9. rész Együtt örökre/ Visszatértem

A gyertyaláng: érzés. Különös érzés. Egy végtelenül kellemes érzés. Az alvó Kedves érzése. Aki itt alszik. Nem, nem melletted, hanem benned. Őt érzed.  Halk szuszogását, finom szívverését, angyalian nyugodt arcát, selymes bőrét. Látod Őt a lelkedben, érzed Őt dobogó szívedben, álmait Vele álmodod, érzéseit Vele érzed. Ott lobog benned, ott lobogtok egymásban. Benne vagy, Vele vagy. Benned van, veled van. A megnyugtató, végtelen ölelésben. Itt, a gyertyafényben.

Csitáry-Hock Tamás

Furcsa, rémisztő érzés mikor egyik pillanatról a másikra belecsöppensz egy olyan világba, amit nem ismersz, vagy legalábbis nem emlékszel rá. Látod mindenki szemében az elvárást, hogy igen is emlékezz. Próbálnak hozzád úgy viszonyulni, mint egy beteghez, de a mozdulataik a szavuk járása a megszokott és néha értetlenül kapkodod a fejed az emberek között. Fogalmam sem volt mit és, hogyan mondjak Louis-nak, ha lejön. Szegényt teljesen lesokkoltam a reakciómmal, mégis, ahogyan hozzámért olyan idegen volt számomra. Idegesen járkálgattam a nappaliban ki-kinézegetve az ablakon. Nem emlékeztem semmire, és ez már engem is bosszantott. Az ablak előtt megállva, néztem, a ház előtt elhaladó autókat és embereket. Piszkálni kezdtem az eljegyzési gyűrűmet, majd lehúztam és forgatni kezdtem az ujjaim között. Nagyon hunyorítanom kellett, hogy lássam mi is van belevésve. „Együtt. Örökre.”  Éles fájdalom nyílalt a tarkómba, majd amilyen gyorsan jött a fájdalom, el is tűnt. Emlékképek kezdtek megjelenni a szemem előtt. Amikor Louis fél térdre ereszkedett előttem. Mikor először találkoztunk. A Jace-el töltött baráti esték. A lövés. A zaklató levelek. A tánc. Minden. Mosolyom egyre szélesebb, és szélesebb lett, amint végkép minden emlékemet vissza nem nyertem. Félénk torokköszörülés hallatszott a hátam mögül, mire amilyen gyorsan csak tudtam megfordultam. Tudtam, hogy Louis az. Arca kissé zavarodott, mégis óvatos volt. A földet bámulta, kezeit pedig a nadrág zsebébe dugta. Teljesen úgy nézett ki, mint egy kis óvodás, aki levert egy vázát a szekrényről, és nem meri elmondani az anyukájának mit is csinált.

- Én nem akartalak megijeszteni. Csak az elmúlt napok megpróbáltatásai után, szükségem lett volna a menyasszonyomra, a lelki társamra, de tudom hibáztam, és e miatt bocsánatot is szeretnék kérni. – még mindig nem nézett rám, viszont nekem meg muszáj volt valahogyan elmondanom, hogy emlékszem mindenre, és hogy nekem kellene bocsánatot kérni, amiért olyan távolság tartó voltam. Persze érthető okok miatt.

- Igen megijedtem, de ha mondjuk egy órával később csináltad volna ezt, lehet, hogy még mindig nem engedtelek volna ki a karmaim közül. – mosollyal az arcomon vártam a reakcióját. Fejét olyan gyorsan kapta fel, hogy azt hittem kitöri a nyakát. Értetlen arckifejezése, azonban arról tanúskodott, hogy még mindig nem érti, miről beszélek.

- Ezt… most… nem igazán… értem. – még furábban nézett rám. Mintha azt mondtam volna, hogy az elkövetkezendő egy évben, nem lehet lesz majd, sehol sem répát kapni. Más taktikához kellett folyamodnom. Óvatosan próbáltam meg megközelíteni Lout, hogy még véletlenül se húzódjon el. Mikor még mindig ott ült az arcán az értetlenség, egy egyszerű mozdulattal átkaroltam a nyakát, persze nyújtózkodnom kellett, hisz volt köztünk vagy egy fej magasság különbség, de arcomat a nyakhajlatába tudtam fúrni. És elsuttogtam azokat a szavakat, amiket minden bizonnyal, már jó ideje várt.

