11.rész Együtt örökre / The End

 

Sziasztok!

Elérkezett az a pillanat mikor valami véget ér.  Lehet, hogy csak 11 részből állt a történet, de 11szer éreztem úgy, hogy valami maradandót alkottam. Próbáltam úgy megírni az utolsó részt, hogy minden amit akartam benne legyen. Esküvő, baba, barátok, család, szerelem, és összetartás. Sosem szerettem, ha egy dolognak vége szakad. Az állandó dolgok egyszerűbbek, biztonságosabbak, mint a változás, de mindennek van vége. Mint ennek a történetnek is. Imádtam írni, és ha újra kellene írni megtenném. Újra belekezdenék zokszó nélkül. De tudjátok, ha egy ajtó bezárul kinyílik egy másik. Mosolyogva fogom elkezdeni a Zayn sztorit. Remélem azt is olvasni fogjátok. Na elég a sok beszédből, jöjjön az Együtt örökre utolsó része. 

Puszi Petra

Úgy élj, hogy visszanézhess. Ne haraggal, hanem örömmel forgathasd át emlékeidet, visszafelé. Nehogy sajnálkoznod kelljen... Okosan élj. De főleg: szépen. Gazdagon, ne a szó anyagi értelmében, hanem szellemeikben. Ahogy a vonuló vadak hagynak nyomot maguk után, úgy hagyj te is. Hogy rád találjanak, ha keresnek. Hogy rád találhasson, aki keres. Hogy ne felejtsék el a vonulásodat. Jeleket hagyj a világban, téged jelzőket. Gondolatokat, amelyek rád mutatnak. Emlékeket, bármilyen, csak markáns legyen... akkor jól éltél. Akkor éltél helyesen. Úgy élj, olyan megfontoltan, okosan és szépen, hogy még az elmúlás fájdalmát is eltakarja a jóleső emlékek felizzó melege. Úgy élj!

Hankiss János
(zene)  

 Egy héttel később minden visszaállt a megszokott ritmusba. Én, szokás szerint megbocsájtottam a lökött vőlegényemnek, Louis meg bocsánatot kért, és elismerte, hogy helytelenül cselekedett. Egy hét. Igen egy hete nem beszéltem Jaccel. Hívtam telefonon, de nem vette fel. Kerestem otthon viszont hiába nyomtam a csengőt, senki nem nyitott ajtót. Írtam neki vagy száz e-mailt, de egyikre sem reagált. Volt olyan pillanat, mikor azt mondtam fel adom, ha nem kíváncsi rám, akkor így járt, de valami megakadályozott abban, hogy megtegyem. Szerettem, és hiányzott. Mintha elvesztettem volna a testvéremet. Mindig egymás mellett voltunk a nehéz időkben. És a terhességemet az ő segítségével is szerettem volna végigcsinálni. A negyedik hónapba lépve még mindig nem mondtunk semmit a médiának. Úgy döntöttünk, hogy a legközelebbi interjúban, amit a fiúkkal készítenek, az adott műsorvezető rá fog kérdezni a terhességre, és akkor Louis el fog mondani mindent. Péntek este egy nagy tál pattogatott kukoricával ültem le a tévé elé és kapcsoltam be azt. Alig vártam, hogy elkezdődjön az Alan Carr show, hisz a fiúk ide voltam hivatalosak. Kissé idegesen markolásztam a műanyag tálat és simogattam a már eléggé gömbölyödő pocakomat. Pár perc múlva megkezdődött a műsor. Alig vártam, hogy feltegye Allan a legfontosabb kérdést.

- Az elmúlt hetekben attól volt hangos a sajtó, hogy a gyönyörű menyasszonyod terhes. – végre elérkezett az igazság pillanata. – Hidd el nekem, ha nem lennék meleg már elhódítottam volna tőled Louis. – vigyorgott Allan mire mindenki hangos nevetésben tört ki a nézőtéren. – Szóval arra lennék kíváncsi, hogy ennek van e valami valóságalapja, avagy nincs. – hosszas gondolkodás után Lou belevágott.

