6. rész Együtt örökre / Gondok nélkül

Sziasztok!

Megérkezett a következő rész. Remélem elnyeri a tetszéseteket. Ismét figyelmeztetnem kell, hogy 16, 18 - as rész található a történetben. Őszintén örülnék néhány sornak.  Ezzel tudnátok velem közölni, hogy hogyan tetszik az amit csinálok, vagy ötleteket is adhattok, hogy-hogyan is képzelitek el a folytatást, vagy hogy mi nem tetszik az adott részben. 

Üdvözlettel Petra 

Ez egy bölcs meséje: kétfedelű ládát adott a szultánnak és azt mondta: "Felség, ha hiszed, te vagy a legboldogabb a világon, nyisd ki a jobb oldalit, ha te vagy a legboldogtalanabb a világon, nyisd ki a bal oldalit." Telt-múlt az idő, a birodalom úgy virágzott, mint még soha és akkor a szultán kinyitotta a jobb oldali fedelet. A láda mélyén egy papírt talált írással: "Elmúlik". Múlt az idő, az országot bajok sújtották, a szövetségesei elhagyták, a szultán beteg lett. Akkor eszébe jutott a láda, odament hát, kinyitotta a bal fedelet. A láda mélyén újabb papír volt. Lassan kihajtogatta a papírt, azt olvasta: "Ez is elmúlik".

Csoda Manhattanben c. film

Reggel, mondhatni korán kipattantak a szemeim.  Hét órakor, már elfogadható külsővel álltam az ágy mellett, Louist nézve.  Arca békés, és nyugodt volt. Nem akartam, de muszáj volt felkeltenem, hisz iskolába kellett mennem. Finoman akartam felébreszteni, így apró puszikat leheltem az arcára, és a nyakára is. Kissé megrezzent, majd kinyitotta fáradt, kék szemeit. Elmosolyodott, aztán, megragadta a derekamat, és behúzott magához az ágyba. Már tapadt volna az ajkaimra, mikor kissé eltoltam magamtól. Nem késhettem el, már az első napomon.

- Muszáj elindulnunk! Nem szeretnék elkésni! Még haza is kell mennünk, össze kell pakolnom, le kell tusolnom!- édes csókjával hallgatott el. 

- Attól függetlenül, még a reggeli puszimra szükségem van. – vigyorgott kajánul.

20 percbe tellett, míg a szobából eljutottunk a recepcióra, pedig nem volt messze. Hamar hazaértünk, aztán szerencsétlenkedtem egy sort a zárral, de bejutottunk. Mint egy őrült rohantam tusolni, és összepakolni a cuccaimat. Lerohantam a földszintre, már léptem volna ki az ajtón mikor Lou megszólalt.

- Szerintem fel kellene venned egy nadrágot. Nem azt mondom, hogy nem tetszik az, amit látok! – kacsintott rám. – De úgy vélem, csak én, láthatlak így.  – időközben, odaért hozzám, a kezembe nyomta a farmeromat, és adott egy puszit az arcomra. Elvörösödve vettem el a kérdéses anyagot. Magamra kaptam, majd felkaptam a nagy táskámat, és el is indultam. Amint kiléptem az ajtón, Louis jött utánam. Először, nem értettem mit csinál, aztán értetlen arckifejezésemre választ adott.

- Ha nem baj, akkor elkísérlek. Az elkövetkezendő napokban szabad vagyok, és ezt az időt, veled szeretném eltölteni. – szavaitól kissé meghatódtam, de egy őszinte mosoly terült szét az arcomon. Kézen fogva sétáltunk el a garázsig, ahol Lou kocsija állt. A suli viszonylag közel volt, de mégis úgy tűnt, órákba telik az utazás. Annyira izgatott voltam. Már alig vártam, hogy részt vehessek az órákon. Szerettem táncolni. Számomra ez volt a teljes kikapcsolódás. A hatalmas parkolóban méregdrága autók sorakoztak. Kissé berezeltem, de nem tántoríthatott el senki, és semmi. Louval együtt sétáltunk el a bejáratig.

