Álmok útján / 5. fejezet

Sziasztok :)
Ismételten itt, és ismét egy új rész. Nem is tudom mit mondhatnék. Most már egyre többször fog új szereplőnk feltűnni. A következő részekben fény derül arra, hogy Sam miért érkezett a városba, miért kereste fel régi barátját, valamint, hogy Cassie a negyedik részben miért is ellenezte a dolgokat. Talán a következő részben már minden világossá válik, de az is lehet hogy mindenkit össze fognak zavarni a dolgok! :D   <gonosz vigyor> Ha elnyerte a tetszésedet a rész nyugodtan hagyj vélemény nem harapok érte. :)
Puszi Petra :)

 "A tárgyakban megbízhatunk. Józan, élettelen dolgok. Nem gondolkodnak, tehát nem is akarnak becsapni. Nem mozdulnak maguktól, tehát nem veszélyeztetnek bennünket puszta passzióból. Bennük van egyedül bizonyosság, és bennük nincsenek hátsó szándékok... "
Szilvási Lajos

Másnap reggel a fürdőszobában egy kómás Harry-vel találtam magamat szembe.

- Jó reggelt álomszuszék, csak nem itt aludtál az éjszaka? – amolyan „most ez komoly?” fejet vágott így hagytam inkább had mossa nyugodtan a fogát. Energiával telve sasszéztam ki a konyhába, és odaraktam egy jó nagy adag kávét főni. Gondolkodni kezdtem, hogy most vagy én aludtam nagyon mélyen, vagy ezek voltak nagyon halkan. Jót mosolyogtam azon, hogy miken is gondolkodom én kora reggel. Barátom egy fokkal szebben, de még midig kómás fejjel sétált be és ült a konyhaszékre. Elővettem két nagy tálat, és felé fordultam.

- Ne haragudj, de nem tudok neked mással csak müzlivel szolgálni. Nem voltam bevásárolni, és csak ez van itthon. A kávét már nem is kérdezem. – mosolyogtam kedvesen. A tányért elé raktam, a már kész forró kávét pedig nagy bögrébe öntöttem. Cukrot, tejet pakoltam ki mellé.

- Nagyon szépen köszönöm. – mint egy kis óvodás úgy evett. Én is nekiláttam étkezni. Pár perc néma csöndet követően Harry telefonja hangos zenélésbe kezdett. Elnézést kérve ment a hang irányába, aztán már készülékkel a fülén ült le ismét. – Igen Zayn, Janel is itt van. Nem-nem tudom. Igen biztosan. Megkérdezem. Jó rendben. Várunk. – az egészből szinte semmit nem értettem.  Összehúzott szemöldökkel meredtem Harry-re. A telefonját lerakta az asztalra és felém fordult. – Öm Zayn azt kérdezi, hogy ma mész e dolgozni, aztán azt, hogy ráérsz-e ma. Azt hiszem ennyi. – vakargatta a fejét és közben úgy nézett ki, mint aki nagyon töri a fejét azon, hogy nem-e felejtett-e el valamit.

- Nem. Ma szabadnapos vagyok. Holnap dolgozom. Cassie meg azután. – úgy bólogatott, mint aki nagyon figyel, arra mit is mondok. – Szerintem ma vásárolni fogok, hogy legyen itthon minden. Nem tudom, hogy a barátod szeret-e közértekbe vagy nagyobb bevásárló központokba járogatni. – ironikusan hangzott az egész, ami mosolyt csalt az arcomra.

- Ha rólad van szó, akkor Zayn mindent bevállal. – tovább ette a müzlijét, és nagyot kortyolt a kávéból.

- Ezt, hogy érted? Hogy amikor rólam van szó? Ezt nem vágom. – úgy nézett ki, mint aki elárult egy olyan dolgot, amit nagyon nem kellett volna. Éppen szólásra nyitotta a száját,mikor kopogtak.

- Maradj csak nyugodtan, majd én kinyitom, szerintem ő az. – sietősen felpattant és egy szál boxer-ben távozott a színről. Hallottam amint az ajtó nyitódik. Baráti üdvözlés hangzott el, és az ajtó ismét csukódott. Most már két srác állt velem szemben az ajtóban.