- Nos, a híresztelések igazak. Mia terhes, és már nagyon várjuk, hogy megszülessen a pici. – a fiúk mind mosolyogtak és megveregették barátjuk hátát. Büszkék voltak rá. Ahogy én is. A nézőtéren kisebb sokk ütötte fel a fejét. De a várt reakció elmaradt. Nem kezdett el senki sem kiabálni, olyan trágár szavakat, amiket vártam. Allan gratulált Louis-nak, majd bejelentette, hogy egy kis külön számmal szeretné még jobban felpezsdíteni a műsort, a fiúkat pedig kihívta egy tánc párbajra. A továbbiak annyira nem érdekeltek ezért a már üres tányért a konyhába vittem. Amint a tál belekerült a mosogatóba furcsa mozgást éreztem a hasamnál, jobban mondva a hasamban. Idegen ismeretlen mégis eszméletlen jó érzés volt. Egyből beugrott, hogy a pici babám mocorog odabent. Ezer wattos mosoly ült ki az arcomra. A telefonomért rohantam, már persze amennyire tudtam rohanni és egyből Louis-t hívtam. Sajnos nem tudtam elérni, de Jessika biztosított róla, hogy megmondja neki, ha végeztek siessen haza. Vártam egy fél órát, de túlságosan fáradt voltam ahhoz, hogy tovább várjak. Felbattyogtam az emeletre és bezuhantam az ágyba.  Reggel arra keltem, hogy valaki folyamatosan bámul. Éreztem magamon, tekintetét, hogy minden rezdülésemet figyeli.

- Jó reggelt cica. – szemeimet kinyitva egy vigyorgó Louissal találtam magamat szembe. Rám is rám ragadt a jókedve. Mosolyogva bújtam hozzá közel. – Siettem haza, mert mondta Jessika, hogy kerestél, de már aludtál és nem volt szívem felkelteni. Hogy vagytok. – kezdte el simogatni a hasamat.

- Nagyon jól. És egy kicsit éhesen. Kár, hogy tegnap nem voltál itthon. – kérdőn nézett rám. – Megmozdult a pici. Mondtam neki, hogy sietsz és, hogy neked is megmutathatja, hogy-hogyan is mocorog, de elaludtam. – hitetlenkedve nézett rám. Onnantól kezdve a keze mindig ott volt a hasamon. De csak nem akart megmoccanni a babánk. Késő délután elnyúlva a kanapén nézegettem a bulvárlapokat mikor Louis letérdelt mellém és beszélni kezdett a hasamhoz.

- Szia, kicsim itt apu. Figyelj, most azt szeretném, ha úgy beszélnénk, mint felnőtt a felnőttel. Kérlek, moccanj meg csak egy kicsit, ha megteszed, ígérem, annyi plüss játékot kapsz, amennyit csak szeretnél. Minden pénzemet rád fogom költeni, hogy az én kis hercegnőm boldog legyen, de előbb te tedd boldoggá a papát. – végigkuncogtam a jelenetet. Imádtam mikor beszélt a kicsihez. És el is érte a célját. Apja hangjára rugdosni kezdett. Louis vigyorogva konstatálta, hogy hallgatott rá a lánya. Bizony kislány. Amikor már meg lehetett állapítani a baba nemét, Harry kissé csalódottan fogadta el, hogy kislány lesz, de megígérte, ha felnő, elveszi feleségül. Előre féltettem a lányomat egy ilyen bolond társaságtól. Még volt hátra öt hónap. Alig vártam már, hogy a kezemben tarthassam a kis Dakota Tomlinson. Sokszor átrágtuk magunkat a neveken, de én mindig itt lyukadtam ki. Láttam vőlegényemen, hogy valamiben mesterkedik. Egyik este épp a dokitól jöttem hazafelé. Mikor beléptem a házba, fenséges illatok csapták meg orromat. A nyál összefutott a számban, és egyből ráébredtem, hogy farkas éhes vagyok. Az étkezőbe belépve egy gyertyákkal megvilágított, és szépen megterített asztal várt. Lou mosolyogva közelített felém és egy csókkal köszöntött.