- Emlékszem minden percre. Minden együtt eltöltött időre. – mint akit fejen vágtak. Nem szólalt meg. Megdermedt. Éreztem, hogy minden izma megfeszül és tudtam, azt várja, mikor röhögöm el magam és mondom azt, hogy jó vicc volt. Azonban nem akartam, hogy azt higgye, hazudok. Picit hátrébb álltam, hogy szemeimet az övébe fúrhassam, kezeimmel pedig arcát fogjam közre.  – Szeretlek. Mindennél jobban. Emlékszem az összes mindenségre, amire csak lehet. A hülye vicceidre, az összes odaégetett palacsintádra, mindenre. – már azon gondolkoztam, lehet sokkot kapott, de ekkor ajkait kétségbeesetten, már-már erőszakosan nyomta az enyémekre. Nyelve bebocsájtást kért az én számba, amit azonnal, habozás nélkül meg is adtam neki. Vadul faltuk egymást, majd megpróbáltunk sérülésmentesen feljutni a hálószobába. Aznap nem is igazán jöttünk ki onnan. Másnap fáradtan, mégis boldogan és kiegyensúlyozottan keltem fel. Óvatosan kinyitottam a szemeimet, mert nem igazán volt kedvem találkozni a nap első sugaraival. Lévén, hogy nem volt rajtam ruha, próbáltam magam köré tekerni a takarómat, ami sikerült is, de az első pár lépésnél akkorát vágódtam a saját lábamba, hogy öröm lehetett nézni. Amilyen gyorsan csak tudtam felpattantam, de még így is fel tudtam kelteni Lout. Kissé kómás fejjel, kisimult mosolygós arccal nézett felém.

- Hová is akartál te szökni? – tette fel fontosnak vélt kérdését. Nem adtam semmilyen választ csak ledobtam magamról a takarót és csak annyit mondtam.

- Éppen zuhanyozni indultam. Ha van, kedved velem tarthatsz. – meg sem vártam a válaszát. Elkezdtem a fürdő felé sétálni. Benyitottam, megengedtem a vizet, és a meleg vízfolyás alá álltam. Már kezdtem azt hinni, hogy ezt a reggeli tusolást egyedül kell elvégeznem. Mikor nyitódott az eltolható üvegajtó, és egy tettre kész Louissal találtam magamat szembe.

- Az őrületbe kergetsz. – mormogta a nyakamba. Kissé elhúzódó reggeli tusolásunkat a szennyes tartó tetején, vadul zenélő telefon zavarta meg. Éppen egymást törölgettük mikor kelletlenül nyúltam az akkor nagyon is idegesítő készülékért.

- Hello haver itt Liam csak azt akartam kérdezni, hogy esetleg van-e valami ötleted hova mehetnénk ma. Zayn és Harry nem ér rá, de azt mondták, hogy álljunk rá, az emlékezet visszaszerzős projektre, mert eléggé padlón vagy.