- Szia Janel. Jó étvágyat! Nem zavarok? – közelebb lépkedett a már ismét ülő párosunkhoz.

- Jó reggelt. Persze, hogy nem zavarsz. Ide akkor jön akármelyikőtök, amikor csak szeretne.Az ajtó mindig nyitva áll. – kedvesen mosolyogtam rá, de érthetetlen módon nagyon is zavarban voltam. Éreztem, hogy amint rám emeli gyönyörű csokoládébarna szemeit, arcomba több mennyiségű vér áramlik, és így az kipirosodik. Zavartam mutattam a mellettem lévő ülőalkalmatosságra, amit el is fogadott. – Reggeliztél? Kérsz egy tál müzlit?

- Igen már reggeliztem. Liam sosem enged el minket otthonról evés nélkül, de azért nagyon köszönöm. – zavartan néztem a két fiúra. Amint észre is vettek. – Általában ha munka van akkor a One Direction házban van mindenki.

- Oh, értem. És mi jót fogtok ma csinálni fiúk. – a tányéromat kissé félretolva könyököltem az asztalra, és ittam a két srác minden szavát.

- Én szerintem Cassie-vel leszek. Délután lesz egy órás interjúnk, és ha nem baj, akkor visszajönnék ide. – felelte Harry. Egy amolyan „tudom én, hogy 18+, csak nem sejtettem” nézéssel pillantottam felé.

- Tudod, az előbb mondtam akkor jössz ide, amikor csak szeretnél. – aztán elővettem a nagyon fenyegető nézésemet és, hogy még hatásosabb legyen az alakításom az ujjaimat lengettem előtte. – Jól vésd az eszedbe, ha megbántod őt, neked véged. – döbbenten nézett rám, majd mikor elnevettem magamat ő is felengedett. Zayn felé fordultam, aki eddig csendben hallgatta végig a beszélgetést. – És te? Öm nem tudom, hogy lenne-e kedved velem jönni, vásárolni. Nincs itthon semmi kaja. És szeretnék ma főzni is. – zavartam kapirgáltam a körmömön a lakkot, és valamiért nem mertem a szemébe nézni. Összecsapta a tenyereit, és vigyorogva válaszolt.

- Persze. Mikor megyünk? – csodálkozva pislogtam felé, de azonnal jókedvre derültem.

- Látod én mondtam, hogy mindent megtenne csak, hogy – itt Harry el is hallgatott, mert barátja bosszús arckifejezéssel a müzlis tálba nyomta a fejét. Jobbnak láttam őket otthagyni. A szobámba mentem ahol kiválasztottam egy kényelmes szerelést, és elvégeztem a szükséges teendőimet. Pár perccel később mikor kijöttem a fürdőből, Zayn álldogált a könyves polc előtt, a trófeákat és okleveleket nézegetve. Gondolom meghallotta, hogy én is a színre léptem, így felhagyott a nézelődéssel,és felém fordult.

- Ne haragudj, de Cassie felébredt, és nem akartam megzavarni a szerelmespárt a jelenlétemmel. – vigyorgott kajánul, mint aki nagyon a másik két személy helyében akarna lenni. Jó kedve rám is rám ragadt. Halkan kiosontunk a házból. Mert igencsak furcsa hangok szűrődtek ki a konyhából. – Gyalog szeretnél menni, vagy hívjam fel Pault, hogy küldje ide a kocsimat?