- Szia, édes. – mosolyogtam. – minek is köszönhetem ezt? – mutattam végig a meglepetésen. Elgondolkodó arcot vágott, majd miután helyet foglaltunk felvázolta a kérdését, vagy inkább a kérését.

- Arról lenne szó, hogy szeretném, ha egy hónap múlva megtartanánk az esküvőt. Tudom rövid idő, de ennyi idő alatt meg lehetne szervezni. Mielőtt még nagyon kiborulnál, ígérem neked, hogy mindent elintézek. Neked meg sem kell mozdulnod. Kérlek, kicsim nekem fontos lenne. Tudod, jól ha nem egy hónap múlva, akkor három hónap múlva így is megesküdnénk. Viszont most, hogy kiderült jön, Dakota szeretném, ha előbb megtartanánk. – szóhoz sem jutottam. Egy kósza könnycsepp csorgott le az arcomon. Boldogan vetettem magam Louis nyakába.

- Nagyon szeretlek. – suttogtam a fülébe és a tőlem telhető legszerelmesebb csókot adtam neki. Azonban az elkövetkezendő napok és hetek, csak a rohanásról és a készülődésről szóltak. Mindig az a mondat lebegett a szemem előtt, hogy „Kérlek kicsim nekem fontos.” Reggeltől estig az esküvőt szerveztük a két anya Danielle és Perrie. Minden zökkenő mentesen ment. Megvoltak a ruhák, a meghívók, a díszítés minden, már csak egy valaki hiányzott. A legjobb barátom. Még mindig nem tudtam vele beszélni egy szót sem. Nem volt rám kíváncsi, ami nagyon bántott. De nem csak erre kellett koncentrálnom. Az esküvő előtt egy héttel mindenki ki volt. Az összes ruhapróbának vége volt. Amiért nagyon hálás is voltam. Nem volt más feladat csak megszervezni a lánybúcsút és legénybúcsút. Persze én és Louis nem tudtunk semmit sem. Danielle és Perrie direkt úgy időzítettek, hogy az esküvő előtt két nappal legyen a buli, hogy mindenki ki tudjon józanodni, persze engem ez a veszély nem fenyegetett. A mulatság estéjén egy fekete limuzinba ültettek. Nem tudtam hova is megyünk. Amikor megállt az autó és kinéztem egy clubbot pillantottam meg. A társaságban még ott volt Cheryl néhány osztálytársam, és pár régi barát. Amikor beléptünk a szám is tátva maradt. Szexi pasik sorakoztak fel. Kezdtem kapizsgálni mi is a helyzet. A lányok vigyorogva ültettek le egy székre és kezdetét vette a party. Töménytelen mennyiségben fogyott az alkohol. Én nagyrészt ettem vagy az előttem táncoló, a fenekét arcomba toló fiatal fiúval voltam elfoglalva. Attól függetlenül, hogy nem ihattam maximálisan jól éreztem magamat.

- Csajszi ha már nem fogyaszthatsz, alkoholt legalább a legjobb pasik vegyenek körül. – Perrie már egy kicsit másutt járt, de mosolyogva adtam neki igazat. Az egész este ilyen hangulatban telt. Mire hazaértünk világosodott. Azonban az ajtó előtt, nem várt meglepetés fogadott. Jace toporgott egy helyben, kétkedő arcot vágva, hogy bekopogjon-e avagy sem. Mosolyogva mentem oda hozzá, mire kissé meglepődött.

- Szia. Hát te? Miért nem válaszoltál a telefonhívásaimra miért nem írtál e-mailt. Vagy mit bánom én. – kikerekedett szemekkel nézett rám.

- Te nem is haragszol? – tényleg döbbent arcot vágott. Megszólalni sem volt időm, máris ölelgetett. Jó érzés volt visszakapni az „öcsém”. De a meghitt pillanatot, persze megint meg kellett zavarni.