- Várj! Adj egy csókot!- néztem rá, boci szemekkel. Elmosolyodott, majd egyik kezét a derekamra, a másikat arcomra simította, aztán nagyon lassan, ajkaival megízlelte az enyéimet. Először csak gyengéden, majd egyre szenvedélyesebben. Egy hangos torokköszörülés hallatszott a hátunk mögül. Az igazgatónő visszafogott mosollyal tekintett felénk. Felkísért mind a kettőnket az irodájába. Miközben végighaladtunk a nagy folyosókon, különböző zenék keveredtek egymással. Az egyik helységben lágy dallamra balettoztak, míg a másikban, modern tánc folyt, hangos dübörgő basszusra. Végül elértük a hatalmas irodát. Világos, és színes volt. A polcokon rengeteg kupa, érme. Az igazgatónő elmagyarázta az órarendemet, hogy melyik termet hol találom. Még maradtam volna végighallgatni, de a csengő hangja figyelmeztetett, órára kell mennem. Megköszöntem mindent, aztán sietősen távoztam. Louis megígérte, hogy mindent elintéz. Kissé félve léptem be az öltözőbe. Gyorsan magamra rángattam a szükséges ruhadarabokat. Beléptem a tágas, világos terembe. Az üvegajtó mellett, egy vörös hajú szeplős lány állt, minthogyha rám várna. Kedvesnek nézett ki, arca kipirosodott a teremben uralkodó meleg miatt. Rám mosolygott, aztán félve megszólalt.

- Szia! Én Cheryl vagyok. Az igazgatónő szolt, hogy új osztálytárs fog érkezni, és megkért, hogy segítsek eligazodni és úgymond, beilleszkedni. Mikor kiderült, hogy a híres Amelia Dunsen iratkozott be ebbe a suliba senki nem hitte el. – nagy energiabombának látszott. Jót kuncogtam rajta, de az óra végére olyanok voltunk, mint akik ezer éve ismerik egymást. Annyira hasonló volt az ízlésünk-véleményünk, dolgokról.  Az első órám fergeteges volt. Nagyon jó érzés volt újra balettozni. Megszerettem a tanárt, és a közeget, ami körül vett. Mindez, még jobban arra ösztönzött, hogy csináljam, ne álljak le, még akkor sem, hogyha fáj mindenem, vagy éppen izzadok, mint egy ló, mert meg lesz a gyümölcse a munkának. Azonban 4 óra táncikálás után rá kellett ébrednem, kevesebbet bírok, mint gondoltam. Később már ebédidőben az ebédlőbe belépve, elég sok szempár rám szegeződött. Zavartan sütöttem le a szemeimet, és közben hallgattam Cheryl lényegtelen mondókáját. Helyet foglaltunk egy üres asztalnál, mikor egy ismerős férfihang megszólalt mellettem.

- Kedves, legjobb barátnőm szabad ez a hely? – felpattantam és barátom nyakába vetettem magam. Jace nevetve ölelt vissza, majd helyet foglaltunk tovább beszélgetve jelentéktelen dolgokról.

A délutáni óráim lazák voltak. Legtöbbször az volt az első feladatom, hogy elmondjam honnan jöttem, hogyan hívnak és stb. Jelentéktelennek tartottam ezt a macerát, hisz szinte mindenki ismert, de azért jó kislányhoz méltóan viselkedtem. Gyorsan terjedt a hír, hogy ki is érkezett a közösségbe, de attól eltekintve, hogy mindenki úgy köszönt nekem a folyosón mintha 10éve ide járnék, nem viselkedtek velem másképp. Nem kivételeztek, de nem is szekáltak a miatt, hogy kinek is vagyok a menyasszonya. Hetedik óra előtt megjelent Mr. Dalton az egyik legkedvesebb tánctanár. Közölte, a hónap végén valamilyen záró előadást kell bemutatnunk. Én, mint újonc örültem neki, de a többiek arcán uralkodó rémület, engem is megijesztett. Végül Cheryl világosított fel a dolgokról.