- Kocsival megyünk, de nem kell hívni a FBI, hogy küldjék ide a kocsidat, van nekem is. – és meglóbáltam előtte a slusszkulcsot. A lakóépület mögötti parkolóban álldogált az én kicsi kocsim. Imádtam ezt a járgányt. Bepakoltam mindent a helyére és indítottam is. Nem tudtam igazán merre is menjek, így elindultam balra. A rádióért nyúltam, de előtte Zayn felé fordultam. – nem baj? – utaltam a kis készülékre. Nemlegesen bólogatott, így beraktam a telefonom a tokjába,rácsatlakoztattam a lejátszóra, és beindítottam a zenét. A kocsi hátulsó részébe szerelt mélynyomók miatt kissé erőteljes volt a hatás. És büszke is lehettem magamra, mert az egész műveletet egy kézzel, és fél szemmel hajtottam végre hibátlanul. Emeli Sande „Hope” című száma csendült fel, amit együtt dúdoltam az énekesnővel. Mindig szerettem a dalait, és ez a mai napig nem is változott. A mellettem ülő térdén dobolva ütötte a ritmust, aztán már Emeli csodás hangjával kezdett el együtt énekelni. Mindig is szerettem amikor Zayn énekelt. Persze élőben kicsit másképp hangzott, mint a cd-ken, amit már rongyosra hallgattam, de ha lehetett még jobb volt. Mosolyogva néztem hol őt, hol az utat, hogy azért karambolt ne okozzak, csak azért mert gyönyörködöm valakiben. Egy kis élelmiszer boltot pillantottam meg az út mentén, így parkolóhelyet keresve le is állítottam a motort. A telefont visszaraktam a táskámba, és ki is szálltam. Már bent sétálgattunk a sorok között, mikor Zayn szorosan a nyomomban megszólalt.

- Honnan tudod, hogy mi kell. Én azt képes vagyok elfelejteni, hogy tojás, cukor, nem egy egész szekrénnyi dolgot. – jó kisfiú módjára tolta mellettem a kosarat. Csak legyintettem, hogy semmiség. Összeszedtem mindent és megkértem, hogy hozzon nekem 6darab ásványvizet, és ugyanannyi üdítőitalt. Addig én a húsok felé vettem az irányt, mikor érkezett egy sms-em. Sam küldte, így a kelleténél talán izgatottabban olvastam a sorokat.

Szia, Drága!

Ma megejtjük a találkozót? Sok bepótolni valónk van.

xo

Szia  Sam!

Ma? Nem is tudom. Talán délután egy órácskára. : )

Puszi Janel

A kis készüléket gyorsan elraktam, mert rám került a sor. Vettem csirke és disznóhúst, majd Zayn-t kezdtem el keresni az emberek között. Épp felém tartott mosolyogva, és integetve, hogy lássam merre is van. Felé iramodtam a frissen megszerzett áruval, mikor megszólalt a telefonom. Elrebegtem egy halk bocsánatot, és felvettem.

- Szia, Édesem! Hogy vagy? Mi újság? – jobbkor nem is hívhatott volna anya, de mint kiderült fontos mondanivalója volt.

- Szia, Anya, semmi érdekes éppen vásárolok. Ti, hogy vagytok? Hogy telik az idő nélkülem? – mosolyogva pislogtam Zayn felé, aki tükrözte az én arcomat és intett, hogy közben haladjunk.

- Oh, Kicsikém nem fogod elhinni. Tegnap Sam felhívott, és felőled érdeklődött. Annyira aranyos volt. Elmesélte, hogy London-ban van és, hogy fel szeretne keresni. – hangjából még így telefonon keresztül is sütött a büszkeség. Mindig is szerette Sam-et mintha a tulajdon fia lett volna. Szememet forgatva pakoltam bele a különböző fűszereket a kosárba,míg mutattam kísérőmnek, hogy a tejtermékek felé vesszük az irányt.

- Anya kérlek, ne kombinálj. Ismerlek. Olyan vagy mint én. Kérlek, Sam csak egy régi jó barát, nem volt, nincs, és nem is lesz köztünk semmi. – Sam nevének hallatán a mellettem álló emberke megmerevedett, de el is lazult a további kijelentésemen. – meghívott egy kávéra, és az nem egyenlő azzal, hogy megkéri a kezem. – mély csendet követően Anyám ismét megszólalt.

- Jó rendben,leállok. Küldtek egy borítékot mind a kettőtöknek. Az iskolákból majd postán feladom, az órarend van benne, meg a tankönyvekről pár, sor. Elég a pénz, amit küldtünk kicsikém? – hupsz, anyának még nem mondtam, hogy dolgozom.