- Még van képed idejönni, te szemét? Te nagyon meg akarsz halni. – ordított Louis idegesen. Láttam rajta, hogy még jócskán nem józanodott ki, és nagy valószínűséggel, ha nem állítom le, megint nekimegy barátomnak.

- Louis William Tomlinson azonnal állítsd le magad! Meg ígérted nekem, hogy felnőtt ember módjára fogsz viselkedni. Most szépen bemegyek Jacel, és megbeszéljük a dolgokat, addig te foglald le magad. – rossz volt látni, ahogyan megszeppenve néz rám, de ha nem így mondom, hanem szépen, akkor azt meg nem érti meg. Barátommal besétáltunk a házba, és mindent, amit csak lehetett megbeszéltünk. Bocsánatot kért, és megígérte, hogy mindenképpen a legjobb barátok maradunk. Amikor Jace távozott, Louis idegesen trappolt be.

- Ugye megint telebeszélte a fejedet a hülyeségével? Tudtam, hogy többet érzel iránta, mint szimpla barátság. Most mit fogok mondani a vendégeknek, hogy miért marad el az esküvő, mit fognak szólni? – azt sem tudtam mi az istenről beszél. Lefújni az esküvőt? De miért?

- Te miről beszélsz? Miért fújnánk le az esküvőt? – ideges járkálását abbahagyta, és rám nézett.

- Nem akarsz elhagyni? – akkor megértettem. Még mindig azt hiszi, hogy Jacet választom, és nem őt. Amennyire csak tudtam hozzábújtam, már amennyire a hasam engedte. Hallgadtam, kissé szapora lélegzetvételét, és nyugtatólak simogatni kezdtem a hátát.

- Sosem foglak elhagyni. És azért nem hagylak el, mert szeretlek. – kezei hasamra siklottam, és simogatni kezdte azt. Száguldoztak a percek, és órák. Mire észbe kaptam, már este 9-óra volt. Mindenki nálunk tartózkodott. Ilyenkor jött kapóra, hogy nagy házunk van. Itt volt az én családom, Louis családja, a fiúk, és barátnőik is. Reggel én keltem a leghamarabb. Még anyámat is megelőztem, aki valljuk, be éjnek évadján már fent van. Neki láttam reggelit készíteni. Palacsintát sütöttem, gófrit csináltam, csavartam friss narancslevet és főztem egy bili kávét. Édes illatok töltötték meg a konyhát, ami le is csalta az első felkelőket. Niall volt az első, aki rávetette magát a kajákra. Aztán sorban, mindenki megérkezett. Egyáltalán nem úgy viselkedett senki, mintha ma lenne az esküvőm, ami engem is megnyugtatott, hiszen nem voltam feleslegesen ideges.  Pár perc múlva mindenki egy emberkánt állt fel, rakta a tányérját az asztalra, és iramodott felém. Kellett nekem rászólni a dolgokra. Az egyik vendégszoba volt berendezve, ideiglenes öltözőnek a lányok számára. Egy próbababán ott virított a menyasszonyi ruhám, míg a sminkes már a „szerszámait” rakosgatta ki a tükrös szekrény polcaira.

- Gyerünk Mia nincs sok időnk, a fiúk hamarabb el fognak készülni, és még oda is kell érnünk a templomba. Nincs vesztegetni való időnk. – Jessika mindent a kezében tartott. Jó menedzserhez méltón viselkedett, aki minden kis apró részletre figyelt. Szinte minden négyzetcentimétert letisztítottak, és kisminkeltek rajtam. Élveztem a kényeztetést, de nem tartott olyan sokáig, mint vártam. A fodrásszal kevésbé voltam kibékülve. Váltig állította, hogy egy sztár menyasszonyának, a legfrissebb divatnak megfelelő hajkoronát kell viselnie, amit persze én elleneztem. Végül én győztem, és egy gyönyörű kontyot kaptam. Utoljára, már csak a ruha maradt. Attól féltem, hiába az igazítás, látszani fog nagyon a hasam, és visszataszító lesz a látványom, de a szabók értették a dolgukat, és cselesen változtattak úgy a ruhán, hogy ne álljon rajtam furcsán. Amint végignéztem magamon az egész alakos tükörbe,n sírhatnékom támadt. Anyu mosolyogva ölelgetett meg, és próbált figyelni arra, nehogy valamit elrontson rajtam, de láttam, ő sem bírja sokáig sírás nélkül.

