1. fejezet/ A lány és a farkas

Egy verőfényes délután ültem a régi szobámban, a kedvenc könyvemet bújva. Minden nyaramat apámnál töltöttem az öcsémmel, fogalmam sem volt mi értelem nekem is itt lennem, hisz nem volt meg sosem közöttünk az a huj de jaj de jó nagy apa-lánya viszony, de az öcsém kedvéért inkább csendben maradtam. Teljesen üres volt a ház. Élveztem ahogy az ablakon beszűrődő nap sugarai furcsa fényben világítják meg a szobát. És a csendet amit csak az útról beszűrődő zajok törtek meg néha. Apa és Tomi elmentek horgászni. Sosem értettem a lényegét nem rajongtam ezért a sportért. Teljesen feleslegesnek találtam, hogy üljek órák hosszat legjobb esetben is a semmiért. Még kora reggel elmentek itthonról, és már délután fél hármat mutatott a falióra. Estig úgysem kerülnek elő gondoltam, így a könyvemet becsuktam az éjjeliszekrényemre csúsztattam és elindultam a földszintre. Nem terveztem az egész napomat a házban tölteni így egy cetlit írtam apámnak ha netalántán előbb érnének haza mint én. : "Bementem a városba. Szétnézek kicsit és veszek vacsorát majd jövök". A kis cetlit a hűtőre ragasztottam, majd felkaptam a kulcsokat, a táskámat és már mentem is. A városba tartó út alatt eszembe jutott amikor először vezettem apám mellett. Teljesen be volt parázva. Mindig adta az utasításokat, hogy mit és hogyan csináljak amit persze már tudtam, de inkább ráhagytam. Az út nem tartott sokáig így gyorsan kiszemeltem egy üres parkolóhelyet, beálltam, leállítottam a motort, majd gyorsan kipattantam és már indultam is valamerre céltalanul. Az utcán sétáltam a kirakatokat bámulva. Volt itt könyvesbolt, szupermarket, szerszám bolt és a város közepén egy nagy pláza. Szerettem vásásrolni, de sosem vittem túlzásba. Sosem vettem meg számomra feleslegesnek tartott dolgokat, így a szükséges cuccokat megvásároltam valamint megvettem a hozzávalókat a ma esti vacsorához és már mentem is hazafelé. Viszont nem bírtam megállni hogy ne kukkantsak be az egyik könyvesboltba. Imádtam a könyveket. Mindegy volt hogy milyen, romantikus, történelmi vagy krimi csak olvashassak. Éppen egy vörös borítójú könyvet tartottam a kezemben és éppen a címét olvastam amikor valaki nekem jött. Egy erős lökést éreztem a vállamnál, majd a kezemben tartott könyv és a táskám kirepült a kezemből, én pedig veszélyesen gyorsan közeledtem a szépen lakozott faparketta felé. De még mielőtt megszemlélhettem volna közelebbről is a padlót, egy erős kar megragadott két oldalt a derekamnál és már talpon is volta. Hirtelen nem tudtam hogy mi van, de észbe kaptam, felkaptam a táskámat valamint a padlóra esett könyvet és vissza raktam a helyére. Csak ekkor vettem észre, hogy a boltban lévő összes ember engem néz aggodalmas tekintettel.

-Jól van kisasszony? – kérdezte az egyik eladó nő engem méregetve, hogy nincs e nagyobb bajom.

-Köszönöm jól vagyok! - feleltem kissé megszeppenve mivel még mindig engem bámult mindenki. Lehajtottam a fejem így a hajam előre hullott eltakarva az arcomat és így úgy éreztem elbújhatok az aggódó pillantások elöl. De ekkor eszembe jutott az az illető aki sikeresen nekem jött. Felnéztem és egy magas, bronzbőrű, fekete hajú fiúval találtam szembe magam aki eléggé furcsán nézett rám. Már éppen meg akartam köszönni hogy elkapott még mielőtt orra estem volna, de se szó se beszéd ott hagyott. Furcsán viselkedett! Miután hallottam ahogy az ajtó csapódik a hátam mögött, nem tulajdonítottam az esetnek több figyelmet. Nézelődtem még pár percet, majd három könyvel a kezemben léptem a kasszához. Fizettem, aztán mivel már nem volt mit vennem a kocsimhoz indultam. Az anyósülésre pakoltam minden cuccomat, beindítottam az autót és hazafelé vettem utamat. Amikor megérkeztem még senki nem volt otthon így neki láttam a vacsora elkészítésének. Este 7 körül jöttek meg Tomiék. És persze semmit nem fogtak. Fáradtan ültek le a konyhaszékekre , míg eléjük tettem a vacsorát. Apa kérdezgetett hogy mi jót csináltam ma. Elmeséltem, hogy voltam a városban és, hogy vettem magamnak pár holmit is. Unalmasan telt az az este is. Hétfő reggel volt. Így apának be kellett mennie a kórházba dolgozni. Vezető főorvos volt és eléggé sokat dolgozott. E miatt lehetett az hogy anyával elváltak és hogy nem sok időt foglalkozott velünk. Még korán reggel elment így nem is találkoztam vele de nem is nagyon akartam. Fáradt voltam és nyűgős. A tegnapi fiú járt az eszemben. Jóképű volt. És tetszett de a jelen állás szerint még a nevét sem tudom és nem is fogom megtudni mert igen gyorsan otthagyott a boltban. Kilenc óra körül lebotorkáltam a konyhába csináltam reggelit Tominak és magamnak és főztem nagy bögre kávét.