- Szinte minden évben bejelenti Mr. Dalton, hogy valamelyik hónap végén előadást kell tartania az iskolának. Ez, végül is, olyan, mint egy vizsga. Megfeszített tempóban kell gyakorolnunk. – kissé megijedtem. Már ezen a napon elkezdődtek a próbák. Volt két nagy tánc, amit mind a 24 ember együtt táncolt. Aztán még ott volt két páros tánc. Mindenkinek választania kellett egy társat, akivel előadja a választott művet. Rögtön pár perc alatt elrendeződtek a szokásos párok, persze, ezt Cheryl mondta. Szerinte nem jó olyannal táncolni, akit nem ismersz, mert annál nehezebb. Kezdtem kétségbe esni, de ekkor nyitódott a terem ajtaja, és ott állt teljes öltözékben Jace. Mosolyogva felém közeledett, így már nekem is volt párom. Megkezdődhetett a tanulás. Közel 4 óra hosszát próbáltunk, és rengeteget is haladtunk. Este, fél nyolckor telefonáltam Kevinnek, hogy jöjjön értem. Amint kiléptem az épületből, megláttam a parkolóban, a nagy fekete range rovert. Amint Kevin meglátott, ki is pattant, és kinyitotta nekem az ajtót. Egy igazi úriember volt. Amikor a ház előtt leparkoltunk, és kinéztem az ablakon, nem égett sehol sem a villany a házban. Azt hittem Lou itthon lesz, de úgy látszik lekéstem valamiről. Megköszöntem a gyors fuvart, aztán az ajtó felé vettem az irányt. Amikor beléptem még a szokásosnál is sötétebb volt. Már közelítettem a kapcsoló felé, hogy azért lássak is valamit, mikor hirtelen nagy világosság támadt a házban. Szinte tömve volt a nappali, az előszoba emberekkel. Mindannyian mosolyogva üdvözöltek. Attól függetlenül, hogy hulla fáradt voltam örültem, hogy a barátainkkal tölthetem az estét. Harry Niall Zayn és Liam egy nagy ölelésben üdvözöltek. Hangos dobhártyaszaggató zene üvöltött fel a háttérben, és kezdetét vette a party. Louist sehol sem láttam, viszont a Danielle és Perrie megtaláltak, aztán felvonszoltak az emeletre. Egy negyed óra alatt, mindent megcsináltak rajtam. Aztán mikor leértem a lépcső aljához, valaki megragadta a derekamat. Egyből tudtam ki az, így örömmel tapadtam édes ajkaira. Egész nap annyira hiányzott. Ott érintettem ahol csak tudtam. Éreztem, hogy egyre erősebben szorít magához, vágyának bizonyítéka pedig félreérthetetlenül jelezte, mennyire is kíván engem. De nem élvezhettem a helyzetet pár percnél tovább, hisz Zayn és Harry elráncigáltak táncolni. Még egy utolsó pillantást vetettem szerelmem arcára, szemeiben ott égett a vágy tüze, ami akkor engem is felemésztett. Az este további részében, szinte ha lehetett mindenkivel beszélgettem. Még Jace is eljött persze vele legtöbbször az előadásról fecsegtem.

- Majd nézni kellene, valahol egy termet ahol próbálhatunk. – ecseteltem a terveimet barátomnak. – Csak három hetünk van arra, hogy felkészüljünk, és nem akarok leégni már az első alkalommal. – vigyorogtam rá, mint a tejbe tök.

- Nyugi tudjuk nagyon jól, hogy profi vagy. Amikor kiderült, hogy te jössz hozzánk én sem akartam elhinni. Fel akartalak hívni, de teljesen kiment a fejemből. A próbaterem jó ötlet. Szerintem is próbálnunk kell kifulladásig. – mind a ketten jól éreztük magunkat. Amikor egy pillanatra félre néztem, a tömegben megláttam amint Lou és egy idegen szőke csaj éppen táncolnak. Ebben persze nem is lenne semmi rossz, de az, hogy egyre közelebb, és közelebb araszolt az én vőlegényem szája felé, az már kicsit sok volt. Louis éppen elkapta a fejét, nehogy törtéjen akármi is. Ahogy elkapta fejét, tekintetünk pont találkozott. Nem tudom, hogy milyen érzelmeket olvashatott le az arcomról, de azonnal otthagyta a csajt és megiramodott felém. Nem akartam semmi mást, csak egy csettintésre eltüntetni az embertömeget. Elindultam az ellenkező irányba, a lépcső felé. Igaz, nem történt semmi, de mégis mardosott belülről valami. Hogy mi? Egyszerű a válasz! A féltékenység. Felértem a szobánkba, lerúgtam a cipőmet, és az egész alakos tükör felé vettem az irányt. Nem voltam sem szép, sem csinos, valami miatt mégis kellettem egy olyan embernek, aki százszorta szebb, jobb, okosabb nőt is megkaphatott volna. Még így, félhomályban is láttam magamon a rengeteg hibát, amivel a jó Isten megáldott. Hátulról, két kéz kúszott a derekam köré. Louis, fejét a vállamra rakta. Elmosolyodtam. Boldognak éreztem magamat, az elmúlt napok megpróbáltatásai után. Elfelejtettem minden rossz, negatív dolgot. Belesimultam az ölelésébe, és egyre nagyobb késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam, hogy örömet szerezhessek neki, és ez által magamnak is.  Megfordultam így vele szembe kerültem, és ajkaira tapadtam. Kezeit mindenhol ott éreztem a testemen. Megmarkolta a fenekemet, aztán felemelt magára. Lábaimat dereka köré kulcsoltam. Kezeivel megtámasztott, hogy le ne essek, miközben nem szakítottuk meg a köztünk lévő kontaktust, elaraszoltunk az ágyunkig. Óvatosan végigfektetett rajta, majd az ajtó felé vette az irányt. Pár pillanatig azt hittem itt akar hagyni, de csak kulcsra zárta, nehogy megzavarjanak minket. Miután ez megtörtént, mosolyogva közeledett felém, és ismét felém kerekedett. Lehúzta a ruhám cipzárját, azután pedig, a felszabadult bőrfelületet kezdte el szájával kényeztetni.  Kihámozott a ruhából, és mikor felfogta, hogy nincsen rajtam melltartó, szemeiben még nagyobb vágyat láttam fellobbanni.