- Szeretlek kicsim! Büszkék vagyunk rád. Hidd el nekem, gyönyörű vagy. – itt tört el a mécses, mind a kettőnknél. Mosolyogva öleltem vissza. Aztán megjelent az ajtóban a bátyám, apuval együtt.

- Jaj, drágám. – sosem láttam apát sírni. Nem igazán volt olyan ember, aki nagyon kimutatta volna az érzéseit. Persze családon belül önmagát adta, de a külvilág felé, egy szilárd, kemény állarcot mutatott. Egyszer sem emlékeztem arra, hogy esetleg sírt volna, még temetéseken sem, de most szemei épp úgy csillogtak a könnyektől, mint anyáé, vagy az enyémek. De nem sokáig szorongathattuk egymást, hisz indulni kellett. A fiúk és mi, külön mentünk, hogy még véletlenül se lásson senki a ruhámba. A mi kocsinkba Perrie, Danielle, anyu, apu, Jessika, Cheryl és a bátyám ültek. Jace-el megbeszéltük, hogy a templom előtt találkozunk. Persze a mi esküvőnkről sem hiányozhatott a média. Bármennyire is szerettem volna, nem lehetett őket lerázni. Fotósok hada sorakozott a templom bejárata előtt. Több mint 2000-vendég volt hivatalos a ceremóniára. Természetesen hírességek is tiszteletüket tették az eseményen. Én megelégedtem volna egy szimpla, egyszerű, 50 fős esküvővel is, de ennek a megvalósítására, nagyon csekély volt az esély.

- Gyönyörű vagy. – mikor megállt az autó, Jace segített kikászálódni az ülésről. Kissé elpirultam a megjegyzésre, azonnal megöleltem barátomat, aki mosolyogva ölelt vissza. A vakuk megállás nélkül kattogtak, eléggé zavart, de túltettem magam rajta, és elindultam a bejárat felé. A templombelső hatalmas terét, egy fa ajtó zárta el, a kis előtértől. Hallottam a vendégek boldog kacaját, beszélgetését. Kezdett rajtam eluralkodni a pánik. Szaporán vettem a levegőt, és egyre melegebbnek éreztem a levegőt magam körül. Apu mellém állt, mikor meghallottuk a jellegzetes indulót. Belé karoltam, és kinyílott előttünk a hatalmas kétoldalú ajtó. Lábaimat nem bírtam megmozdítani, a sok vizslató szempár, megállásra kényszerített. Szemeimet végighordoztam a tömegen. Mindenki felállt és azt várta, hogy megmozduljak. Apu kicsit lökött rajtam egyet, nehogy beégjünk. Tömve volt a terem, mosolygós, ismert és kevésbé ismert emberekkel. Mindenki minket bámult, miközben végighaladtunk a szépen feldíszített padsorok között. Addig, amíg az oltárhoz nem értünk, nem is néztem a fiúkra. Azonban mikor azt megtettem, ismét könnyesek lettek a szemeim. A srácok, mind vigyorogva néztek felénk, a lányok is boldogan szorongatták a csokraikat, míg Louis büszkén nézett felém. A szertartás nem tartott sokáig. Direkt terveztük kicsit rövidebbre a szokottnál. Az „igenek” elhangzása után mindenki tapsban tört ki. Immáron férjem derekamat átölelve húzott magához még közelebb, és egy szerelmes csókot nyomott ajkaimra. Kifelé menet fogadtuk a gratulációkat, és megfürödtünk a rizstengerben is. Mindenki boldogan vigyorgott. Zayn Harry Niall és Liam egy emberként szorongatták meg barátjukat, majd engem is. Az egész násznép autóba ült és elfurikázta magát a party-hoz bérelt teremhez. Az este folyamán mondhatni sok emberrel táncoltam. Louis persze el volt foglalva azzal, hogy a répa tortából tudjon a legtöbbet csórni. Boldog voltam. Főleg akkor mikor Jace lekért a bátyámtól, és táncolni kezdtünk.