-Ahsly nem megyünk el moziba? – lépett be a konyhába még kicsit álmosan kócos hajjal a szemét törölgetve Tomi.

-Hát nem tudom … - istenem azok a könyörgő szemek mindig megpuhítanak. – mit szeretnél megnézni?

-Nem tudom csak valami filmet akarok nézni meg popkort enni meg nagy kólát inni – kuncogott. Imádtam a testvéremet. Volt aki megnevetett. Sosem veszekedtünk igazán. Csak néha szekáltuk a másikat de sosem volt ennél komolyabb. Gyorsan megreggeliztünk összekaptuk magunkat és már mentünk is. Taláromra kiválasztottunk egy filmet és beültünk megnézni. Egynek elment de nem az volt a lényeg hogy én élvezzem hanem az hogy Tomi. Boldogan mesélte kifele jövet hogy mennyire élvezte az egészet. Néhány pillanatot kiragadott a filmből és arról áradozott perceken keresztül. Kiértünk az épületből és elindultunk valamerre. Végül leültünk a parkba és fagyiztunk. Tomi tiszta maszat lett így gyorsan nyomtam a kezébe egy zsebkendőt amikor egy csapat fiatal fiú haladt el előttünk. Nem voltak ismerősek. Hasonlítottak arra a srácra akivel találkoztam tegnap. Bronz  bőr sötét haj. Izmosak és magasak voltak. Nagyon mosolyogtak valamin de mikor arra néztek ahol mi ültünk elhallgattak de mentek tovább.

Kissé furcsán néztem utánuk, aztán megszólalt a telefonom.

Apa hívott, hogy minden rendben van-e és hogy későn fog hazaérni, úgyhogy ne várjuk meg. Jellemző volt ez rá és már meg sem lepődtem. Tomi kicsit fáradt volt, így hazamentünk és lepihent. Én felmentem a szobámba, bekapcsoltam a számítógépet és írtam egy levelet anyának.

Szia anya!

Eddig minden rendben van. Semmi különös nem történt… tudod a szokásos unalom. De majd csak kibírom valahogy. Tomi is jól van. Éppen beájult a kanapén annyira kifáradt. Szeretlek. Majd még írok.

Puszi Ahsley.

Amint ezzel is megvoltam, összerámoltam egy kicsit a szobámban, majd lementem a nappaliba, hogy rendeljek egy pizzát. Nem sok időbe telt, hogy kiszállítsák. Kopogtak az ajtón, ezért gyorsan odasiettem, közben felkaptam az asztalról a tárcámat. Kinyitottam az ajtót, de abban a percben meg is lepődtem. Az a srác állt előttem, akivel a könyvesboltban találkoztam. Hirtelen ő is meglepődött majd halványan elmosolyodott.

- Szia – köszönt hangosan mély hangján – ne haragudj a múltkor nem volt alkalmam bemutatkozni Jacob vagyok. – átnyújtotta a pizzát én pedig a pénzt.

- Szia, én Ahsley vagyok! Öm…igen, köszi a múltkorit – láttam rajta, hogy nem igazán érti, hogy mit akarok ebből kihozni, így folytattam - amikor elkaptál és nem hagytad, hogy közelebbről megnézhessem a padló barázdáit. - mosolyogtam. Kissé félrepillantott, mintha zavarba jött volna, bár az is igaz, hogy az én izgalmi állapotom is a tetőt súrolta. Azt hittem ezzel be is fejeződik a beszélgetés, hisz futár volt, de nem tágított. Még mindig ott állt velem szemben és csak nézett.

- Mostanában költöztetek ide?- kérdezte.

- Igen. Vagyis nem költöztünk ide, csak itt töltjük a nyári szünetet az öcsémmel. A szüleim elváltak és ilyenkor itt szoktunk lenni. De eléggé hűvös van itt kint… Nem akarsz, esetleg mondjuk bejönni? – kérdeztem tétován, de még igazán magam sem tudtam, hogy jó ötlet volt-e behívni.

- Szívesen bemennék, de még ezeket ki kell szállítanom. - mutatott hátra a többi pizzára kicsit csalódottan. Majd elgondolkodott egy pillanatra. – Holnap ráérsz valamikor? – először hozzám sem szól, most meg elhív valahova? Egy kicsit furcsa!

- Én akármikor ráérek, csak az öcsémet nem szívesen hagyom itthon egyedül. Apám meg éjjel nappal dolgozik szóval… - hagytam függőben a mondatot.

- Az egyáltalán nem gond. Hozd el őt is, én pedig elviszem az unokahúgom, hogy tudjon kivel játszani. Láttalak titeket ma a mozinál, körülbelül egy idősek. – széles mosoly terült szét arcán mikor igent mondtam. Majd sietősen távozott.