, hogy ott feküdt az nem azért volt mert én mondtam neki, hogy másszon oda, hanem jött ő magától is. És amit tegnap mondtál nem tudom, emlékszel e rá, az nem igaz. Nem veszítesz sosem, és nem foglak leszarni. Mellettem álltál mikor szomorú voltam, próbáltál megvigasztalni a Perrie ügy kapcsán. És ezt nem veheti el senki. Ha valami baj van, akkor ne a piába menekülj, hanem gyere, és mond el nekem. – mire végeztem a kis monológommal, teljesen kiszáradt a szám. Próbáltam minden fontos dolgot belesűríteni a mondandómba, több-kevesebb sikerrel. Az asztallapon nyugvó kezemet Zayn kezére raktam. Ez a megnyilvánulásom még engem is meglepett hát még barátomat. Mosolyogva játszadozott ujjperceimmel. Amikor viszont ráébredt mit is csinál elhúzta a kezeit és szégyenlősen rám mosolygott.

- Köszönöm! Tudod az elején annyira vádaskodó és bunkó voltam veled, de ez nem azért volt, mert gyűlöltelek, csak a pozitivitásod letaglózott. Féltékeny voltam rád, mert tudod így látni a világot. Viszont míg el nem felejtem, a hétvégén, vagyis pénteken lenne esedékes az indulás, a srácokkal kitaláltuk, hogy le kellene mennünk a nyaralónkhoz. Egy erdős részen van, tudod kicsit kikapcsolódni. Harry már azt hiszem megkérdezte Cassie-t, én pedig vállaltam a nemes feladatot, hogy megkérdezlek téged. – boldogan rávágtam volna egyből, hogy igen persze miért is ne, de nem akartam púp lenni senki hátán.

- Nem is tudom, nem szeretnék a nyakatokon lógni. Cassie elszórakoztatja, majd Harryt gondolom, Liam viszi Danielle-t, Louis pedig Elenor-t. Niall-nek meg ott leszel te.

- Dehogy! Kérlek, a kedvemért gyere el. Sokat jelentene számomra. - ezen a kijelentésén, kicsit kiakadtam.

- Zayn én tényleg nem értelek. Miért akarod ennyire hogy veled legyek? Harry is olyan dolgokat mond, hogy te akármit megtennél értem, meg, hogy azt csinálod, amit én szeretnék csak, hogy velem lehess. Összezavarsz. Amikor meglátod Sam-et, akkor látszik rajtad, hogy feszélyez a jelenléte. De nem értem miért. – hangom egyre halkabb, és halkabb lett mire a mondat végére értem, hangom csak halk suttogás volt. Nem mertem ránézni. Inkább az asztalon lévő sótartó kecses alakját figyeltem. Hosszas csendet követően, Zayn hosszú ujjait állam alá csúsztatta, és felemelte azt. Kezét nem vette el arcomról, érintése égetett. A bőröm perzselt ott ahol hozzámért. Szemi csillogtak, ahogyan engem nézett, szája pedig félénk, de igazi, lelkes mosolyt öltött.

- Fontos vagy nekem. Szeretek veled lenni, mert te megértesz. Persze a srácok is ott vannak, de ő hozzájuk sem futhatok állandóan. Amikor rossz passzban vagyok, a csacsogásod fel tud vidítani, meghallgatod minden gondom-bajom, pedig nem lenne kötelességed. És ami még furcsább, hogy bízom benned. Nem vagyok olyan, aki könnyen adja ezt a dolgot, de tudom, hogy benned lehet. – azt hiszem én már a „fontos vagy nekem” – nél leragadtam. Fontos vagyok neki. Istenem, nem Janel nem szerelmes beléd ne képzelj többet a dolgok mögé! Miközben magamat dorgáltam, észrevettünk pár embert az étterem mellett. Fényképezőgépekkel a kezükben próbáltak minél jobb képet csinálni rólunk. Azonnal elhúzódtam Zayn-töl, én bebújtam a sarokba, hogy még véletlenül se lássanak belőlem semmit, ő pedig bocsánatkérőn pillantott felém, telefonját előkapva azonnal tárcsázott. Fogalmam sem volt kit hívott, de igen bosszús volt mikor lerakta. A zsebemben kotorászva előhalásztam a kocsi kulcsot, és felé nyújtottam. Nem értette mit akarok vele.

- Tessék, vidd el a kocsim. Van egy hátsó kijárat a személyzetnek. Azon ki tudsz menni, és ha jobbra fordulsz, akkor ott lesz az autó pont a másik irányba a firkászoktól. Ha beültél próbálj meg nem a saját lakásodra menni, mert tuti követni fognak. Indulj el felénk, a kereszteződésnél fordulj balra, arra is lehet feléd menni. –döbbenten pislogott felém, de elkapta a kezem, kivette belőle a kulcsokat, és egy puszit adott a kézfejemre. Kajánul vigyorgott, mint aki nagyon büszke magára. Pironkodva mosolyogtam én is vissza, egy gyors búcsúzást követően barátom elosont, hogy megmentse mind a kettőnk bőrét. Szerencsére minden pióca eltűnt, én pedig békésen hazasétálhattam. Amint benyitottam a lakásba, furcsa érzés fogott el. Nem a miatt, mert sötét volt, hanem azért, mert olyan volt mintha valaki lett volna még a lakásban. Cassie nem lehetett, mert ő felhívott késő délután, hogy elmennek Harry-vel sétálni, de aztán jön haza, hogy együtt töltsünk egy csajos estét. A lakáskulcsokat a kis asztalkára dobtam, ami az ajtó mellett ácsorgott. A cipőmet lehúztam, aztán próbáltam felderíteni a lakást, hogy nincs-e ellenséges személy a házban. A konyhába érve viszont nem az várt, amire számítottam, mécsesek égtek mindenhol és egy szépen megterített asztal várt finom étkekkel megrakva. Sam boldogan ácsorgott az asztal mellett engem várva. Friss rózsaszálak ácsorogtak az asztal közepén lévő vázában. Fenséges illatok terjengtek a levegőben, amitől összefutott a nyál a számban. Mosolyogva közeledtem felé, de ő máshogyan képzelte a dolgokat. Kezével átkarolta a derekamat, és száját az enyémre nyomta. Lefagytam, mint a Windows XP. Erőszakosan tartott a kezében ezzel megrémített, nem is kicsit. Teljes erőmből ellöktem magamtól, mire elengedett és létrejött a kellő távolság. Sosem kiabáltam senkivel sem, de most eljött az ideje.

- Mit képzelsz te idióta? Letámadsz a saját lakásomban? Hogy jutottál be? És mi a bajod neked? – erősen megmarkolta a csuklómat, és ismét magához rántott.

- Nem beszélhetsz így velem! Tényleg azt hitted, hogy csak miattad jöttem vissza? Hát nagyot tévedtél. És most egy kicsit elszórakozunk. – az arcán eluralkodó gonosz vigyor miatt minden porcikám remegett, de nem a boldogságtól, hanem a félelemtől. Amikor magával kezdett vonszolni a szobámba éktelen sikításba kezdtem. Biztos voltam benne, hogy valaki meghallja, és segít rajtam. Amikor a hátamat az ágy puha, finom anyaga érintette még jobban bepánikoltam. Sam, akármennyire is próbáltam magamról lerúgni, nem mozdult, fel sem vette az ütéseimet. És az sem zavarta, hogy folyamatosan sikongatok. Lerángatta rólam a felsőmet, ami el is szakadt. Amint a testemet takaró textil darabok kezdtek elfogyni, a remény is úgy halt meg bennem, hogy valaki segít rajtam.