- Még nem is volt alkalmam gratulálni. – mosolygott vidáman. Nem igazán tudtam megállni az este folyamán, hogy bőgjek. Így volt ez akkor is.

- Szeretlek és hidd el, mindig melletted leszek. Te vagy a legjobb barátom, és sohasem akarlak elveszíteni. Szeretném, ha a pici keresztapja lennél, mondjuk lesz még rajtad kívül öt ember aki ezt a posztot fogja képviselni, de boldoggá tennél vele. – kis döbbenet látszódott arcán, de még jobban magához vont.

- Ezer örömmel. És tudjátok már, hogy mi a neme a kicsinek? – közöltem vele, hogy kislány lesz. Onnantól kezdve, csak hercegnőnek hívta. Mikor fejemet vállára hajtottam, Louis felé pillantottam. Láttam rajta, próbálja palástolni az érzéseit, több-kevesebb sikerrel. Mikor látta, hogy éppen őt nézem, abba hagyta a vendégekkel folytatott beszélgetést, és felénk igyekezett. Arcán nem lehetett semmi mást sem látni, csak a nyugalmat, ami picit erőltetett volt, ugyan de tudtam csak értem teszi.

- Haver, szeretném én is megtáncoltatni a gyönyörű feleségemet. – nézett békítően Louis, Jace-re. Ő mintha csak ezer éve barátok lennének, megveregette férjem hátát, és elengedett.

- Ez csak természetes. Vigyázz rá kérlek. Viszont, én most felcsípek valami jó nőt, és kieszlek a vagyonotokból. – végigröhögtem a jelenetet. Színtiszta boldogságot éreztem akkor. Dakota mocorogni kezdett, én pedig mosolyogva pillantottam hasam felé. Louis egyből értette a lényeget, így két tenyerét a hasamra tapasztotta, mint azt az elmúlt időszakban jó párszor.

- Hogy érzi magát Mrs. Tomlinson? – vigyorgott szerelmem, miközben együtt ringatóztunk a lassú zene ütemeire.

- Nagyon kedvemre való az este Mr. Tomlinson. – bújtam hozzá még közelebb. Egy váratlan pillanatban, ajkai nyakamat kezdték el kényeztetni, ami egy halk sóhajt váltott ki belőle.

 - Annyira kívánlak. – sóhajtott nagyot. Hirtelen megragadta kezeimet, és úgy csinált, mint akinek nagyon fontos dolga lenne. Kifelé kezdett vinni. Még elkaptam a fiúk cinkos, és kaján pillantását. Az előttem álló öt hónapot, hogy is fogalmazzak, változatosan éltem meg. Nagyon sok segítséget kaptam a saját, és férjem szüleitől. Louis is mindig mellettem volt. Eljárt velem terhes gondozásra. Mindig azt leste mire vágyom. Közös megbeszélés alapján a nászutat elhalasztottuk. Jace mindennapos vendég volt nálunk. Amikor a hatodik hónapba léptem, nem lehetett velem mit kezdeni. Híradót látni sem akartam. Minden halál híren, baleseten elsírtam magamat. Szörnyen aludtam, és rémálmok gyötörtek. A hisztijeim mindennapossá váltak. Tudtam, hogy kibírhatatlan vagyok, de mindenért csak veszekedtem. A szüleink, mikor rám jött az öt perc, eltűntek csak én, és Louis maradtunk egy helyiségben. Az egyik ilyen kiborulásom éppen ő miatta volt. Az egyik divatlapot olvasgatva láttam meg képeket róla, és egy szőke nőről. Azonnal kérdőre vontam persze nem valami kedves modorral.