- Anya persze, hogy elég nem kell álladóan pénzelnetek, azért dolgozunk Cassie-vel, hogy ne keljen állandóan eltartanotok. – azt hittem megint egy kis csend szünet következik, de rosszul hittem. Akkorát kiabált kedves édes anyám a telefonba, hogy elejtettem ijedtemben. Gyorsan felkaptam, még mielőtt Zayn-en kívül, más is hülyének néz. – Majd később megbeszéljük, nem érek rá anya. Szeretlek és apát is. Majd felhívlak. Puszi. – azzal elraktam a készüléket, de még mielőtt nagyon mélyre helyezhettem volna, rezgőre állítottam a további megzavarások elkerülése véget. – Ne haragudj, csak anyám néha olyan zakkant tud lenni, mint én. – közben próbáltam minél hülyébb fejet vágni az egészhez.

- Nyugi, az én anyukám is ilyen. Végül is, sosem fognak minket békén hagyni a túlzott féltésükkel, úgyhogy én személy szerint kezdem megszokni. – láttam rajta, hogy valami bántja. Hallottam róla, hogy sokan szekálták a kishúgát Twitteren, gondoltam ez a baj. Tovább haladtunk. Mindent sikerült beszereznem. A sok holmit a kocsi csomagtartójába és hátsó ülésekre tuszkoltuk. Visszafelé mind a kettőnk a gondolataiba merült. A telefonom ismét csörgésbe kezdett. Morgolódva nyúltam érte mire Zayn megjegyezte.

- Valaki itt nagyon fontos személy. – valahogy most nem hatott meg a vicce. A kijelzőre pillantva azonban ő is elhallgatott.

- Szia Sam. Miújság? Csak nem unatkozol? – próbáltam kedves lenni. Elhittem, hogy hiányzom neki meg minden, de ahogy egyre többször bombázott vagy sms-el vagy hívással, kezdett az agyamra menni. És még anyám túlzott kombinálásáról még nem is beszéltem. Ha rajta múlna már holnap Vegas-ban állnék egy kölcsönzött menyasszonyi ruhában Sam-el az oldalamon.

- Szia, Drága! Csak hallani akartam a hangodat. Akkor ma délután biztos? – kíváncsiskodó hangja még jobban kezdett frusztrálni. Sosem voltam az a bunkó típus, de most valahogy nem volt hozzá hangulatom. Próbáltam minél kedvesebben lerázni.

- Sam ne haragudj, de vezetek. És mivel utasom van, nem szeretném kinyírni, sőt egy büntetést sem szereznék beszerezni.  Negyed óra múlva visszahívlak. Szia. – gyorsan,nehogy választ kapjak, visszaraktam a telefont a helyére. Mr. Durca kicsit úgy nézett ki, mint akit örvendeztet az, hogy leráztam az iménti személyt.

- Amikor azt mondtad a boltban anyukádnak, hogy nem lesz köztetek semmi ezzel a Sam gyerekkel, azt komolyan gondoltad, vagy nem akartad, hogy kombináljon. – nem tudtam mire vélni a kérdését, de persze őszintén válaszoltam.

- Hangsúlyozom, már nem vagyok szerelmes belé. Úgy, mint barát érdekel, de például az, hogy ő meg én egy kapcsolatban, az nem jöhet szóba. Az-az idő elmúlt mikor még bele voltam esve. Ő is,és én is változtunk. Így az én érzésim is elhalványultak az idő múlásával. – megkönnyebbülten felsóhajtott, majd szóvá tette.

- Milyen hivatalosan fogalmaztál!

Pár perc múlva már ismét a ház előtti parkolóban álldogáltunk, és a csomagtartó tartalmát próbáltuk egybe felvinni. Majd egy hang szólalt meg mögülem.

- Nem kellene egy férfi segítsége? – ijedten fordultam hátra, és a kezemben lévő táskák a földre hullottam.