- Szia Liam Mia vagyok, igen csinálhatunk programot, de amiért csinálnátok az már megtörtént. – minden egyes alkalommal akárhányszor eszembe jut, hogy már semmi bajom, mindig úgy vigyorgok, mint valami idióta. Louis hallgatta a beszélgetést közben próbált öltözni, de ez alatt folyton kisebb puszikra odahajolt. Megbeszéltem Liem-mel, hogy ezt a napot, csak mi ketten töltjük Louis-sal. Jóbulást kívánt a többiek nevében is, majd elordította magát, hogy Mia emlékszik, aztán szakadt a vonal. Egy jó félóra múlva tanácstalanul álltunk a ház előtt, hogy hova is mehetnénk. Agyamban hirtelen tört fel a felismerés. Én vásárolni akarok! Elkezdtem Lout jobbra vonszolni, mire értetlenül nézett rám, de követett. Szerencsére, nem kellett sokat sétálni a nagyáruházig. Próbáltam a vásárlást érdekesebbé tenni, csupán csak azért is, mert pasi volt velem, és köztudott, ők nagyon nem szeretnek shoppingolni. Így miután felpróbáltam két tucat pólót, nadrágot, és miegymást a fehérnemű részlegre sasszéztam. Kiválasztottam pár nekem nagyon is tetsző darabot. Persze Louis nem látott belőlük semmit, mikor visszatértem az öltözőbe hallottam, ahogyan nagyot sóhajt. Magamra kaptam az egyik csipkés darabot, majd elhúztam a függönyt. Azt a reakciót látni kellett volna, velem szemben ült, egy fotelben. Szemei mikor meglátott kikerekedtek, szája kissé elnyílt. Persze nem léptem ki nehogy valaki meglásson, de Lou ezt is megoldotta. Amilyen nyugodtságot csak tudott, magára erőltetett és megpróbált feltűnés mentesen bejutni, hozzám.

- Ismétlem, még mindig az őrületbe kergetsz. – vigyorgott, mint a tejbe tök. Kezeit végigfuttatta az oldalamon. Ajkait nyakamra simította, ezzel engem is az őrületbe kergetett.

- Ezt nem itt kellene. – állítottam meg. Kezeimet mellkasára helyeztem, így próbáltam meg megállítani több-kevesebb sikerrel.

- Te kezted. – makacsolta meg magát, és folytatta volna a nyakam harapdálásával, azonban a telefon ismét megzavart minket. Louis kelletlenül felvette, aztán ki is sétált a fülkéből. Magamra kapkodtam a ruháimat. Mikor kiléptem a helyiségből igen meglepődtem, mert Lou idegesen pillantott rám. – Haza kell mennünk. Olyan cikkek jelentek meg rólad és Jace-röl amit nem igazán akarok látni. – többet nem is szolt hozzám. Sem az úton, sem otthon. Csendben vártuk, hogy Jessika megérkezzen és orvosolja a problémát, ámbár nem tudtam mi is a gond lényege.

- Sziasztok! Meg is jöttem. Na, az a helyzet, hogy megjelentek cikkek egyes újságokban, hogy te és Jace, hogy is mondjam enyelegtek. –ez durva volt. Félve lestem Lou felé, aki idegesen rázta a lábát és csak Jessikára figyelt. Elém tolta az újságot, én pedig vadul olvasni kezdtem a sorokat.

A megcsalt énekes

Fotók bizonyítják, hogy a híres fiúbanda egyik tagját Louis Tomlinson-t bizony felszarvazták. Nem rég készült képek alapján, az aranyosnak, kedvesnek, és legfőképpen hűségesnek, titulált Amelia Duncen nagyon is elvolt, míg barátja most már vőlegénye távollétében, boldogan elszórakozgatott táncos társával Jace Everettel. Mosolyogva kávézgattak, sétálgattak és vásárolgattak. Ezzel nem is lenne gond, de a búcsúzáskor agyon ölelgették egymást és mintha egy csók is elcsattant volna köztük.

Lesokkolva pillantottam fel a két személyre, akik engem néztek. Hirtelen megszólalni sem volt időm. Azt sem tudtam mit mondhatnék. Eltoltam a szennylapot és felálltam.

- Ez hazugság, igen elmentünk vásárolni, elmentünk kávézni is, de sosem ismétlem sosem volt köztünk semmi, és nem is lesz. – Louis felé fordultam, akin megkönnyebbülés látszódott, de láttam rajta még mindig kételkedik. – És ha te ezt elhiszed, akkor nagyot csalódnék benned. Százszor, ha nem ezerszer elmondtam neked, hogy mennyire szeretlek. Minden tőlem telhetőt megtettem és megteszek azért, hogy ezt érezd. Ha most megbocsájtotok, felmennék. – nem vártam meg válaszukat. Egyenesen a háló felé vettem az irányt. Felkaptam a táskámat, beledobáltam a szükséges dolgaimat, mint például telefon, lakáskulcs, jogosítvány, és satöbbi aztán visszafordulva, lerohantam a lépcsőn és már nyúltam is a kilincsért mikor két kéz fonódott a derekam köré.