- Erről beszéltem. El fogsz hagyni egy agyon szilikonozott szőke kur*áért. Egy dagadt disznó vagyok, aki már nem kell neked. – idegesen járkáltam fel, s alá. A doki figyelmeztetett, az ilyen hangulatingadozásokra, de mindig arra intett, hogy próbáljak meg lenyugodni, hisz ezzel ártok a babának.

- Kicsim nyugodj meg. Semmi sincs én, és ő közte. Csak egy rajongó. Nem is ismerem. És ha egy kicsit is gondolkodnál, rájönnél, hogy mennyire nagy butaságot mondtál az előbb. Hisz ha nem szeretnélek, akkor kétlem, hogy  a tegnap este csináltunk volna akármit is. Hidd, el nekem a terhesség, csak még kívánatosabbá tesz téged. Úton, út félen azt kell hallgatnom, hogy milyen szerencsés vagyok, mert a feleségem még terhesen is észbontó. Mindenki téged dicsér, és kezdek féltékeny lenni. Emlékszel egyszer te mondtad nekem, hogy miért kell állandóan aggódni dolgokon, mikor tudjuk, hogy szeretjük egymást. Azzal, hogy idegeskedsz, nem teszel jót sem magadnak, sem a babának. – mire befejezte kis monológját teljesen lenyugodtam. Igaza volt. Teljes mértékben. Fejemet lehajtotta,m és a földet kezdtem el vizslatni. Lelkiismeret furdalásom volt, hogy minden nap meg kellett küzdenie velem. A viselkedésemmel. Égett az arcom, és nem tudtam a szemébe nézni. De pillanatokon belül ott állt előttem, és kis kényszerítéssel megemelte államat. Szemei nem tükröztek semmi mást, csak szerelmet és féltést. Még most is, egy olyan pillanatban, mikor veszekednie kellene velem, aggódik értem. Szerencsére az utolsó hónapokat semmilyen rossz mellékhatás nem kísérte. Azonban minél közelebb kerültünk a szülés időpontjához, Louis annál idegesebb lett. Úgy vigyázott rám minthogyha szappanbuborék lennék, ami bármelyik pillanatban kipukkanhat. Állandó felügyelet alatt tartott. Előre becsomagoltatta velem azokat a dolgokat, amikre szükségem lenne a kórházban. Szerettem volna elmenni bútorokat vásárolni a babaszobába, de oda sem engedett el. Mindenre az volt a válasz: „neked semmit sem kell csinálnod, én mindent, elintézek”. Kicsit már untam, de inkább ráhagytam. Viszont elérkezett a szülés napja. Férjem ragaszkodott hozzá, hogy előbb bemenjünk a kórházba. Jessikával mindent elintéztetett. A legjobb felszereltségű egy ágyas lég kondis szobát kaptam. Az orvos tájékoztatott minket mindenről. A szülés menetéről, és minden fontos dologról, ami közbe jöhet.Vártunk egy órát, de semmi. Aztán még egy órát, de még mindig baba nélkül maradtunk. Louis felhívta  Zayn-t, hogy bent vagyunk a kórházban. Már azt hittem mehetünk is haza, mert nem fog semmi sem történni, mikor valami meleg folyt végig a lábszáramon. Rémülten kaptam a tekintetemet szerelmem felé, de nem figyelt ide.

- Louis, a magzatvíz… elfolyt. – úgy nézett ki, mint aki duracell nyuszit reggelizett. Minden, ami a kezében volt eldobott, és rohant a dokiért. Éles, erős fájdalom hasított a hasamba. Meg kellett kapaszkodnom valamiben, a levegőt pedig egyre szaporábban vettem. A doki azonnal ott termett. Nyugtatni próbált több-kevesebb sikerrel. Kicsit később, mikor az orvos is jónak látta a dolgokat, betoltak a szülőszobára. Még fájdalomcsillapítóval is elviselhetetlen volt a fájdalom. Bő 7óra szenvedés után, még mindig nem tarthattam a kezemben a kicsikémet.