- Annyira gyönyörű vagy. – hangja rekedtes, és mély volt, amitől megborzongtam.

Egy szál bugyiban feküdtem alatta. Ajkai nyakam puha bőrét kényeztették, míg én sem tétlenkedtem. Addig gyűrtem felfelé fekete pólóját, míg át nem tudtam húzni a fején. Az övcsatjával foglalatoskodtam, mikor ajkai nyakamról melleimre tévedtek. Jól eső nyögések hagyták el számat. Egy röpke fél perc alatt, minden zavaró tényező eltűnt, meztelen testünk pedig akadályok nélkül simulhatott össze. Jól eső, néha túl hangos nyögéseink összekeveredtek a földszinten zajló party hangjaival. Nem kellett sokáig várni, a gyönyör hamar lecsapott a testemre, hátam ívbe feszült, torkomat pedig egy hangos sikoly hagyta el. Körmeimet Lou hátába mélyesztettem. Lökései hirtelen abbamaradtak, izmai meg-megfeszültek, száját pedig egy férfias nyögés hagyta el. A gyönyörtől remegve feküdt le mellém, szemeit, az enyéimbe fúrta. Úsztam az izzadságban épp úgy, mint ő, de ez akkor egyikünket sem zavart. Odabújtam hozzá, ő meg ránk terítette a takarót.

- Szeretlek. – hangja még mindig kábult volt, az elmúlt gyönyör átélése után. Játszadozni kezdtem nedves tincseivel. Fejét mellkasomra hajtotta.

- Én is nagyon szeretlek téged. Köszönöm, hogy elhívtad a barátainkat. Jó érzés volt kicsit kikapcsolódni. – már hajnali három lehetett, de ahogy hallottam a buli még javában tartott.

- Milyen volt az iskola? – érdeklődve nézett rám.

- Annyira jó. Képzeld a hónap végén lesz egy előadás, amiben én is szerepelni fogok. – mint egy kisgyerek újságoltam a csodás hírt. Tovább simogattam a fejét, de láttam rajta valami nyomja a lelkét. – Minden rendben van? – ismét felnézett rám. Láttam, nem tudja hogyan elmondani a dolgot, így próbáltam segíteni. – Tudok segíteni? Valakivel van valami gond? Vagy mi a baj? Ha nem mondod, el nem tudok neked segíteni. – vett egy mély levegőt és a szemembe nézett.

- Szeretnék egy kisbabát.

Most nincs virág és nincsen napsugár. A kályha verőfénye az egyedüli, ami emlékeztet a nyárra. Azonban nekünk ez is elég. A boldogság békéje van a szívünkben. Mi a boldogság? Mikor a vágyak pihennek. Mikor az ember nem gondol a holnapra, csak bámulja a parazsat félálmos nyugovással, s lelke úgy leng a múltak fölött, mint a tó fölött a madár.

Gárdonyi Géza