- Ne menj el. Nem akartam haragudni, de mindig is féltékeny voltam Jace-re. Így sokkal egyszerűbb volt elhinni a dolgokat, hazugságokat. – kétségbeesetten szorított magához. Abban a pillanatban nagyon nem voltam, olyan állapotban, hogy tudjak ellenállni a szerelmemnek így magam mellé dobtam a táskámat és hozzábújtam. – Beszéljük meg. Kérlek. – nem ellenkeztem. Besétáltunk a nappaliba. Kényelmesen elnyúltunk a kanapén és beszélgetni kezdtünk. Mindent elmondott Lou Jace-röl. Hogy mennyire nem szereti, ha hozzám ér. Mennyire féltékeny, ha csak a közelemben van. Hogy fel tudna robbanni ha látja, adok neki egy puszit vagy megölelem.

- Ezt most fogom neked elmondani utoljára. És szeretném, hogyha megértenéd és elfogadnád. – bólintott, így próbáltam minden mondatomat és gondolatomat kiadnom magamból. – Jace számomra olyan, mintha a kisöcsém lenne. Sosem fogok neki olyan dolgot mondani, amivel megsérthetem, mert szeretem. Igen szeretem, de nem úgy, ahogyan te gondolod. Őt szeretem, de te beléd szerelmes vagyok és az teljesen más. Jace-el meg tudok, olyan dolgokat beszélni, amit veled nem. Ha például venni akarok, neked ajándékot, biztos nem veled fogom eltervezni, hisz akkor oda lenne a meglepetés. Minden nap azon vagyok, hogy ne érezd a különbséget. Látom rajtad, hogy néha zavar ha Jace-röl beszélek, és ez nem tetszik. Próbáld meg elfogadni, hogy ő mindig itt lesz. Mindig a barátom lesz. Én is elfogadom, hogy lányok hada ostromol meg téged naponta. Hogy annyi szerelmes levelet kapsz, hogy azt mást számolni sem lehet. Kérlek, értsd meg. Mert azzal, hogy piszkáljátok, egymást, engem bántotok. – csendben hallgatta végig eszmefutásomat.

- Nem tudtam, hogy ennyire fontos neked. És az, hogy a féltékenykedésemmel bántanálak az meg sem fordult a fejemben. – miközben beszélt, éles fájdalom nyílalt a hasamba. Szemeim kikerekedtek, kezemet pedig a szám elé kaptam. Amilyen gyorsan csak tudtam felálltam a kanapéról, és a WC-felé vettem az irányt. Az ajtót nem volt időm becsukni, így Lou is bejött utánam. Nem akartam, hogy végignézze az egészet, de ő maradni akart. Megfogta a hajamat és nyugtatólak simogatta a hátamat.  Fogalmam sem volt miért lehet ez a rosszullét. Elgyengülten feltápászkodtam a csempéről, és megmostam a fogamat. Mindezt végignézte Louis is. Majd mikor felé fordultam egy gondolkodó arccal találtam magamat szembe.

- Nem lehet, hogy terhes vagy? – kérdezte egy hatalma mosollyal az arcán. 

Sziasztok!

Meg érkezett az új rész. Remélem elnyerte a tetszéseteket. Próbáltam egy kicsit boldogabb részt írni. Hogy ne csak szomorúság legyen. :) Ha tetszett a rész, vagy esetleg lenne valamilyen észrevételed, nyugodtan írj. :) Ha van ötletetek, hogyan is folytatódhatna a következő rész akkor nyugodtan írjátok meg, mert ebből is ihletet tudok meríteni. A történetből már csak pár rész van. Nagy valószínűséggel még lesz ezen kívül 3 vagy 4. Aztán következik egy kisebb szünet talán egy hét vagy kettő. És jön az új történet ami Zayn-es lesz. Azt a "mesémet" picit hosszabbra tervezem hisz a kezdetektől leszünk jelen, de nem akarom elszólni magamat. :)
Puszi Petra