Álmok útján / 6. fejezet

Sziasztok! :) 

Nagyon nagyon nehéz volt ezt a részt megírnom. Nem tudom miért, de egyszerűen nem tudtam folytatni a történetet, de sikerült leküzdenem az ihlet hiányt és megérkezett a hatodik fejezet. Remélem mindenkinek elnyeri majd a tetszését. Többen is úgy gondoljátok, hogy ez a "Sam gyerek " galibát fog okozni ... megsúgom nem egy pozitív személyiséget fog képviselni a történet során. Nos ennyi lenne a véleményekért nem harapok pipákat is nyugodtan nyomhatok. 

Puszi Petra

 „Egy nő csak annyira ragyoghat, amennyire a férfi engedi. Viszont egy dolgot sosem szabad elfelejteni: aki ragyog, azt észreveszik, és épp ezért megy ez ritkán hosszú távon. Kezdetben mindig érdekes az, ami tündököl, ám később fenyegetővé válhat a tény, hogy mi van akkor, ha ezt más is észreveszi.”

Oravecz Nóra

Szinte a másodperc törtrésze alatt fordultam meg. A táskák, amik a kezemben voltak, kipottyantak és a beton kemény felületére estek. Nem foglalkoztam semmi mással, csak a velem szemben álló, még mindig piszkosul dögös férfival. Haja égnek állva meredt tökéletesen belőve. Félmosoly bujkált szája sarkában, aztán karját kitárva indult el felém. Nem foglalkoztam semmivel, és senkivel, annyira hiányzott a legjobb barátom, így boldogan vetettem magamat a nyakába. Csontropogtató ölelésben részesített.

- Szia kicsi lány. – mosolyogva húzódott el, de kezét derekamon pihentetve fordított Zayn felé. Láttam rajta, hogy nem igazán tetszik neki a helyzet, arca nagyon komor volt, mégis tiszteletet sugárzó, és talán kicsit még félelmetes is. Szemeiben harag, gyűlölet égett, amit nem tudtam hová rakni. Én persze vigyorogva álltam vele szemben, azonban boldog érzéseimet beárnyékolta a bűntudat. Rossz érzés volt, hogy így látom őt. Legjobb barátom ölelése pedig kezdett kényelmetlenné válni, elhúzódtam tőle, és Zayn mellé álltam.

- Zayn, had mutassam be Sam Brown-t, Sam, ő itt Zayn Malik. – egyik fél sem üdvözölte egymást. Mély, fülsértő csend telepedett triónkra, ami mit ne mondjak frusztráló volt. Pár másodperccel később, Sam, kezét előre lendítette kézfogás gyanánt, és ezer wattos mosolyt produkált.

- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek! – Zayn zavarodott arckifejezéssel, de elfogadta a gesztust, persze ő nem volt ilyen barátságos. Amint a bemutatkozási köröket lefutottuk, Mr. Durca felém fordult. Tekintete ellágyult, de szemében még ott ült a harag, és a féltékenység.

- Ne haragudj, de azt hiszem én most megyek. – már épp fordult volna a parkoló kijárata felé, mikor elkaptam kezét. Magam sem tudtam miért akarom annyira, hogy maradjon, de nem akartam, hogy Sam miatt menjen el.

- Én,… vagyis… nem szeretnél maradni? – biztos voltam benne, hogy arcom lángokban áll. Zayn habozott egy pillanatig, Sam felé pillantott, majd vissza rám. Kezét elhúzta az enyémből, ami egyértelmű visszautasításnak hatott.

- Ne haragudj, de mennem kell. Biztosan szeretnél a barátoddal lenni. Tekintve, hogy már jó ideje nem találkoztatok. Majd beszélünk. – azzal sarkon fordult, kezeit farmerzsebébe dugva lépdelt ki a parkoló kapuján, majd pár másodperccel később eltűnt az utca népes forgatagában. Lemondóan, és kicsit megbántódva fordultam Sam felé. Arcán az-az ellenállhatatlan félmosoly bujkált, amitől minden lány elolvadt volna, engem kivéve.

- Segítek felvinni ezt a sok lomot, aztán elmehetnénk valahová. Esetleg egy kávéra, vagy főzhetünk is ha gondolod. Tudod, hogy makaróniban verhetetlen vagyok. – kacsintott rám, amitől nevethetnékem támadt.