- Nagyon jó Amelia, még egyet nyomunk és kész. Már nem kell sok. Erős és megcsinálja. – biztatott a doki. Folyt rólam a víz, ami összekeveredett a könnyeimmel. Minden maradék erőmet összeszedtem, és nyomtam egy utolsót. Fülsiketítő sírás hasított a levegőbe. Megkönnyebbülten dőltem hátra. Egyszerre sírtam, és nevettem a boldogságtól. A nővér egy rózsaszín takaróba bugyolálta az én drágámat.

- Szia, picim. A mama vagyok. – kinyitotta csodás kék szemeit. Amint a karjaim közé kerül,t megnyugodott és abbahagyta a sírást.

- Most egy kicsit elviszem a babát. Átvisszük a szobájába, és máris fogadhatja a kint várakozó embertömeget. Engedje meg, had jegyezzem meg, egy kisebb focicsapat vár önökre és furcsa mód egy ember nagyságú plüss medve, és répa is várja a kislányát. -önkívületi állapotban éreztem magamat. Lefertőtlenítettek mindent, gondosan elhelyeztek a görgős ágyban, és kitoltak a szülőszobáról. A srácokat még nem engedték be, így nyugodtan elhelyezkedhettem a szobámban. A nővér most már szép tisztán gondosan betakargatva hozta oda nekem a kis Dakotát. Amint a nővér elhagyta a szobát, tizennégy ember próbált egyszerre bejutni. Kislányom érdeklődve kezdett el ficánkolni a kezemben, a hangok hallatán. Persze Louis győzött. Bátortalanul lépett egyet, én viszont próbáltam biztatóan rá mosolyogni. Mintha csak erre várt volna. Mellém lépett, egyik kezét a vállamon pihentette a másikat pedig kislányuknak szentelte. Dakota azonnal ismerkedni kezdett a nagy kézzel, amit sikeresen össze is nyálazott. Férjem nevetve nézett vissza rá, és egyből tudtam máris szerelemes.

 (zene)

- Olyan pici. Istenem köszönöm. Annyira szeretlek titeket. – nyomott egy puszit a homlokomra, és azonnal ki is sajátította magának lányunkat. Úgy adták körbe a kis tüneményt, mint valami játék babát. Harry és Jace voltak a legjobban elragadtatva tőle. Egy fél óráig hagytam, hogy máshol legyen a lányom, de nem akartam több időt nélküle eltölteni.

- Kérem vissza. Én szenvedtem hét órát azért, hogy most itt legyen, szóval adjátok ide. – nyújtottam ki a karomat, de Louis megelőzött. Hamiskás mosolyra húzta száját.

- Először csinálok, egy közös képet a kislányommal, aztán oda adom neked. Ígérem. – mosolygott.

- Oké, de kérek egy csókot cserébe. – a fiúk "húzni" kezdtek. Mikor eltávolodtunk egymástól, Zayn előkapta a telefonját és lekapta a két csodabogarat.

- Megy twitter-re! – vigyorgott. Megkaptam a kis Dakotát, és amint a karjaim közé került elszundított. Louis odahajolt hozzám, és azokat a mondatokat súgta a fülembe, amikre mindig emlékezni fogok.

- Köszönöm, hogy vagy nekem. Mindig szeretni foglak titeket, mindig együtt leszünk, örökre.

Ne a múltja érdekeljen, hanem az, hogy kivé válik melletted. Hogy szeret, és hogy téged választott. Nem véletlenül a múltja a múltja. Valamiért megvált tőle, elbúcsúzott, maga mögött hagyta, ahogyan azt te is tetted a tiéddel. A boldogság egyik titka talán az, hogy nem hánytorgatjuk fel a múltat, és megtanulunk a pillanatban élni, és azzal foglalkozni. Nem azon agyalni, hogy mi volt a múltban. Egyébként is: felesleges. Megtörtént, elmúlt, az egyetlen dolog, amit szebbé tudsz tenni, a most.
Oravecz Nóra

The End