- Azt megköszönném, és mesélj, mi történt veled, olyan régen nem láttalak? Mi újság? – már a lépcsőházban lépdeltünk fölfelé. Az ajtót, nagy nehézségek árán tudtam csak kinyitni, de csak sikerült valahogy bejutnunk. A sok ételt a konyhába vittük, ahol nekiláttam kipakolni, helyére rakni mindent.

- Semmi érdekes, leérettségiztem, és most fogom a második évemet elkezdeni egy fotós főiskolán. Próbálom tartani az ütemet, de nehéz. Most nyáron elterveztem, hogy meglátogatlak, de mikor anyud elmondta, hogy külön költöztél leesett az állam. És mit ne mondjak, szép kis kéród van. – elismerően forgatta körbe fejét. Miközben letelepedett az egyik székre. Boldogan sertepertéltem jobbra, balra, hogy mindent a helyére tudjak rakni.

- Anyáék érdeme, ők vették. Cassie is imádja. Majd szólok neki is, hogy megjöttél, bár ha figyelembe vesszük, hogy nem igazán bírjátok egymást, akkor nem is biztos, hogy értesítem őt.

- Nem bírom azt a beképzelt, parancsolgató libát. – megmerevedtem a mozzanatban, és megrovó tekintettel fordultam Sam felé.

- Ilyet még egyszer ne merj róla mondani, vagy esküszöm, megöllek. – kezeimmel hevesen gesztikulálva próbáltam fenyegetésemet örökre agyába vésni.

- Okké, nyugi, nem fogok semmi rosszat mondani a kis barátnődre. Gyere ide. – nyújtotta ki kezeit. Tudtam azt szeretné, üljek az ölébe, mint régen oly sokszor tettem, de most inkább a vele szemben lévő széket választottam. Szemöldöke megemelkedett, váratlanul érte tettem, de nem tette szóvá, inkább tovább beszélgettünk. Szó esett a családról, új, és régi barátokról. Azonban, egyszer sem merült fel annak a kérdése, hogy miért is mentek el. Csak egy levelet kaptam tőle búcsúzóul, amiben leírta, hogy mennyire sajnálja, hogy itt kell hagynia, de nincs más választása bla, bla, bla, de ténylegesen nem világított rá a dolgokra.

- Egy valamit viszont még mindig nem tudok. Miért mentél el? –barátom teljesen lefehéredett, kezeit elhúzta az asztal fehér, fényes lapjáról, és az ölébe ejtve próbált nyugodtságot színlelni, de nagyon nem ment neki. Szólásra nyitotta száját, de a csengő éles hangja félbeszakította. Morgolódva pattantam fel a helyemről, hisz mindig akkor szakítják félbe az embert, mikor egy fontos dolgot szeretne megtudni.  Gyors léptekkel közelítettem meg az ajtót, gondolkodás nélkül nyitottam ki, amit úgy véltem nem kellett volna. Perrie bocsánatkérő tekintetével találtam szembe magamat.

- Segíthetek valamiben? – mosolyogtam kedvesen, mire egy lépést bentebb lépett. Próbált bejönni a lakásba, de elé álltam így megakadályoztam benne. Közben Sam is kijött, és érdeklődve leste a jelenetet.

- Csak azt szeretném veled közölni… vagyis azt szeretném neked elmondani, hogy sajnálom azt, amit tettem. Ne haragudj! – kicsit meglepődtem a viselkedésén, de nem kellett sokat gondolkodnom a dolgokon, a szeme elárulta. Olyan szinten megjátszotta magát, hogy az már tapsot érdemelt volna, de nem akartam elrontani a kis játékát így megbocsájtóan pislogtam felé, mint akit nagyon meghatott a dolog, és békejobbot nyújtottam neki.

- Szent a béke! – vigyorgott, majd Sam felé intett és hátat fordított. Már épp becsuktam volna az ajtót, mikor barátom sietősen elviharzott mellettem.

- Ne haragudj, most kaptam egy üzenetet, és el kell mennem egy kis időre. Sietek. Este remélem együtt vacsorázunk, majd küldök egy sms-t. – azzal ott is hagyott. Nem is nézett vissza. Összezavarodtam, de még mennyire. Sorra vettem a dolgokat: Sam megjelenik, Zayn otthagy, majd minden oké, aztán jön Perrie a kacsacsőrű, erre Sam hagy itt. Most vagy én vagyok olyan hülye, hogy nem értem, vagy mindenki hülye, és én vagyok a normális. A nap nagyon gyorsan elrepült. Mire észbe kaptam már késő délután volt, de Sam nem adott jelet magáról, sőt ha jobban belegondolok senki sem. Cassie-vel még ma nem is találkoztam, egyik fiú sem keresett fel. Nagy unalmamba nekiláttam vacsit készíteni, az édes savanyú mellett döntöttem, és miközben nagyban kotyvasztottam, olvasni kezdtem egy érdekes könyvet. A címe: Csillagok és bolygók volt. Imádtam az ilyen könyveket. Természetesen annyira belemerültem az olvasásba, hogy majdnem leégettem a konyhát, de egy ügyes mozdulattal minden a helyére került. A kezemen lévő órára pillantottam. Este 7 múlott. A telefonomat felkapva csörgettem meg barátnőmet. Három csengetés után fel is vette.

- Szia, Jan. - nyilvánvaló volt, hogy jó kedve van. – Figyelj csak, öm nagy baj lenne, ha ma kicsit később mennék haza? – a szememet forgattam vigyorogva, hisz nem vagyok az anyja, tudtommal.

- Te olyan lökött vagy, nem azért hívtalak, hogy ellenőrizzelek, csak biztos akartam lenni abban, hogy jól vagy. Akkor jössz, amikor akarsz, és üdvözlöm Hazzát. – mind a ketten röhögve bontottuk a vonalat. Nyolc óra fele kezdtem fáradni, így a tévét kikapcsolva indultam meg a fürdő felé. A pizsamámat gondosan elrendeztem a kis asztalkán. A hajamat kikeféltem, és lófarokba fogtam, hogy ne legyen vizes, aztán megengedtem a bazi nagy kádat. A forró, gőzölgő víz hangos csobbanással ért a kád falához, majd szépen lassan megtöltötte azt. Mindenféle fajta finom illatú sót, és tusfürdő zselét öntöttem a vízbe. A pólóm szegélyét megfogva át akartam húzni a fejemen, hogy lekerüljön rólam, de egy hangos kopogtatás félbeszakított. A vizet gyorsan elzártam, majd mentem ma már sokadjára ajtót nyitni.

- Oh baby, hiányoztál! – egy igen részeg Zayn-el találtam szembe magamat. Az ajtófélfának dőlve vigyorgott rám, ködös tekintettel. A lábán alig bírt megállni így kiléptem hozzá egyik kezét a vállamra rakva próbáltam becipelni a lakásba.

- Jó isten mennyit ittál te lökött? – fogalmam sem volt miért itta le magát ennyire, de végül is nem is az én dolgom volt. Óvatosan leültettem a díványra erre eldőlt mint egy zsák krumpli, és röhögött saját magán. Szememet forgatva siettem egy pokrócért a szobámba majd vissza Zayn-hez. Azt hittem már alszik, de mikor ráterítettem a takarót megragadta a csuklómat és lerántott maga mellé.

- Mindig én veszítek. Most hogy megjelent a kis Sami, le leszek szarva igaz? Bár megértem szerelmes voltál belé, és tuti, hogy ki fogja használni az egyik gyenge pillanatodat, amikor is majd bemászik a bugyidba. – a szemeim kitágultak. Hápogtam, mint egy hal, de nem tudtam erre mit mondani. Sőt nem is kellett nagyon reagálnom, mert piás barátom elaludt. Óvatosan felkeltem mellőle nehogy felébresszem és a gyógyszeres dobozom felkeresése után egy levél fájdalomcsillapítóval tértem vissza hozzá. Leraktam a dohányzó asztalra, hogyha reggel felkelne, megtalálja. Isten látja lelkem én próbáltam onnan elmenni, de nem ment. Vele szembe leültem a fotelba és néztem, ahogy békésen alszik. Fogalmam sem volt miért viselkedett úgy ahogy, de azt vettem észre, hogy mosolygok a féltékenységén. Már egy ideje máshogy tekintettem rá, mint szimpla barátra. Szerettem, ha a közelemben van, ha csak hozzám ér, vagy csak hallom, ahogy beszél. De ezek az érzések megrémisztettek, el akartam őket nyomni magamban, hogy a csalódás, amit majd a Zayn felől irányuló elutasítás fog okozni ne sebezzen meg annyira. Nagyot sóhajtva mentem a szobámba. Nem tudom mikor aludhattam el. Reggel viszont egy valami megváltozott, nem voltam egyedül a szobában. A takaró alatt két kéz pihent a derekamon, a hátamnak egy forró test nyomódott. Megmozdulni sem mertem, szívem gyors ütemben játszott, és a boldogság szintem azonnal megugrott. De amint megfordultam nem Zayn feküdt mellettem, hanem Sam.